Rózsacsokor helyett

Olvasom a Védett Társadalom Alapítvány Rózsacsokrok a zongorában címmel küldött hírlevelét, amely Hamvas Béla író, filozófus a következő, gondolatébresztő mondataival kezdődik: „Ha majd életem végén a Halál Angyala elé jutok, azt hiszem, lázadás nélkül fogom tudni követni az ismeretlenbe. Elmulasztottál valamit? Azt válaszolom: nem hiszem. De ha majd így szól: sajnálsz itt hagyni valamit? Azt fogom mondani: a virágokat.” Szép gondolat, és kifejező a mellékelt illusztráció is: egy zongora fehér-fekete billentyűzetén egy szál vérvörös rózsa.

Azóta is egyre gyakrabban foglalkoztat a filozófusi gondolat, mint (gondolom) mindenkit, aki érzi, hogy közeleg az elmúlás pillanata. Hogy mikor, azt földi lény nem tudhatja. Talán évtized, de lehet, hogy csupán egy óra múlva! Azt hiszem, azt a bizonyos Angyalt mindenki békésen, lázadozás nélkül fogja követni. Ott már nincs apelláta! Nincs választási lehetőség. 

Viszont Hamvas Béla az Elmulasztottál valamit? – kérdésre adott válasza helyett sokféle felelet jöhet. Személye válogatja. Ő a „nem hiszem”-et választotta, magam a bizonyosan-t felelném. Mert földi életem (vándorlásunk) alatt sokszor szándékosan vagy szándék nélkül megfeledkeztem akár alapvető keresztényi kötelezettségeinkről is. Hogy csak a rászorulók megsegítését, a türelmetlenségemet vagy a rendszeres imádkozást, a Mindenhatóhoz való őszinte fohászkodást, az Úr váratlanul jött segítségének megköszönését említsem. De bizonyosan sok más egyéb mulasztás is összegyűlt. 

Engem leginkább az idézet utolsó szava gondolkoztat el. Az evilágihoz való valami kötődés. Életem során, ha ismeretlenbe, nem mindennapos útra indultam, legyen az egyetemi tanulmány, kirándulás, de akár egy hétvégi sportkiszállás is, amint kiléptem otthonomból, nekem mindig az jutott eszembe, hogy viszontlátom-e még a szeretteimet: családtagjaimat, barátaimat. A Halál Angyalát követve, a nagy ismeretlen út előtt is (talán) ez foglalkoztatna. Hogy abban a másik dimenzióban találkozom-e még velük. S ha igen, vajon felismerjük-e egymást mi, öregen, megroggyanva eltávozottak, de egészségben, életerősen feltámasztottak között? 

Mert Krisztuson kívül még senki sem tért vissza onnan, senki sem készített és tett közzé hiteles útleírást az odavezető útról. Dante is csak fikciót írt meg! Bár (ismerjük el!) zseniálisan tette, de alkotása nem megtapasztalt riport. Azt az utat mindenkinek egyszer meg kell tennie, egyszer kell megtapasztalnia. 

Hamvas Béla egy csokor rózsát szeretett volna odaát találni. Én velem ölelkező családtagokat, örvendező barátokat. 

Kinek lesz igaza?