Téma, amely nem az utcán hever

Feleségem nemrégiben figyelmeztetett, hogy több utóbbi jegyzetemhez is a világhálóról „lehalászott” hír szolgálta az apropót. (Ezt sohasem rejtettem véka alá, meg is szoktam említeni a hírforrást.) Bár mint szinte mindig, most is igaza van életem párjának (ritka kivétel, amikor nem), de tudomásul kell vennünk, hogy manapság a korábban az utcán heverő banális téma is hamarabb kerül a világhálóra, különböző csatornákra, mint a polgárok, a közember tudomására egymástól közvetlenül, telefonon, avagy a bulvárlapok pletykarovatából. 

Az interneten gyorsabban, szinte pillanatokkal az esemény bekövetkezte után hozzájutsz egy érdekes aktuális hírhez, mintha egész nap csak az utcát járnád nyitott szemmel és füllel, a kávézókban, cukrászdákban, netalán a borbélyüzletekben és fodrászszalonokban hallgatnád a hölgyek és urak beszélgetéseit. Bárki, akinek van „netes” hozzáférése, rendkívül gyorsan, a történés után néhány perccel, talán fél órával már megtudhatja a legfontosabb, legizgalmasabb eseményeket a világ legtávolabbi pontjáról. A rosszat is (háború kitörése, terrortámadás, természeti katasztrófa, haláleset), a kedvezőt is. Ez utóbbiak sorában egy jelentős államközi megállapodást, esetleg békekötést, egy csúcs vagy tengeri mélység meghódítását, új vírus felfedezését, jelentős díjak (Nobel) odaítélését, vagy csak egy leánykérés, házasságkötés bejelentését, netán újszülött érkezését egy ismerős családban. 

Az a közíró, szerkesztő, aki nem eléggé figyel a hírek aktualitására, későn reagál, az ügyetlen, szájtáti vadászra hasonlít, aki a tőle már száz méterre cikk-cakkban futó nyúl után lő. Az legfeljebb a hátsó felét mutatva visszaröhög rá. A lapolvasó meg, Móricz Zsigmond Pósalaki úrához hasonlóan, a cím elolvasása után azonnal mondja magában: Ugorgyunk! És egyetlen betű, sor elolvasása nélkül fordít a következő címre vagy oldalra, esetleg keres egy másik hírforrást. 

Tegyük szívünkre a kezünket, és valljuk be: az utóbbi évtizedekben alaposan kitágult a világunk. A ma emberét sokkal inkább foglalkoztatja a világ dolga, mint a saját kicsi szemétdombján történtek. (Kivétel, ha az egzisztenciáját érinti!) Sokkal jobban retteg a szomszéd országban zajló háború eszkalálódásától, az arab–izraeli konfliktus elmélyülésétől, a szinte az egész világon mindennapossá váló terrortámadásoktól, egy váratlan természeti katasztrófától (árvíz, földrengés, szélvihar), mint attól, hogy áramkimaradás lesz a lakókörzetében, kimarad egy-két villamosjárat, ezért neki negyed, netalán fél órát kell várakoznia a szeles megállóban. Még az sem izgatja különösebben, ha felhalmozódik a szemét a kukában, avagy hol kapirgál a szomszéd kakasa egy peremkerületi családi ház kertjében, vagy (Arany Jánost említve) melyik ágon kinek fütyül a rigó. Ez utóbbi témák valóban az utcán hevernek, de olyan aprónak, jelentéktelen mákszemnek számítanak, mint a mi sárgolyónk a végtelen világmindenségben.

Úgyhogy, szíves engedelmükkel, megmaradnék a fontosabb, nem az utcán heverő témáknál. Tisztelettel, 

Ujj János