Tiltakozások

Európa-szerte robbanásszerűen megnőtt a tiltakozások és a tiltakozók száma. Németországban, Franciaországban, Belgiumban a gazdák, Lengyelországban a konzervatívok vonultak utcára. (A résztvevők számáról a tiltakozók képviselői és a hatóságok nagyságrenddel eltérő adatokat közölnek.) És immár (jogosan) tiltakoznak a román gazdák is a kormány agrárpolitikája ellen. Mindenütt a szigorítások, a korlátozások ellen vonultak utcára a polgárok. 

A hatóságok sehol sem bocsátkoztak érdemleges tárgyalásokba. A lengyel miniszterelnök vonja a vállát, mondván hogy joguk van hozzá. A német kormány agrárminisztere meg azt nyilatkozta, hogy a mezőgazdaság káros. A pénzügyminiszter pedig semmitmondó halasztgatásokat ígért. A most megszavazott idei költségvetésből viszont kimaradtak az agrártámogatások. 

Mondhatnám, teszik, mint korábban minden nem demokratikus rendszerben tették. 1989-ben a román diktátor nemhogy eljött volna Temesvárra békíteni a tömeget, hanem a televízió adásában huligánoknak nevezte a temesváriakat. 2006-ban az akkori magyar miniszterelnök azt üzente az ellene tüntetőknek: tüntessenek, majd hazamennek. Mindketten megbuktak. A román diktátort kivégezték, Magyarországon azóta immár harmadszor szerzett kétharmados többséget az akkori ellenzék. De belebukott a saját népét semmibe vevő struccpolitikába a perzsa sah is. Bizonyára más hasonló példákat is lehetne említeni szerte a világon. 

Azért említem a fentieket, hogy megpróbáljam figyelmeztetni a román kormányzatot, milyen rossz politikát folytat az agrárkérdésben. Azokkal szemben, akik az utakra vonultak tüntetni. Pedig ők az ország kenyéradói. Nélkülük az ország közel húszmillió lakosa éhezne. És őket nem engedik be a városokba, nem tárgyalnak velük. (Mint 1907-ben Óromániában a parasztfelkelés idején!) A kormányzásból kiszorított RMDSZ hívja fel a figyelmet arra, hogy a tiltakozó parasztgazdáknak van igazuk, de a kormány nem cselekszik. Illetve igen: bírósági eljárással fenyeget. 

Teszi, mint egykori diktátorunk. Pedig, ha valaki józanul elemezné a gazdák panaszait, könnyen felfedezhetné, hogy csak azok teljesítésével lehetne elindítani a mezőgazdaságot a fellendülés útján. Jó száz évvel ezelőtt egy politikus mondta volt: ahol gazdag a parasztság, ott gazdag a társadalom is. Az ország jelenlegi vezetői elfelejtették (vagy nem is tudják?), hogy a Dâmbovița névre hallgató félbarna megszáradt (potrivită) egyenkenyér, a szójás szalámi, a fejenkénti évi három kiló hús, a csak hajnali sorállással megszerzett egy liter tej, a havi adagban kapott liszt, cukor, tojás és vaj verte ki a biztosítékot negyedszázada az országban. 

Nem vagyok vátesz, azt csak sedjtem: ha így folytatódik csúnya vége lesz. Vagy országos éhínség vagy újabb 1989.