Jelöltek és szavazóbázisok

Ludovic Orban és Nicolae Ciucă hivatalos indulásával kilencre emelkedett az elnökjelöltek száma az államelnöki választáson. Vagyis a választópolgár a bőségzavazával szembesül, amikor az urnákhoz járul a november végi első fordulón.

A baloldal szavazatokért a nagy favorit Marcel Ciolacu az amolyan PSD-disszidens Mircea Geoanăval száll versenybe, a frusztrált nacionalisták kegyeiért pedig az AUR-vezér George Simion Diana Șoșoacăval versenyez. A legnagyobb verseny a jobboldalon ígérkezik, ahol Nicolae Ciucă nemcsak Elena Lasconival, hanem Ludovic Orbannal is megmérkőzik, mindhárman lényegében ugyanazt a szavazóbázist célozzák, egymás támogatóiból igyekeznek kihasítani minél nagyobb szeletet. Cristian Diaconescu inkább személyes hiúságból száll versenybe, mintsem komoly támogatói réteg képviselőjeként, Kelemen Hunor pedig az egyetlen, akiknek nem kell osztozkodnia stabil szavazótáborán.

Ciolacu nagytakarítást végzett pártjában, eltávolított minden potenciális versenytársat, legutóbb Gabriela Fireát, a parlamenti képviselőkből, megyei tanácselnökökből, polgármesterekből és intézményvezetőkből álló jelentős PSD-s országos gépezet tehát érte dolgozik. Szinte borítékolható, hogy ennek nyomán bejút a második fordulóba, ismertségével és PSD-s múltjával a független Geoană kihasíthat ugyan egy szeletet a balos szavazótáborból, sőt, máshonnan is, de ez aligha veszélyezteti Ciolacu esélyeit. Aki még a második forduló elvesztése esetén is megtarthatja pártelnöki tisztségét és kormányfői esélyeit.

Ciucă is hasonló országos pártapparátusra számít, az ő esélyei azonban rosszabbak, a PNL szavazói közül sokan továbbra is PSD-ellenesek, akik könnyen Orban vagy főleg Lasconi karjaiba kerülhetnek. Liberális körökben is tisztában vannak ezzel, kampánystratégiájuk a szocdem koalíciós partner pocskondiázására és saját jobboldaliságuk kihangsúlyozására épül. Fölöttébb kérdéses azonban, hogy a tettekkel szögesen ellentétes kampányretorika mennyire hat kiábrándult szavazóikra, amikor Crin Antonescu korábbi pártelnök is nevetségesnek nevezte. PSD-ellenesség és jobboldaliság terén Orban és főleg Lasconi jóval hitelesebbek, noha távolról sem rendelkeznek olyan tömeg-mozgósító szervezeti háttérrel, mint a PNL. Személyes karizmájuk és ambíciójuk viszont jelentősebb, mindketten húzóerők pártjaik számára, ami viszont a könyvbotrányba keveredett Ciucăról korántsem állítható. Utóbbi be is vallja, hogy ő végül a hadsereg főparancsnokának utasításaként értelmezte annak idején Iohannis kérését, hogy vállalja el a védelmi miniszteri tisztséget, ahonnan az útja végül a kormányfői posztig vezetett.

Simion támadásra és védekezésre kényszerül, vagyis arra, hogy a PSD szavazóbázisából minél nagyobb szeletet hasítson ki, illetve megőrizze saját szavazóbázisát Șoșoacă konkurenciájától. Ráadásul mindketten a személyes jó szerepléstől várják pártjuk eredményeinek javulását.

Magyar oldalon viszont tiszta a képlet, a parlamenti választás az elsődleges cél, államelnöki jelölésével Kelemen tulajdonképpen a mozdony szerepét vállalta el. A történelmi sikert hozó júniusi kettős választásnál Kelemen személyesen kampányolt, bejárta Erdély szinte minden zugát, csapatával együtt nagyszerűen mozgósították a magyarságot, ami döntőnek bizonyult, a novemberi–decemberi újabb kettős választáson hasonlót terveznek. Húzóerőnek pedig nincs ismertebb és népszerűbb személyiség az RMDSZ-ben, Kelemen belátta tehát, hogy el kell vállalnia a jelölést.

Ciolacu, Ciucă vagy Geoană számára az államelnöki választás a tét, Kelemen és Orbán számára a parlamenti választás, Simion és Lasconi esetében pedig mindkettő.