Figyelmeztetés?

Az amerikai politológus Fukijama még a kilencvenes évek elején azzal az elméletével lett „világhírű”, hogy  a történelem a szabadpiaci liberalizmussal lezárul. Azóta már Fukijama is sokat tanult, tapasztalt és ráböbbent, hogy tévedett. Valószínű, hogy ebben a kortárs „kolléga”, S. P. Samuel P. Huntington amerikai politológus is közbejátszott, aki  A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című könyvében egészen mást állított, és neki lett igaza. Az elméleti vitát itt nem folytatom, ma már annyi minden megváltozott világunkban, hogy azt is állíthatnánk, hogy az emberiség történelme ma egy olyan fodulatra készül, ami egy egészen más, ismeretlen irányba tereli életünket.
Huntington elég terjedelmes, de nagyon jól megszerkesztett, és jól dokumentált – nem mesékre alapozott – művében azt állítja, hogy a jövőben az emberí  társadalom világpolitikai, mondjuk központi kérdései és összeütközési területei nem az eszmék, ideológiák körül forognak, tehát ilyesmi, hogy fasizmus, kommunizmus, szocializmus, liberalizmus, vagy talán  felvilágosodás, nem lesz érdekes, hanem inkább a helyi érdekek, a vallási értékek, tehát a különböző civilizációk közötti világnézeti különbségek okozzák majd a feszültséget és a konfliktusokat. Huntingtonnak eleinte nem hittek, ma már átéljük, amit állitott. 
A 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadás az Egyesült Államok ellen elindított egy pusztító, véres folyamatot, ami ma is folytatódik. Bárhogy csűrjük-csavarjuk, ezek a támadások a radikális iszlám támadásai a keresztény civilizáció ellen, két teljesen különböző kultúra, civilizáció összecsapása, mondhatni háborúja.
Ha nagyon messze, Keletre nézünk, ott is felemelkedett egy nagyon régi ősi kultúra, civilizáció: a kínai. Ősi kultúrák emelkedtek magasba, virultak, fejlődtek, aztán eltűntek, Kína megmaradt, a világ talán legrégebbi, folyamatos és egységes kultúrájú civilizációja ma erősebb, mint valaha. Vajon Kínát is ellenségnek tekinthetjük, mint az iszlámot?
Nagy és nehéz kérdés, hogy mai zúrzavaros világunkban ez a három nagy civilizáció, különbözőségei és ellentétei ellenére, békésen és egyúttműködve túlélhetik-e a világinkban ma fellépő sorozatos és mind erősebben jelentkező válságokat? Huntigton válasza egyszerű, már könyve elején, de a végén is kihangsúlyozza, hogy az elkövetkező időszakban a világ békéjét leginkább a civilizációk összecsapása fenyegeti, és:  „A Béke és a Civilizácjó jövője a világ nagy civilizációinak politikai, vallási és szellemi vezetőinek együttműködésén és megértésen múlik.” Egyszerű, de sokatmondó szavak, a baj, hogy senki nem hallgat rájuk.
Visszaugorva Kínára, nem valószínű, hogy ellenségnek számítana. A kínai filozófia, hogy ne használjam a vallás kifejezést, hiszen Kína ma ún. kommunista irányítás alatt létezik, szóval az egyik ősi tanítás, a taoizmus tanítása sokban hasonlít a kereszténység szellemi értékeihez. A természet és az ember viszonyát, harmóniáját igyekszik helyreállítani. Szeretetre, szerénységre tanít, lényege a meditáció, az elmélyülés. A konfucianizmus inkább praktikusabb dolgokra tanít, erkölcsös és helyes viselkedést kér követőitől. A két tan ötvözete nagyon jó eredményeket adhat. Az erőszakos durva Mao-idők után a mai kínai kommunisták már engedékenyebbek a régi tanok iránt, igyekeznek ezen ősi szellemi tanításokat felhasználni, a hazaszeretet ápolása, társadalmi elkötelezettség és persze a művészetek és a sport területén.
Ezzel a rövid kitérővel talán azt a véleményemet szeretném alátámaszatni, hogy Kínával ki lehet egyezni, nem szükséges rögtön háborúra gondolni. Az iszlám radikális irányzata ezzel szemben türelmetlen, erőszakos és gyűlöli a keresztényeket, együtt élni velük lehetetlen.
Az erőszakos globalizációs folyamatok egy erőltetett munkaerő utánpótlási céllal idegen kultúrájú, ellenségesen viselkedő tömegeket zúdítanak Európára, és a saját kultúrkörünkhöz tartozó oroszokat teljesen elidegenetik a keresztény európai nemzetektől. Aberrált, eltévelyedett gondolkodású vezetők ahelyett, hogy tárgyalásra szólítanák fel a szomszédunkban háborúzó feleket, további háborúzásra ösztökélnek, mert az Egysült Államok külpolitikai, geopolitikai célkitűzése, hogy Oroszországot térdre kényszerítse. Mindez logikátlan, és Európára végzetes következményekkel járhat.
Az utóbbi napok szörnyű terrortámadása figyelmeztetés kellene hogy legyen a Nyugat felé, mert kérdezhetjük: valójában kik támadnak kiket, hol a valódi ellenség, a szomszédos ortodox keresztény Oroszországban, vagy azok között, akik szép lasan elfoglalják kontinensünket, és rövid időn belül ők lesznek az urak Berlinben, Londonban, Párizsban.
Következtetés: a kínaiakkal, az oroszokkal lehet és kell tárgyalni, az iszlámmal is jó volna, de velük más hangnemben, mert ők előbb robbantanak, aztán dicsekednek.
Ezek a gondolatok jutottak eszembe, mikor a képernyőn a gyászoló Moszkvát láttam.