A két világháború között aradi újságírók közül többen szép karriert futottak be. Az aktív politizálástól, néhány kivételtől eltekintve, ódzkodtak.
A hírforrásnak számító „kávéházi szegleten”, ahol sokat tartózkodtak – a hőskorát élő rádión és a szintén gyermekcipőben járó hírügynökségen (Rador) kívül az információszerzésnek nem voltak más csatornái – az a szóbeszéd járta, hogy politikusnak csak az a hírlapíró szegődik el, akinek szakmai tehetsége csekély ahhoz, hogy a pályán érvényesüljön. Ennek az „elméletté” kovácsolt kijelentésnek a gerincesség mintaképe, Krenner Miklós (Spectator) volt a legfőbb szószólója.
Persze kivételek helyben is akadtak, hiszen a Magyar párt időszakában erősen összefonódott az elméleti és a gyakorlati politizálás. A hírlapírók, zsurnaliszták pedig nem is igyekeztek a pártatlanság álarca mögé bújni. Aligha tehették volna, hiszen a laptulajdonosok világosan körvonalazták azt, hogy kitől mit várnak el.
Egy igen fontos szemponttól azonban aligha térhettek el. És ez a kisebbségbe került magyarság szolgálata volt.
Kivételnek számított Szudy Elemér, az egyik legvitriolosabb tollú aradi közíró. Belőle a Bethlen kormány kabinettfőnöke lett. Éppen hetven évvel ezelőtt hunyt el. És nemcsak Aradon, hanem Magyarországon és Erdélyben is megemlékeztek róla.
A parlamenti képviselőségig vitte Zima Tibor, az Erdélyi Hírlap vezércikkírója, aki párhuzamosan tudott mindkét megbizatásának magas szinten eleget tenni. Igéretes pályája 1937-ben korai halála miatt maradt torzóban.
Aradról indult el Vészi József (1858–1940) fényes karriere. A magyar sajtótörténet Rákosi Jenő és Miklós Andor mellett őt tartja e korszak vezéralakjának, a szakmailag mérvadó és közvélemény alakító, de üzleti szempontból is életképes sajtó megteremtőjének.
Vészi szinte mindenik aradi lapnál megfordult, de ambicióinak kibontakozási terét csak a fővárosban látta. Kezdetben a Pesti Napló munkatársaként dolgozott. Hamar bekerült a politikai körforgásba, a 19. század utolsó évében országgyűlési képviselő, majd kinevezték miniszterelnökségi sajtóiroda főnökének. Ám hamar rádöbbent, hogy a politikai függőség akadályozza közírói céljait és visszatért a „kaptafához.” Pár évig Berlinben dolgozott, majd lapja megszünése után a német nyelvű Pester Lloyd belső munkatársa lett. Negyven évig ezt a német nyelvű, európai terjesztésű és tekintélyű lapot szerkesztette, majd vezette 1940. jauárjában bekövetkezett haláláig.
A két világháború között ez a külföldön is népszerű, nagy példányszámú lap volt a magyar kultúra, a magyar talpraállás szócsöve Európában. Nem ok nélkül mondták kortársai azt, hogy Bécsben, Párizsban, Londonban, Rómában többet megtudtak Vészi vezércikkeiből, mint a „megfigyelői” jelentésekből.
Vészi József olyan személyiség volt, akinek tekintélyéhez foghatót sajtóberkekben igen kevesen értek el. Idős korában ismét a politika holdudvarába került: kulturális érdemei elismeréseként felsőházi tagsággal tisztelték meg.
Egész élete során szoros kapcsolatot tartott szülővárosával. Sűrűn járt le Aradra, ápolta barátságát Barabás Bélával, Zima Tiborral. Az aradiakat mindig nyitott ajtóval fogadta. Amikor Aradon beindult a telefonközpont, az első próbahívás a Közlöny munkatársai és Vészi József között zajlott le.
Leánya, Vészi Margit is követte a pályán. Margit mellesleg jó pár évig Molnár Ferenc, a neves drámaíró felesége volt.
Hozzászólások