Izrael katonai és diplomáciai kihívásai

Izrael nagyméretű offenzívára készül a gázai övezet legdélibb részén, Rafah városában és környékén a Hamász terrorszervezet teljes felszámolása céljából, amennyiben utóbbi nem engedi szabadon az összes túszt a muszlim vallási ünnep, a Ramadán kezdetéig. Netanjáhú kormányfő offenzívája azonban fölöttébb kényes ügy, mivel az nemcsak helyszíni katonai hadműveletből áll, hanem komoly diplomáciai kihívással párosul.

A zsidó állam nyugati szövetségesei óvatosságra és mérsékletre szólították fel Netanjáhút, a tavaly ősszel még csak 280 ezer lakosú Rafah városban és a környékén kialakított sátortáborokban jelenleg mintegy 1,4 millió palesztin tartózkodik, akik oda menekültek az északról délre haladó korábbi izraeli támadások elől. Netanjáhú ugyan távozásra szólította fel a palesztin civil lakosságot, hogy az izraeli hadsereg leszámolhasson a Hamász terroristáival, de az európai és amerikai diplomácia szerint több mint egymillió embernek egyszerűen nincs hova távoznia. „Hova mennyjenek? A Holdra?” – jegyezte meg Josep Borrell, az EU külügyminisztere. Szerinte a tervezett izraeli offenzíva humanitárius katasztrófát eredményezne, ezért a legtöbb EU-s ország humanitárius tűzszünetet javasol Izraelnek, utóbbi viszont nem rajong az ötletért, mert csak időt adna a Hamász terroristáinak erőik átcsoportosítására, és a fegyveres harc folytatására.

A szövetségeseivel való politikai különbségek áthidalása váratlan feladatnak tűnik, nemcsak az európaiak kifogásolják az izraeliek stratégiáját, hanem az USA is. Kiszivárgott belső információk szerint Biden elnök haragszik Netanjáhúra, sőt, nyilvánosan is kijelentette, hogy Izrael eddigi lépései túlzottak, túl sok palesztin civil áldozatot szedtek, illetve óriási szenvedést, éhezést és nélkülözést okoztak a földönfutóvá vált civil lakosságnak. Európában és az USA-ban egyre nagyobb aggodalommal figyelik a civil áldozatok számának folyamatos növekedését, egyre többen jelzik, hogy a Hamász terroristái elleni jogos háború túl sok járulékos áldozatot szed. Izrael azonban a Hamászt teszi felelőssé az áldozatok nagy számáért, a terrorista szervezet ugyanis tudatosan használja a civil lakosságot emberi pajzsnak, fegyveresei tudatosan a civil tömegek mögé rejtőzködnek. 

A legszorosabb szövetségesektől érkező, egyre nyíltabb és egyre nyomatékosabb kritika aligha jön jól Izraelnek, amely létezése óta a nyugati demokráciák szilárd támogatására számított. A kritikák ráadásul a zsidó állam ellenségei malmára hajtják a vizet, nemcsak a hagyományosan Izrael-ellenes muszlim világéra. Brazília szélsőbalos elnöke például egyenesen népirtással vádolta Izraelt, ami nyilván kicsapta a biztosítékok Netanjáhúéknál. Dél-Afrika pedig népirtás vádjával jelentette fel a hágai nemzetközi bíróságon a zsidó államot, legutóbb pedig azzal vádolta, hogy durvább apartheid-rendszerrel nyomja el a palesztinokat, mint annak idején a fehérek által irányított Dél-Afrika színes bőrű lakosságát.

Izrael megnyeri a háborút a Hamász terroristái ellen. Ez borítékolható, csak idő kérdése. Végül is a zsidó állam megnyert minden korábbi háborút, azokat is, amelyeket több szomszédos ország hadseregei ellen vívott. A világ szimpátiáért folyó küzdelemben viszont korántsem áll olyan jól, mint a hadszíntéren. Ami további problémát jelent az izraeli kormánynak: a túszok kiszabadítása és az izraeliek fizikai biztonságát fenyegető palesztin terrorizmus felszámolása eleve komoly kihívás Netanjáhúéknak, a szövetségesektől érkező kritikák nélkül is.