Hogy ityeg a fityeg?

Olvasom az Irodalmi Jelenben Brauch Magda Boldogság? című, figyelemre méltó, alaposan dokumentált eszmefutatását. Írásában visszautal Jámbor Gyula barátomnak két korábbi, a Nyugati Jelenben közölt hasonló témájú jegyzetére. Nem a leírtakkal kapcsolatban van megjegyzésem, az azokban (mindháromban) megfogalmazottak minden kitételét szóról szóra elfogadom, helyeslem. Én azt a sorrendet kérdőjelezem meg, amelyet szakemberek (szociológusok? pszichiáterek? statisztikusok?) állítottak fel a világ boldogabb vagy boldogtalanabb országairól. Miért is?

Mert a boldogság, mint szubjektív, belső érzelemből fakadó fogalom mérhetetlen. Az nem függ sem anyagi helyzettől, sem lakóhelytől, sem családi állapottól. Gazdagságtól vagy szegénységtől, fiatalabb vagy idősebb kortól. Még nemtől, időjárástól, csillagok állásától sem. Grafikonon ábrázolni, fokokban mérni is lehetetlen.

A korábban erről megjelent statisztikáról jutott eszembe egy évtizedekkel ezelőtti eset. Mégpedig az, hogy a diktatúrában az akkori népfőiskolán (kulturális-tudományos egyetem!), az állampárt által nagy kegyesen engedélyezett aradi magyar nyelvű Tudomány, technika, technológia kurzuson egy meghívott az ipari szociológiai felmérésekről tartott értekezést. Hogy mit mérhetett fel abban az időben? Semmi olyan jelentős dolgot, mint munkahelyi körülmények, bérezés, szakmai megbecsülés, előléptetés, műszaki színvonal, tisztálkodási lehetőség. Legfeljebb azt (itt túlzok), hogy a dolgozók rózsaszínű vagy zöld borítékban kapják-e szívsebben a fizetését. Avagy azt, hogy az öltözőkben fából vagy fémből készült, semleges szürkére festett szekrényeket állítsanak-e be. A felületes, semmi érdemleges kérdést nem érintő előadás befejeztével egyik barátom megjegyezte, hogy az egyetemi előadó felmérte azt, hogy miként ityeg a fityeg. S megszületett az eredmény: a kérdezettek 40 százalékánál ityeg, ugyanannyinál fityeg, a fennmaradók nem tudják. 

Azt hiszem, a listát összeállító „boldogságvadászok” is hasonlóképpen jártak el. Igaz, hogy (például) a skandináv államokban nagyságrenddel magasabb a fizetés, mint a világ szegényebb tájain. Igaz, hogy a szociális háló jobb életkörülményeket biztosít. Az is, hogy arrafelé magasabb a civilizációs színvonal. De megkérdezték-e az alanyoktól, hogy a magasabb jövedelemmel arányosabban magasabb-e a boldogság-szint? Hogy akár hétszámjegyű (milliós) vagy annál nagyobb összegű bankutalvánnyal, luxusvillával és -gépkocsival, jachttal meg lehet-e vásárolni a boldogságot?

Nem csak a magam példájából indulok ki, de állítom, bizonyosan sokan hozzám hasonlóan gondolkoznak, amikor a családi állapotot a vagyonival mérik össze. Sokan vagyunk, akik gyermekeink vagy unokáink megszületését, azok érvényesülését (egyetemi végzettség, családalapítás, szakmai előrehaladás) észlelő boldogságunkat nem cserélnénk fel egy lottófőnyereménnyel sem. Sokunk számára egy hétvégi népes családi összejövetel több örömet jelent egy egzotikus szigeten, fehér homokon, átlátszó tengervízben eltöltött nyaralásnál.

Akkor ki is a boldog?