Bizonytalanság, avagy felülkerekedni a pártérdekeken

Ha valaki kapásból meg tudja mondani, hogy 1989 decembere után hány kormány váltotta egymást Románia élén, annak valami nívós díjat kellene adni kiváló memóriájáért. A közel 35 év alatt végrehajtott kormányátalakításokat (románul remanieri de guvern) legfeljebb egy jól programozott számítógép tudná kimutatni. 

Egyrészt éppen ez a bizonytalanság az, amely akadályozza az ország előre haladását. Egyetlen kormány sem vállalja az előtte regnált minisztertanács kezdeményezésének végrehajtását, befejezését. Még ha ígéretes is az! Jó példa volt erre Aradon a várost elkerülő északi körgyűrű kivitelezése. Az építkezés legalább egy évtizedre torzóban maradt, holott csak a kürtösi és a dévai vasúti vonal feletti felüljárót kellett volna befejezni. Az egymást váltó liberális és szociáldemokrata kormányok egyike sem akarta folytatni a másik által elkezdett beruházást. 

És nézem a tévében, olvasom a szórólapon az RMDSZ választási programjában, hogy még kormányzópártként elindították a dicséretes bölcsődeépítési programot. Országos szinten sikerült olyan településeken ilyen intézményeket létrehozni, ahol evvel lehetővé tették a kismamák munkába állását. Evvel is csökkentve a krónikus munkaerőhiányt. 

Amikor létrejött a magyar érdekképviseletet eltávolították a kormányból, azonnal leállították a bölcsődeépítéseket. Minden ok nélkül. 

Szóval három évtizeden keresztül nem volt még egyetlen miniszterelnök, de még miniszter sem, aki felkarolta volna az előző végrehajtó hatalom valami jó kezdeményezését.  Egy olyan gerinces politikus, aki elismerte volna a helyes irányt, vagy legalább annak egy részét.

A magam kaptafájánál maradva. Az 1990-es évek vége felé az akkor regnáló kormány oktatási minisztere egy olyan reformot indított el, amely értelmében a líceumi tagozaton bevezette a választható tantárgyakat. Amit nem az országos tanterv írt elő. Az akkori főtanfelügyelő-helyettes az iskolai tantestületi ülésen lelkesen magyarázta, hogy a cél: a végzős osztályokban a tantárgyak egyharmada a tanulók által választott legyen. Mindezt azért, hogy diákjaink szívesebben látogathassák az alma matert, érdeklődési körüknek megfelelő tárgyakat tanuljanak. A tanároktól azt kérte, hogy adják be az iskola vezetőségéhez az általuk ajánlott kurzusok témáját, hogy aztán a tanulók kiválaszthassák a nekik tetszőket. Ha hól emlékszem, egyetlen évig volt érvényben a rendelkezés, a következő tanügyminiszter eltörölte azt. Akkor egy tanévet oktathattam az Arad megye területén kétezer év alatt megfordult népekről. A diákjaimmal együtt én is élveztem. 

A fiatalabb generációnak mondom, hogy a néhai diktátor is sűrűn váltogatta a beosztottjait, a felelős funkcióban lévőket. (Emlékszünk? Rotirea cadrelor.) Az oktatási minisztereket is. Volt közöttük több egyetemi tanár, de kommunista politikus is. Az utóbbiak közé tartozott Paul Niculescu Mizil. Amikor Ceazșescu megbízta őt, hogy utazzon az NSZK-ba, és másolja le az ottani modellt, az illető magával vitte az akkori aradi főtanfelügyelőt is. Később utóbbi mesélte, hogy hazatérésük után beterjesztették a javaslatot, a román oktatás átalakításához szükséges tetemes pénzösszegekkel – a pártfőtitkár azonnal leváltotta a minisztert. 

De hogy akkoriban mégis volt valami folytonosság az oktatásban, az annak köszönhető, hogy bár a szakminiszterek jöttek és mentek, de mindig megmaradt a helyettes (Traian Pop), aki kézben tartotta a szaktárcát. Most az sincs. Mert az új miniszter magával hozza pártja hűséges embereit, s a minisztériumban kicserélnek mindenkit. (Kis túlzással: a titkárnőtől kezdve még a takarítószemélyzetet is!) És kezdődik a sokadik kísérlet az oktatás megreformálására. És diadalmaskodik a pártérdek!

Az RMDSZ szórólapján olvasható az én kérdésem is: Mikor győz már végre mifelénk is a józan ész?