Jogállam vagy mélyállam?

Reményekkel teli, reformokat és fejlődést ígérő lelkesedéssel kezdődött Iohannis államfői ciklusa, mára viszont általános a csalódottság. Az államelnök kezdeti nagy népszerűségéből mára jóformán semmi sem maradt, különösképpen második mandátuma alatt olvadt el, mint jégkocka a forró serpenyőben. Mi vezetett ide? Számos politikai szereplő – köztük Kelemen Hunor – megkérdezésével a Recorder újságírói kétórás dokumentumfilmet készítettek az elmúlt tíz évről, betekintést adva a háttérben húzódó viszonyokra. A múlt héten bemutatott összkép fölöttébb aggasztó: jól végzett munkán és művelt Románián alapuló demokratikus fejlődés helyett inkább a stabilitás látszatát fenntartó, központosított rendszer felé sodródott az ország, ahol a titkosszolgálatok befolyása meghatározó.

Klaus Iohannis a háttérből irányít egy bábkormányt. Lépésről lépésre az engedelmes politikusokat hozza helyzetbe, és eltávolította az önállókat, kezdve Ludovic Orbán PNL-elnökkel, folytatva az USR-vel, s végül az RMDSZ kormányból való kiebrudálásával. Helyükre egyre több volt katonai vezető került pozícióba, akik általában szoros kapcsolatot ápolnak a titkosszolgálatokkal. Ehhez ráadásul szemrebbenés nélkül szegte meg korábbi választási ígéreteit, a PSD-ellenes fellépés zászlóvivőjeként kormányba emelte a szocdemeket. Ciucă kinevezése azt mutatja, hogy a romániai demokrácia egyfajta katonai alapú, mélyállami irányítású struktúrává változott. A titkosszolgálatok befolyása nemcsak a politikai elit összetételére, hanem annak döntéseire is kiterjednek, ami teljesen átalakította a hatalmi egyensúlyt és a politikai rendszert. A Recorder riportja azt sugallja, hogy maga Iohannis irányítja a mélyállamot, de az is felvetődik, hogy inkább fordítva történik, s Iohannis tulajdonképpen elnöki hatalmával hajtja végre a mélyállam döntéseit. Még a PSD–PNL-kormánykoalíció megalakulása is a mélyállam szigorú felügyelete alatt történt 2021-ben. Iohannis a korrupcióellenes harc zászlaját lobogtatta, de a politikai elit és a titkosszolgálatok befolyása ott is megerősödött – több tisztogatást is végrehajtott az igazságügyben, de ezek a politikai és személyes érdekei szerint zajlottak, ami aláásta a rendszer függetlenségét és a lakosság igazságszolgáltatás iránti bizalmát.

Iohannis öröksége nem egy új korszak kezdete, hanem a reformok elmulasztása, a hatalom koncentrálása és a közvéleménytől való eltávolodás szomorú példája. Romániában az „ország stabilitásának” biztosítása jelszava alatt a politikai és titkosszolgálati hálózatok közötti szoros együttműködés volt jellemző, miközben valódi változásra alig került sor. Külföldi politikai törekvései – mindenekelőtt a kiszemelt NATO-főtitkári tisztség – pedig csődöt mondtak. 

A tízéves mérleg fölöttébb kritikus: Románia ugyan formálisan demokratikus maradt, de a rendszer mechanizmusai a valódi demokratikus elvektől távolodtak el, és egyre inkább a hatalmi struktúrák megtartására összpontosítottak. A mélyállam („speciálisok”) mindenható befolyása nyomán Románia inkább Oroszországhoz hasonlít, ahol Putyin rendszere hasonlóképpen a mélyállami („sziloviki”) struktúrák mindenhatóságára épül. Szerencsére nálunk a karhatalmi elnyomás és a brutalitás szintje elmarad az oroszországi szinttől, a tendencia azonban aggasztó. Iohannis tízéves elnöksége alatt a demokrácia helyzete annyira rosszabbodott, hogy már-már felvetődik a kérdés: Románia állam, amely titkosszolgálatokkal rendelkezik, vagy a titkosszolgálatok azok, amelyek állammal rendelkeznek?

Vasárnap a választópolgárok hatalmas pofont adtak, Iohannis kézivezérlésű politikai struktúrái (PNL és PSD) történelmi vereséget szenvedtek az urnáknál, egyikük jelöltje sem jutott be a döntőbe, a népharag lesöpörte a politikai porondról Ciucát és Ciolacut egyaránt. Jelképesen szólva a történelem süllyesztőjébe küldte az egész Iohannis-mélyállam rendszert.