Gerontokrácia

Általános társadalmi nemtetszést vált ki, ha valamelyik országban szóba jön a nyugdíjkorhatár megemelése. Holott hatvan-egynéhány éves embereket érint, akik még két-három évet kell, hogy ledolgozzanak a nyugdíjig.

Az USA-ban jelenleg teljesen más a helyzet. Nancy Pelosi, a demokraták nagyasszonya bejelentette, hogy 83 éves kora ellenére jövőre újabb képviselőházi mandátumért indul. Joe Biden elnök sem szándékszik nyugdíjba vonulni, bejelentette, hogy 82 éves kora ellenére jövőre újabb négy évre hosszabbítaná meg munkaszerződését. Mitch McConnel, a republikánusok 81 éves szenátusi vezetője számára sem vonzó a nyugdíj, legalábbis egyelőre nem jelezte szándékát. A demokraták másik nagy sztárja, a szélsőbalos Bernie Sanders is 82 éves, s a 77 éves Donald Trump sem kimondottan fiatal.

Washingtonban az időseké a főszerep, a politikai vezetők egyre idősebbek. Amikor 1992-ban megnyerte az államelnöki választást az 1946-ban született Bill Clinton még csak 46 éves volt. Nyolc évvel később, az ugyancsak 1946-ban született ifjabb George Bush 54 évesen ült be az elnöki székbe, 2016-ban viszont a szintén 1946-ban született Trump már 70 évesen vonult be a Fehér Házba – 1946 az elnökök éve az USA-ban, az egész történelemben nem volt másik olyan év, amelyben három elnök született volna. Az 1942-ben született Biden pedig 78 évesen lett elnök, az USA történetének legidősebb államelnöke!

Az életkor egymagában nem lenne probléma, hiszen idővel az ember bölcsebbé és tapasztaltabba válik, a korral járó szenilitás viszont igen aggasztó. McConnel szenátus-vezérnél és különösképpen Biden elnöknél ennek jelei egyre gyakoriabbak, egyre többször sodródnak kínos helyzetbe, amikor jóformán azt sem tudják, hol élnek. A helyzet olyannyira kínos, hogy már viccek is születtek.

Akárcsak a Szovjetunióban a nyolcvanas évek elején, amikor hasonló gerontokrácia irányította a hatalmas birodalmat. Az 1982-es halála előtti utolsó években Leonyid Iljics Brezsnyev már annyira leépült szellemileg, hogy beszédét sem lehetett érteni, a szovjet televízió nem közvetíthette élőben a magas rangú pártrendezvényeket, csak utólag átdolgozva. Utána Jurij Vlagyimirovics Andropov tizenöt hónapig vezette a Szovjetuniót, melynek második felét kórházban, gépekhez kötve töltötte. Az élőhalott Konsztantyin Usztyinovics Csernyenko 13 hónapos „uralma” még rövidebbnek bizonyult: 1982 novembere és 1985 márciusa közötti kevesebb, mint két és fél év alatt három főtitkárt temettek el egymásután Moszkvában! Amin a szovjetek úgy viccelődtek, hogy már a felénél teljesítették az ötéves temetési tervet. Reagan amerikai elnök pedig dühösen jegyezte meg, amikor harmadszor ébresztették fel az éjszaka közepén, hogy közöljék a szovjet pártvezér halálát: hogy tudnék megegyezni ezekkel az oroszokkal, ha egymás után meghalnak?

Akkoriban rengeteg vicc született a zombikhoz hasonló súlyos beteg, szenilis, szellemileg leépült szovjet vezetőkről, az ügy kínossá vált nemzetközi téren is, az egész világ rajtuk gúnyolódott, és nem volt, aki határozottan kézben tartsa a kormányzás gyeplőjét. Ami jelentősen hozzájárult Gorbacsov 1985-ös hatalomra kerüléséhez, holott az akkor 54 éves Mihail Szergejevics taknyosnak számított a Politbüróban, amikor annak tagjai többnyire 80 fölöttiek voltak, s rajta kívül a legfiatalabb is 70 fölötti volt!

Manapság az USA hasonlít egyre inkább az akkori Szovjetunióhoz! Azzal a súlyosbító tényezővel, hogy míg utóbbi egy zárt, önkényes totalitárius rendszer volt, melyben a népnek semmi beleszólása sem volt a vezetők kiválasztásában, addig az USA demokrácia, ahol a nép kiszűrheti az alkalmatlanokat.