Asszongyák, egy ország civilizációs szintje a nyilvános vécék számán keresztül is mérhető. Vagyis, amennyiben az emberre tör a roham, hány kilométert kell összeszorított ülőgumókkal futkorászni, amíg pénzért lecsüccsenhet egy tiszta, rendes helyre.
Románia nem egy civilizált ország, mert senki nem tudja megmondani, hány kilométert kell futkorásszak. Aradon akár sok kilométeren át is szenvedhet az ember, ha rátör az anyatermészet, mert nincs tiszta, fizetős, civilizált hely a belvárosban. Mondjuk, a vasútállomástól a Vörös Ökörig.
Ezért aztán a legbiztosabb, ha gyorsan beülünk az első kávézóba, műintézetbe, és miután rendeltünk, kihozták, egy utolsó erőfeszítéssel lazán próbálunk elslattyogni a vécéig. Nehogy azt higgyék már, szóval próbáljuk méltóságteljesen megoldani a problémát. Vigyázat, mielőtt leülünk és rendelünk, sebesen pörgessük körbe a szemünket, mert még a belvárosban is több kávézó, műintézet üzemel budi nélkül. S ha belefutunk egy ilyenbe, akkor csak a zsebünk könnyebbül meg egy kávé árával. A kávét pedig összeszorított ülőpofákkal habzsoljuk be. Ha már kifizettük.
Alternatív ötletek helybelieknek és idegeneknek. A kispiacnál van egy nyilvános, ha igényeinket berúgjuk egy lefolyóba, végszükség esetén megfelel. Igényesebbeknek javaslom valamelyik közintézményt. Kedvencünkké válhat a városháza. Tessék határozott léptekkel bemenni, mint akinek fontos elintéznivalója támadt, akkor a portás nem kérdezi meg, merre lesz a sétafika. Menjenek fel az emeletre, s jobbra fordulva, Bognár Levente irodájával szemben van egy szép, tiszta vécé, ismétlem, magabiztosan tessék közlekedni. Ha a lépcsőnél balra fordulnak, akkor a prefektúrát elválasztó üvegajtóig kell lassan rohanni, ott egy koedukált vécé, vigyázat, egyszemélyes, nincs külön női vagy férfi. De javaslom a városi pénzügyi hivatalt, ez a városháza mellett van, jó, ha a kapu alatt jobbra fordulnak és felmennek az emeletre, nem fognak csalódni, és kotnyeles portás sincs.
Ha valaki nagyon köpné a frankót, akkor vegyen mély lélegzetet és menjen be a Continental Szállóba. Csináljon úgy, mintha keresne valakit az előcsarnokban, akár le is huppanhat a fotelekbe, pislogjon gyakran az órájára két percig, amíg kikerül a szállodaportás érdeklődési köréből, majd határozott léptekkel induljon a vécé irányába. A főutca másik oldalán az egyedüli ingyenes megoldás a McDonald’s, de nagyon fontos a határozott belépés, majd balra fordulva, a kiszolgáló pult után lesz a vécé. Bukaresttel ellentétben itt még nem kell beütni a vásárláskor kapott számla kódját.
Decebal sugárút, Aradul Szálló: fel a bejárati lépcsőkön, majd jobbra forduljanak és a vendéglő bejárati ajtajával szemben ott a vécé, természetesen itt sem kell fizetni. Amennyiben a színház környékén kapja el az embert, tessék bemenni a Szabadság tér (A. Iancu) felőli bejáraton, majd jobbra be. Vigyázat, itt portás leselkedik, de mondják neki blazírt pofával, hogy az írószövetséghez mennek. Aztán spuri fel a lépcsőn, az első, második emeleten is találnak vécét.
Ne is próbálkozzanak a parkban levő zöld házikókkal, borzalmasak, mert hiába tisztítják őket rendszeresen, ezt a fajta szolgáltatást civilizáltabb helyekre találták ki.
És ezzel bezárult a kör, távolabb a belvárostól már nincsenek közintézmények, marad, amint mondtam, kellő terepszemle után a kávézó, bár.
Hozzászólások