Kinél landol a döglött macska?

Írta:
2024. szeptember 11. 16:24 (szerda) /

Németország ellenőrzést vezet be az ország valamennyi szárazföldi határátkelőjén, egyelőre hat hónapra, jelentette be Nancy Faeser belügyminiszter asszony. Berlin nem is titkolja, hogy a Schengen-egyezmény felfüggesztése – mert tulajdonképpen erről van szó – az illegális migráció megfékezését célozza.

A halálos késelések, a nők elleni erőszak, a társadalmi biztonságérzet visszaesése, és az illegális migránsok elkövette döbbenetes méretű bűnözés igencsak felerősítették a bevándorlással kapcsolatos aggodalmakat az országban, ami a választásokra is egyértelműen rányomta a bélyegét. A júniusi EP-választáson, illetve a minapi tartományi választásokon egyértelműen a migráció volt az elsődleges téma, a radikális jobboldal ennek kapcsán tört előre látványosan, a kormánykoalíció pártjai pedig megsemmisítő vereséget szenvedtek.

A baloldali berlini kormány kénytelen volt belátni, hogy az úgynevezett „wilkommenskultur” szétfoszlott, a bevándorlás okozta súlyos problémákat nem lehet többé szőnyeg alá seperni, ha a fősodrású politikai alakulatok nem hajlandók kezelni az ügyet, akkor a lakosság azoknak szavaz bizalmat, akik hajlandók rá. Kezdenek ráébredni, hogy az előszeretettel szélsőjobboldalinak titulált pártok előretörése miatti hisztizés helyett annak kiváltó okait kell kezelni.

A német lépés azonban így is csak látszat-intézkedés. A cseh, lengyel és svájci határon már néhány hónapja bevezették a hasonló ellenőrzést, az osztrák határon pedig 2015-től érvényben van, az illegális migrációt mégsem tudta megfékezni. Arról nem is beszélve, hogy az illegális migránsok nemcsak a hivatalos határátkelőkön, hanem a zöldhatáron keresztül is bejuthatnak Németországba, ebben nagy a tapasztalatuk. Németországnak több mint 3700 kilométer hosszú szárazföldi határára van! Bécs rögtön a német bejelentés után reagált, leszögezvén, hogy Ausztria nem fogad vissza egyetlen olyan migránst sem, akit Németország visszautasít a határán. Berlin a szomszéd udvarára szándékszik dobni a döglött macskát, a szomszéd pedig visszadobja. Vagyis a problémát nem oldják meg, csupán áthárítják a szomszédra, s közben korlátozzák a becsületes EU-s állampolgárok szabad mozgását a Schengen-övezeten belül. Az EU külső határait kellene lezárni, különben előbb vagy utóbb a belső határokat kell ellenőrizni. Amivel jelentősen növekszik az uniós tagállamok közötti ellentét. Orbán Viktor többször is figyelmeztetett, hogy a migráció szétfeszíti az EU-t. Az illegális migráció ugyanis az EU egyik legsebezhetőbb pontja, amolyan Achiles-sarka, szinte semmi sem okoz komolyabb fejfájást, semmilyen más téma sem okozott komolyabb szembenállást az utóbbi évtizedben.

Brüsszel azonban ideológiai túlfűtöttségből ellenzi az EU külső határainak megvédését, akár fizikailag, akár jogilag. Magyarországra például ezért szabtak ki égbekiáltóan aljas és indokolatlan nagyságú pénzbírságot. Budapest pedig jelezte, hogyha Brüsszel ilyen elszántan ellenzi a tényleges határvédelmet, akkor a döglöttmacska-átdobás taktikájához folyamodik, és Brüsszelbe buszoztatja az illegális migránsokat. Mondani sem kell, már a Röszke–Brüsszel buszok látványa kicsapta a biztosítékot, a belga főváros polgármestere máris felháborodva az ország kormányfőjéhez folyamodott, hogy akadályozzák meg a brüsszeli bürokraták által kikényszerített magyar tervet. Brüsszelben valósággal irtóznak, ha saját ideológiai főztjüket szolgálják fel nekik.

Hozzászólások