Történelmi névhamisítás

Megkaptam az Átalvető legújabb, 131. számát. Az Erdélyi Körök Országos Szövetsége és az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének negyedévenként Szekszárdon nyomtatott lapja számomra mindig tartogat érdekes olvasnivalót. A jelen számból azonnal „kiszúrtam” két erdélyi kiválóságunkra, Kós Károlyra (szerzője Józsa Benjámin) és Kányádi Sándorra (Molnos Ferenc) emlékeztető írást, valamint egy történelmi témát: Honnan jöttek a románok és hova mentek a dákok? (Lakatos Mihály) címmel. De mindenekelőtt megkapott a lap első oldalán látható felvétel Hunyadi János szobráról. Pontosabban fogalmazva, Bocskay Vince szobrászművész kiváló alkotásának a felirata. Mármint a Johannes Hunyad, alatta történelmi győzelmének és halálának éve: 1456. 

Szóval Hunyad és nem Hunedoara! Néhány évtizede, immár tanárként egy ideig meg sem kíséreltem, 1989 után már próbálkoztam megértetni szakos tanárkollégáimmal, hogy a Iancu de Hunedoara elnevezés használata hibás, hiszen a neki székhelyként „adományozott” helységnév a középkorban nem létezett. Egyetlen középkori latin nyelvű dokumentumban sem szerepel. Más nyelvű meg nem létezik. A keresztnevéhez 1925-ben ragasztottat az erdélyi helységnevek „átkeresztelésekor” találták ki. Akkor szerepel először hivatalosan a Ferdinand király által aláírt törvényben. 

Csakhogy egy dolog egy település nevét megváltoztatni (lásd példaként Arad megyében Kisiratost Dorobanțra), de más egy történelmi személyiség nevét visszamenőleg átkeresztelni a korában még csak nem is ismert névre. Különben (már egy írásomban említettem) 1925-ig a hunyadi vasútállomáson is a Huniad elnevezés szerepelt. Azt hiszem, mindnyájunk számára büszkeség, hogy a nagy hadvezért három nemzet tartja a maga hősének. A magyar, a román és az albán. Ezért keresztnevét elfogadhatjuk János, Iancu, Jánk, még Jankó formában is. 

Különben egy ilyen „keresztelő” Nicolae Bălcescu Mihai Pătrașcu vajdáról írt romantikus történetében is szerepel. Ő használta először a Vitéz melléknevet, amelyet átvett a román történetírás, mostanság már valódi családnevét nem is említik. Az írott alkotást pedig a történészek forrásmunkának használják, bár a szerző egyetlen általa használt történelmi forrását sem jelölte meg. 

S ha már az átkeresztelésnél tartunk, hadd említsem meg a néhai kommunista diktátor névváltoztató kísérletét is. Botcsinálta történészként Nicolae Ceaușescu ugyanis Öreg Mircea (cel Bătrân) melléknevét történészek konzultálása nélkül, önhatalmúan változtatta meg Vitézre. Azt kellett volna használni minden tankönyvben, s minden tudományos dolgozatban is. Szerencsére elnöki rendelete hamar feledésbe merült. 

Történelmi nevekről annyit szeretnék leszögezni, hogy minden korban voltak és (talán) maradnak olyan szokások, hogy egy-egy történelmi személyiséget a reá jellemző fizikai vagy szellemi jegyek, illetve tulajdonságok alapján felruháznak egy számára hízelgő, őt dicsőítő vagy őt elítélő melléknévvel. 

Csak néhány kiragadott példát említek a rengeteg közül. Az ókorban a Hannibál elleni döntő csatát minduntalan elodázó Fabius konzult Cunctatornak (Halogatónak) nevezték. Így került be a történelembe. II. Henrik bajor herceg az állandó perpatvarai, csatái miatt a Civakodó ragadványnevet kapta. IV. Fülöp francia királyt leányos arcának köszönhetően Szépnek nevezték el. A mongol Timur Lenket pedig Sánta becenévvel ruházták fel. Ágost szász uralkodó az Erős nevet érdemelte ki, míg a német egységet megvalósító Bismarck a Vaskancellár nevet. Sokáig folytathatnám!

S hogy ne csak világtörténelmi példákat említsek, gondoljunk csak Könyves Kálmán és Kun László királyunk melléknevére, vagy a román történelemből Radu cel Frumos (Szép Radi) és Nagy István (cel Mare) uralkodóra is. Egyikük sem az utókortól kapta ragadványnevét, azt a kortársak ötlötték ki. És a II. Józsefet aposztrofáló Kalapos király név sem akármilyen! 

Jó lenne, ha ezt az elvet a jelenkor hazai történészek, politikusok sem hágnák át. Ezért üdvözlöm a Marosvásárhelyen 2022-ben felavatott Hunyadi-szobrot és annak feliratát, amelynek mellékelem a reprodukcióját is!