Fentről jött rendelkezés

Olvasom a román közigazgatásért felelős miniszter válaszát a Székely Nemzeti Tanács négy hónappal korábban benyújtott, a helyi autonómiára vonatkozó beadványára. Az érvényben lévő rendelkezések értelmében minden hivatalos beadványra 30 napon belül valamilyen választ kell(ene) adni. Legyen az beleegyező (igenlő), elutasító (nemleges) vagy elodázó (majd…). E kései reagálás miatt mindenképpen helyén való a megállapításunk, miszerint a miniszter úr nem első mérgében, a szöveg első olvasására diktálta le a szövegét. Tehát alaposan megfontolta, „megrágta” a válaszát. Az, hogy elutasító lesz, azt szinte minden romániai magyarral együtt borítékolhattuk volna, ugyanis hazai hivatalos körökben az autonómia kifejezés évtizedek óta önmagában is szentségtörésnek, hazaárulással felérő bűnnek számít. 

A miniszter úr szánalmasan primitív, jogi szempontból értelmezhetetlen magyarázkodásáról Bodó Barnának a temesvári hetilapban írt találó jegyzetében olvashatunk. Mert amennyiben a miniszter úr tagadja a Székely Nemzeti Tanács létezését, akkor kinek, minek fogalmazott választ? Igaz, nem ez az első, és valószínűleg nem is ez az utolsó jogi és logikai melléfogásokkal teli hivatalos formába öntött okirat, amit bármely, a fővárosban nem tetsző beadványra Bukarestből kapunk. Nyilvánvaló, hogy a miniszter úr a romániai politikai vezetés (jelenlegi) hivatalos véleményét fogalmazta meg.

Mi, aradi magyarok már megtapasztaltuk ezt a kormányzati politikát. Emlékezzünk csak a Szabadság-szobor felállításának sokéves kálváriájára. Többek között arra, hogy a funkcióban lévő művelődési miniszter avval a gyermekes indokkal utasította el az akkor már a belvárosi minorita templom udvarában álló szoborcsoport köztéri felállítását, hogy annak nincs esztétikai értéke. 

Számomra nyilvánvaló volt, hogy az elhangzott és a médiában is megjelent szöveg nem Răzvan Theodorescu miniszter úr véleménye volt. A művészettörténetből doktorált, több kiváló szaktanulmány és könyv szerzője nagyon is tisztában volt Zala György szobrának valós értékével, de a kormánytól azt az utasítást kapta, hogy mindenképpen akadályozza meg a szobor újraállítását. Ő az említett variánst választotta. Hogy mennyire nem a saját véleménye volt, arra bizonyíték a tény, hogy a húsz évvel ezelőtti, 2004-es avatóünnepségen ő mondta el a szobrot dicsérő román szöveget. 

Arra mérget mernék venni, hogy valamikor az autonómiát ebben a régióban is tapasztalni, élvezni fogják az itt élők. Utódaink. Azt magam és generációm legtöbbi tagja már nem éri meg. Nem tudom, hány éves a jelenlegi közigazgatási miniszter, de kívánom neki, hogy élje meg, és egyszer szembesüljön majd a tényekkel, amikor hazai országrészek is olyan autonómiával rendelkeznek majd, mind Dél-Tirol vagy Katalónia. Valószínűleg senki sem kéri majd számon tőle a Székely Nemzeti Tanács hivatalos beadványára most kiadott szánalmas válaszát. De (csak) remélem, hogy majd belenéz a tükörbe. 

Abban viszont nem vagyon biztos, hogy őszintén magába fog nézni!