Román nemzetállam a geopolitika árnyékában

Írta:
2025. január 23. 16:47 (csütörtök) /

Január 24., az úgynevezett „kis egyesülés” napja immár hivatalos ünnep Romániában, a két Kárpátokon túli fejedelemség ekkor egyesült 1859-ben. Ezt, illetve az 1918–20-as megnagyobbodását a román nemzet történelmi küzdelme sikerének tekintik, s csak itt-ott említik lábjegyzékben a kedvező nemzetközi geopolitikai megfontolásokat. Holott utóbbiak voltak mérvadóak.

Évszázadokon keresztül Havasalföldön (Țara Românească) és Moldvában fel sem vetődött az egyesülés gondolata, sőt, még az időnkénti együttműködésé sem, holott tisztában voltak azzal, hogy lényegében ugyanaz a nép lakja mindkettőt. Egyesítésük inkább külső kezdeményezésre, geopolitikai megfontolásból történt. A cári Oroszország ugyanis sorozatos hódító háborúkat indított a hanyatló Oszmán Birodalom ellen, melyek során újabb és újabb területeket hasított ki a szultán uralma alól és csatolt magához. A sorozatos orosz fegyveres terjeszkedés – melynek végső célja a Balkán és Konstantinápoly meghódítása lett volna az ortodoxia nevében – felriasztotta a nyugati hatalmakat, olyannyira, hogy 1853-ban Nagy-Britannia, Franciaország és az Olaszország-előd Szardínia–Piemont háborúba lépett az oszmánok oldalán a Havasalföldet és Moldvát már megszállás alatt tartó, s onnan támadó Oroszország ellen. Az 1856-ig tartó, s a történelemben Krími Háborúként bekerülő fegyveres konfliktusban a nyugatiak legyőzték Oroszországot, a további orosz terjeszkedés megakadályozására pedig a két román fejedelemség egyesítése mellett döntöttek. Romániát oroszellenes projektként hozták létre. Az 1859-es egyesülést ugyanis Londonban és különösképpen Párizsban jobban szorgalmazták, mint a moldvai bojárok Jászvásáron. Moș Ion Roată lelkesedése aligha egyesítette volna a két román fejedelemséget a Krími Háború utáni geopolitikai helyzet gyökeres megváltozása nélkül, az orosz hadsereg évszázados nyomulását biztosan nem állította volna meg. A nyugati bábáskodással létrehozott új ortodox állam ugyanis földrajzi és politikai akadályt jelentett Oroszország balkáni terjeszkedése ellen.

Az orosz – immár vörös ideológiába csomagolt – terjeszkedési vágyak elleni fellépés 1918–20-ban is kapóra jött Romániának, az első világháborúban elszenvedett vesztesség ellenére az ország szinte megduplázta területét Erdély megszerzésével. Németország (1919-es berlini kommunistalázadás, bajor tanácsköztársaság), Felvidék (ún. szlovák tanácsköztársaság), vagy a magyar tanácsköztársaság bebizonyította, hogy Lenin kommunista világforradalma valós fenyegetést jelentett Európa számára. Ingatag belpolitikai helyzetével és friss tanácsköztársasági múltjával 1920-ban Magyarország sajnos a bolsevikellenes védővonal gyenge láncszeme volt, miközben Románia kommunistaellenes kormánnyal és hadsereggel rendelkezett. Ami létfontosságúnak bizonyult a határok nagyhatalmak általi átrajzolásánál. Az Arad–Nagyvárad–Szatmár vasútvonal ellenőrzése például kiemelt szempont volt, 1919–20-ban, a tanácsköztársaság leverése után a nyugatiak azon – is – szállítottak katonai segítséget az oroszországi fehéreknek a vörös bolsevikok elleni polgárháborúban. A vasútvonal ellenőrzése sokkal fontosabb volt a tágabb geopolitikai célok szempontjából az új országhatár meghúzásánál, mint a térség nemzeti összetétele.

Amúgy nem sokkal korábban a győztes Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia is támogatta a katonai harctéren legyőzött Románia megnagyobbodását, nevezetesen Besszarábia bekebelezését. Ugyanolyan tágabb geopolitikai megfontolásokból: minél távolabb tartani az oroszokat. Ezért a még császári Berlin, Bécs és Budapest 1918 tavaszán ugyanúgy felkarolta a legyőzött román ütközőállamot, mint a britek és franciák 1919–20-ban. Az elsődleges cél mindig az orosz imperializmus megfékezése volt, a román állam csupán annak mellékes nyertese.

Hozzászólások