Meddig hallgatunk?

Az ukrán államvezetés újabb őrült intézkedéssel sújtotta az országban élő nemzeti kisebbségeket. Megtiltotta azt, hogy az iskolákban, közintézményekben, orvosi rendelőkben a hivatalos program idején más nyelven beszéljenek, mint ukránul. Még a magánjellegű beszélgetéseket is csak ukrán nyelven lehet lefolytatni! 

Az intézkedés a világ minden eddigi totalitárius diktatúrájának a nacionalista, kirekesztő intézkedését felülmúlja. Aki alaposabban ismeri a hazai történelmet, az tudja, hogy Romániában a vasgárdista uralom, majd az Antonescu-féle katonai diktatúra idején voltak érvényben nyelvkorlátozó intézkedések. Amikor az üzletek, boltok bejáratánál kötelező volt kifüggeszteni a „Csak románul beszélj!” felszólítást. De még a Vasgárda vezére, Horia Sima, vagy Antonescu marsall sem tiltotta meg azt, hogy magánbeszélgetést ne lehessen anyanyelven folytatni. Ceaușecu is rátett egy lapáttal a korlátozásokra, amikor a tanintézetek folyosóján csak román nyelvű szöveget engedélyezett. 

Az ukrán nacionalizmus viszont még a legsötétebb fasiszta, nemzeti szocialista, nacionál-kommunista idők túlkapásait is meghaladja a nyelvhasználat korlátozása terén. A fasiszta eszmék uralomra jutásának két világháború közötti folyamatát ismerők a történelemből tudják, hogy amennyiben a diktatúrát nem állítják le idejében, olyan borzalmakhoz vezet, mint a náci Németországban, a fasiszta Olaszországban vagy Spanyolországban. A haláltáborokhoz, a holokauszthoz, a népirtáshoz. 

Elhangzott az ominózus ukrán rendelkezés a médiában, de arra mindeddig csupán egyetlen ország reagált energikusan. Pedig a hátrányos helyzetbe került nemzetiségek között a magyarokon kívül lengyelek és románok is vannak. Az orosz kisebbséget nem érinti, hiszen őket Kelet-Ukrajnában jelenleg Oroszország fegyveres erői védik. És nem reagált az Európai Unió sem, hiszen vezetői szinte hetente „hazajárnak” Kijevbe ölelkezni, parolázni, puszilózni. És a tagállamok konzultálása nélkül ígérgetni a nagy összegű anyagi és katonai segélyeket a velejéig korrupt ukrán vezetésnek. Miközben a különböző deviáns kisebbségek jogaiért szerte Európában tüntetéseket szerveznek, üzenetekkel, felszólításokkal igyekeznek az államokat, a kormányokat befolyásolni (mondhatnánk: jobb belátásra bírni), az európai sokmilliós őshonos kisebbségeket érő jogfosztásról nem hajlandóak tudomást venni. Azt nem látják, nem hallják, arról nem is beszélnek. 

Bevallom: román állampolgárként elvárnám, hogy államelnökünk, miniszterelnökünk, külügyminiszterünk kinyissa a száját. Hogy az Ukrajnának szállított fegyverekért, az országba befogadott ukrán háborús menekültek ellátásáért, a szolidaritásért legalább valami halk észrevételt jelentsen be a nyelvkorlátozás miatt. Mert erőteljes tiltakozásra, nyílt kiállásra (valószínűleg) egyetlen román politikus sem vállalkozik. Nem ez a jellemző a jelenlegi ország-vezetőkre!