Nagystratégia

Idén sem kerülte el a nemzetközi sajtó érdeklődését Orbán Viktor tusványosi beszéde, ami újabb bizonyíték, hogy a magyar kormányfő politikai súlya jóval nagyobb, mint a tízmilliós országé. Jóllehet idén nem is mondott akkora újdonságot, mint a nagy port kavaró tavalyi vagy tavalyelőtti beszédeiben. Orbán immár évek óta Tusványoson jelenti be hosszú távú politikai stratégiájának alapjait. 2014-ben ott hirdette meg az ideológiailag túlfűtött nyugati balliberálisok úthengerszerű nyomulásának megállítását célzó stratégiáját, az illiberalizmust. Az afrikai és muszlim világból érkező, ellenőrizetlen és tömeges migráció elutasításáról szóló 2022-es beszéde még nagyobb port kavart. Tavaly pedig a két napról, azaz amerikai óriási és kínai kihívójának világelsőségért folyó küzdelméről beszélt. 

Az idei beszéd inkább az ellenőrizetlen tömeges migráció okozta kevert, posztnacionális társadalom elutasításából és a két óriás világméretű összeütközéséből eredendő kihívásokra adandó válaszokat vázolta fel. A hosszú távú, évtizedekig elhúzódó nagystratégia alapjait. Magyarország ugyanis egyéb komoly kihívásokkal is szembesül egyszerre: a gender-ideológia és a hagyományos európai értékek elleni balliberális teljes pályás letámadás, az orosz katonai agresszió, vagy az éghajlatváltozás és az abból fakadó energiaválság.

Az ideológiailag elvakult, irracionális Európa ezekre nem talál választ, Magyarország tehát saját maga kell intézkedjen, mivel a magyar és az uniós szemlélet gyakran szögesen ellentétes. Magyarország a nemzet létét veszélyeztető nagy fenyegetésnek tekinti a harmadik világ tömeges beáramlását, a hivatalos Nyugat viszont továbbra is esélynek tekinti, sőt, eszköznek a nemzeti szemlélet végleges lerombolásához, noha a társadalom már ott is egyre kevésbé ért egyet ezzel. Ebből kifolyólag a megoldás is eltérő: míg Magyarország családbarát támogatásokkal igyekszik megfékezni a demográfiai válságot és a társadalom elöregedését, addig Nyugaton bevándorlókkal pótolnák az egyre csökkenő őshonos munkaerőt, ami hosszú távon akár lakosságcserét is jelenthet, s a hagyományos európai értékrend felszámolását. A szélsőséges gender-ideológia ugyanis fokozza az európai demográfiai válságot, Magyarország ezért is lép fel ellene, a nyugatiak viszont nemcsak hogy felkarolják, hanem terjesztik is, sőt tűzzel-vassal erőltetnék rá a renitensekre.

Orbán szerint az ukrán hazafiak hazaszeretetéből fakadó, csodálatraméltó ellenállásuk ellenére a háborúnak csak tárgyalásos alapon lehetne véget vetni, mivel egyik fél sem elég erős ahhoz, hogy a harctéren legyőzze a másikat. Nagy visszhangot eredményező világszintű békemissziója ezt célozza. Európa viszont az áldozat Ukrajna megsegítését és az orosz agresszor visszaszorítását sürgeti, legalábbis szavak szintjén, a tényleges segítség ugyanis lényegesen alulmarad Kijev szükségleteihez képest. Az éghajlatváltozás elleni fellépést a józan ész szerint a gazdasági és társadalmi realitásokkal együtt kellene kezelni, Brüsszelből viszont az ideológiai alapú zöld átállást erőltetik, fittyet hányva az európai gazdaságra gyakorolt káros hatásaira. Az amerikai és kínai óriások összecsapásában Orbán a mindkettővel való kölcsönös együttműködést szorgalmazza, konnektivitás címen, elutasítva a világ tömbökre való felosztását, miközben Európa inkább az USA pártját fogná, és egyre jobban konfrontációba lép Kínával, legalábbis gazdasági-kereskedelmi téren. Arról nem is beszélve, hogy az USA-ban éppen kíméletlen belpolitikai harc zajlik, s a novemberi elnökválasztás kimenetele az egész világ sorsát befolyásolja, s Magyarország, illetve az EU hozzáállása e téren is szögesen ellentétes.

Aligha lesz könnyű hosszú távú nagystratégiát kidolgozni mindezekre. Politikai és személyes jó kapcsolatai nyomán Orbánnak azonban sikerült elhozni az erdélyi Székelyföldre Trump üzenetét.