Európai héják

Biztos vagyok benne, hogy a fiataloknak mindenképpen, de már a középgeneráció tagjainak is meg kell magyarázni a „héják” elnevezés politikai értelmét. Az ötvenes-hatvanas években ugyanis héjáknak nevezték az amerikai törvényhozásban a háborúpárti képviselőket és szenátorokat. Akik (például) az elhúzódó, a racionális megoldás kilátása nélküli vietnami háború folytatását szorgalmazták, a konfliktusok háború útján történő rendezését. Azóta ez a kifejezés eltűnt a köztudatból, bár az Amerikai Egyesült Államok évtizedeken keresztül szinte állandóan háborúban állt valahol, hogy csak Afganisztánt, Irakot, Líbiát említsük. Igaz, egyetlen esetben sem nyújtottak át hivatalos hadüzenetet. Megjegyzem, az amerikai csapatok kivonulása mindig a szövetségesei magára hagyásával, mondhatnánk a hátsó ajtón történt. De ez egy másik történet! 

Átgondolva az Európai Bizottság újraválasztott elnökének programbeszédét, illetve a NATO főtitkárának az előrejelzését, önkéntelenül is a „héják” kifejezés villant eszembe. Ursula von der Leyen asszony az Európai Unió következő fél évtizedes feladatai között kiemelte Ukrajna további katonai támogatását, míg Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az európai háborút még tíz év (!) hosszúságúra prognosztizálta. (Ennyi idő alatt egész Ukrajnát a földdel teszik egyenlővé! De kibicnek semmi sem drága.) Számomra mindketten, a körülöttük lévő kamarillával együtt egyértelműen a háború héjái, az áldozatokra lecsapó ragadozó madarak. A német elnök asszony, de az egész Unió vezetőinek retorikájában egyáltalán nem szerepel az a fogalom, hogy béke. Nem volt váratlan a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor résztvevőinek a megállapítása, hogy az európai vezetés nem vesz tudomást az általános választói elégedetlenségről. A magyar miniszterelnököt azért bojkottálják, támadják minden oldalról, mert egyéni kezdeményezésre egy békemisszióba kezdett. Az Észak Atlanti Szövetség norvég főtitkára meg azt felejti el, hogy a szövetséget védelmi célokra hozták létre, nem pedig valamely háború gerjesztésére. 

Különben valamelyik most beiktatott parlamenti képviselő (mondjuk az Európai Patrióták vagy valaki a konzervatív frakcióból) egy parlamenti ülésen nyíltan a háborúpárti vezető politikusoknak szegezhetnék a kérdést: ha olyan szívből támogatják a háborút, melyikük küldené ki önkéntesként a frontra férjét, gyermekét, talán unokáját? (Kíváncsi vagyok, jelentkezne-e valaki!) Mert nekik könnyű a háború tüzét szítani Brüsszelből, Párizsból, Washingtonból, miközben az ukrajnai fronton naponta százával, ezrével halnak meg a számukra idegen, ismeretlen katonák és ártatlan civilek egyaránt. Igaz, ők „csak” ukrán és orosz állampolgárok. 

Az érzésem az, hogy a „héjáknak” fogalmuk sincs arról, mi is a háború. Nem is érdekli őket ez a „részlet”. Számukra csak a gyorsan fogyó lövedékek, kilőtt harckocsik, megsemmisített ágyúk, repülőgépek pótlásából származó jövedelem a fontos. Ahhoz viszonyítva az európai harctéri emberhalál (állítólag két és fél év alatt már meghaladta a milliót!) és az infrastruktúra pusztulása csak járulékos veszteség. Így a héják nemcsak passzív szemlélői az eseményeknek, hanem lelkes támogatói is a vérontásnak. Állítom: lelkileg ritka gonosz teremtmények!