A közelmúltban egy hét leforgása alatt kétszer is találkoztam Herkulesfürdő település nevével. Először a sajtóban közölt hírben, miszerint egy ottani étteremből egy 45 főnyi magyar turistacsoport tagjait kellett ételmérgezés gyanújával az orsovai kórházba szállítani. Másodszorra egy kedves barátom az általa érintett eseményről szóló beszámolójában résztvevőként említette, hogy ott tartották a keresztény motorosok (ilyen is van!) idei találkozóját. Ugyanott tartották, ahol a magyar turistacsoportot elszállásolták. Mellesleg beszámolt arról is, hogy az ő csoportjuk tagjainál is észlelték ugyanazokat a szimptómákat (rosszullét, hányás és hasmenés), amit a magyar csoport tagjainál megállapítottak, csak közülük senki sem szorult kórházi ápolásra. A barátomat viszont annál az esetnél sokkal jobban kiakasztották a fürdőhelyen tapasztalt szomorú állapotok.
Akik egy kicsit is ismerik a Krassó-Szörény megyei fürdő múltját, bizonyára hallottak arról, hogy valamikor az Osztrák–Magyar Monarchia egyik felkapott, divatos üdülője volt. Akárcsak Karlovy Vary, akkor Karlsbad. A szépen kiépített település szállodáiban koronás fők, de az európai arisztokrácia jelentős személyiségei, valamint írók, művészek közül sokan megfordultak. Még egy közismert keringő (Pazeller Jakab szerzeménye, a Herkulesfürdői emlék) is terjesztette hírnevét.
Barátom mesélte, hogy a találkozó résztvevőivel együtt megbotránkozott azon, ahova a valamikor nemzetközi hírű gyógyfürdő jutott. Az egykori fényűző szállodák egy része már menthetetlenül a pusztulás stádiumába jutottak, egy másik része (egy ilyenben voltak ők is megszállva) siralmasan lehurbolt, elhanyagolt. A homlokzatok lepukkanása elsőre szembeötlő. A belső karbantartók kontár munkáját (lásd mindenekelőtt a megrepedt mosdókagylók, vécécsészék szilikonos „gyorsjavítását”) egy hozzá nem értő is azonnal észleli. Mintha a tulajdonosok még ki szeretnének némi jövedelmet csikarni a szállodákból, éttermekből, aztán felőlük összedőlhet az egész.
Hogy ha valaki szeretné megismerni azt, miként viszonyult a hazai társadalom mindenkori vezető rétege a Kárpátokon innen örökölt országrész ingatlanjaihoz, annak dokumentációnak ajánlanék két szépirodalmi olvasmányt. Mindenekelőtt Kálnoky Boris gróf Ősök földjén című önéletrajzi ihletésű regényéből, valamint Vida Gábor Senkiháza című regényéből is meríthetnek ihletet ahhoz, hogy elképzelhessék: miként viszonyult egy új hatalom mindahhoz, amit nem ő teremtett, nem tartozott az ő kultúrköréhez. (A proletárdiktatúra garázdálkodását ne is említsük.) Jelen esetben Herkulesfürdőhöz, de az erdélyi kastélyokhoz, udvarházakhoz is.
Aki aradiként személyesen közelebbről is meg akar győződni a szomorú valóságról, nézze meg Délkelet-Európa legrégebbi álló kőszínházának állapotát a Gheorghe Lazăr (korábban Simonyi) utcában. Esetleg keresse fel megyénkben Menyházát, nézze meg a Wenkheim család építtette egykori fürdőpavilont a maga menyházai márvány fürdőmedencéivel. Az egykori építők, de a román országegyesítő politikusok is forognak sírjukban. Ők sem ilyen lovat akartak!
Aki meg akarja cáfolni ezeket a sorokat, kérem, szálljon ki a helyszínekre. Ha fotókkal, netalán videófelvételekkel az ellenkezőjét bizonyítja, úgy nyilvánosan megszaggatom köntösömet, hamut szórok a fejemre, és elismerem tévedésemet. Kifejezetten örülnék, ha hogy szükség lenne rá!
Hozzászólások