Lassan elfeledjük!

Írta:
2024. november 13. 12:45 (szerda) /

Minap, egy (számomra) fenséges marhahúsleves kanalazása és a hozzá tartozó főtt gyökérzöldségek eszegetése közben feleségemmel ismételten megállapítottuk, mennyire íztelen a mostani sárgarépa. A fél évszázaddal ezelőtti sokkal aromásabb, édesebb volt. Ezt már „az új idők szele” (értsd: Uniós szabályozás) nemesítette ki, akárcsak almában a Jonatán helyett a kevésbé aromás, de nagyobb, szemre tetszetősebb Idaredet. 

Évtizedekkel ezelőtt a gyökérzöldséget kötegbe kötve árulták a piacon a termelők. Mi a tornyaiak termesztette zöldséget szoktuk meg. Az ottani termelők a piacolás előtti estén zsákba csomagolva vitték a kötegeket a maszek fuvarosokhoz, akik kora hajnalban indultak a fogatokkal az aradi zöldségpiacokra. A reggeli busszal utánuk utazó asszonyok ott vették át tőlük, s árulták, amíg el nem fogyott. Kelendő portéka volt! 

Szép emlék, manapság a faluban és környékén már senki sem foglalkozik az igen munkaigényes zöldségtermesztéssel. Legfeljebb saját fogyasztásra, a konyhakertben termel valamennyit. 

Elgondolkoztam azon, hogy a tornyai és erdőhegyi zöldség mellett szólásmondás volt a megyében az élelmiszertermékek között minőségi színvonalként emlegetni a majláthfalvi hagymát és őrölt paprikát, a szapárligeti őrölt pirospaprikát, a székudvari káposztát, a fenlaki dinnyét, a hegyaljai gyümölcsöket (szilvát, szőlőt, őszibarackot). Továbbá (természetesen) a pécskai kenyeret, a nagylaki szalámit, meg a ménesi borokat. Ez utóbbiak (szerencsére) mostanság is töretlenül élvezik a fogyasztók bizalmát. 

Egy kiegészítés az aradi termékek értékéről. A kommunista időkben, a hiánygazdálkodás idején ezek olyan „varázstermékek” voltak a Kárpátokon túl, mint a keleti mesében Ali Baba Tárulj, Szezám! barlangnyitó felszólítása. Az aradi „valutára” sorra nyíltak ki a bársonyozott ajtók a fővárosban. Aradon vagy negyven éve közszájon forgott a történet, hogy az egy osztállyal feljebb került focicsapat vezetője néhány kiló nagylaki szalámival és egy demizson borral (nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy kitaláljuk, miként) elérte, hogy soron kívül, azonnal kiutalták a magasabb „súlycsoportba” felkerült együttese számára a román gyártmányú autóbuszt. Amire különben hónapokat kellett volna várniuk.

A magam és az utánam közvetlenül következő generációval az említett Arad megyei termékek jószerével feledésbe is mennek, mert kihalnak az őstermelők, és nincs, ki átvegye a még élőktől a tapasztalatokat. Kedves helytörténész barátom és sorstársam, évek óta gyűjti az adatokat, s próbál összeállítani egy kötetet az „aradikumokról”. Olyan termékek, olyan események leírásából, amely a városra, megyére jellemzőek. Az aradi konzervatóriumról, a hegyaljai villamosról, az autó- és repülőgépgyártásról, az első futballmeccsről, a 200 éves színházépületről. Mindarról, amivel Arad megelőzte a világot, vagy az országot, avagy amivel ott volt annak közvetlen élvonalában. Nos, ebbe a kötetbe akár bele lehetne foglalni Arad megyének az írásom elején felsorolt jellegzetes mezőgazdasági termékeit is.  Ha ízvilágában nem is, de legalább nevében fennmaradjanak az utókornak.

Hozzászólások