Még nem elég?

Sokkoló események rázzák meg szinte naponta a világot. (Lásd legutóbb a szlovák miniszterelnök elleni merényletet, illetve az iráni elnök helikopterének a lezuhanását.) Az Európában folyó háborúról szóló tudósítások szinte kiszorulnak a médiából, vagy a „mellékes” hírek közé kerülnek. Pedig ott (is) folyamatos az öldöklés. Minap a Harkiv elleni orosz rakétatámadásban meghalt 11 civil áldozat, illetve a hatvannál több sebesült híre is igencsak a híradó vége felé szerepelt. 

Ezek a számok a „járulékos” veszteség kategóriájába tartoznak. A két hadsereg tényleges veszteségeit mindkét fél szemérmesen elhallgatja. Pedig a legóvatosabb szakemberi becslések szerint is összességében jóval meghaladják a fél milliót, a civil lakosság veszteségeivel együtt az ukrán–orosz háború áldozatainak a valós száma már túl lehet a millión is. Ennyi nem volt elég? 

Nézem a tévéhíradókat, s azokban a politikusok, személyisiségek kardcsörtető nyilatkozatait. Látom a szlovák miniszterelnök elleni fegyveres támadás elkövetőjét egy korábbi tüntetésen, amint árulónak, gyávának nevezi országa vezetőjét, mert nem küld katonai segítséget Ukrajnának. 

Elgondolkozom azon, ki is a gyáva áruló? Az, aki országát, annak fiatal férfiait nem szeretné feláldozni egy számukra idegen fegyveres konfliktusban? Avagy az, aki az út szélén tétlenül álldogál, és ordibál egy háborús plakát árnyékában?

A most 71 éves szlovák Czibuláról és a hozzá hasonló nagyhangú, a sorkötelezettségi korhatáron jóval túl lévő háborúbarátról Moldova György Illés szekerén című riportkönyvének egy részlete ötlik az eszembe. A mezőgazdasági repülőgépek pilótáiról írt könyvben szerepel az a rész, miszerint a pilóták megkapják az utasítást a pártszervektől, hogy repüljenek alacsonyabban, evvel növelve a műtrágya kiszórási hatékonyságát. Alacsonyabban szállni, tehát közel a villanyvezetékekhez. Ennek hallatán mondta az egyik érintett, hogy könnyű más …t (a szépirodalom kategóriájába tartozó kötetben a szerző kiírta, hogy mit, egy polgári napilapban én nem tehetem meg) csalánba verni. Szóval arról van szó, hogy az adta az utasítást, aki talán életében nem ült olyan repülőgépen, annak, aki naponta életét kockáztatta benne. Vezetni pedig az elvtársak bizonyára sohasem vezették azt a gépet. 

Czibula és a hozzá hasonlóak (beleértve a francia elnököt is) úgy akarják belesodrani országukat a háborúba, hogy nemzetük virágát küldenék a frontra. Őket nem érintené, hiszen túl vannak a hadkötelezettségen. De nekik feltennék egy kérdést: ha annyira szeretnének beleszagolni a lőporfüstbe, miért nem jelentkeznek ukrán önkéntesnek? Senki sem tartóztatná fel őket az ukrán határon. Ha az első vonalban nem is lehetne őket használni, miért nem jelentkeznek lövészárok- vagy tankcsapda-ásónak? Avagy lőszer- vagy élelmiszer-utánpótlást szállítónak. De (mondjuk) még tábori szakácsoknak is elmehetnének, krumpli-, zöldség- vagy hagymapucolónak is. Hogy megmutathassák bátorságukat. 

Ha nem teszik meg, akkor fognák be a szájukat.