Történelmünk iszonyata

A magyar történelem szó pontosan jelöli mit is rejt a kifejezés: a múltbeli történések, a már megtörtént események tudománya. Az eredeti latin elnevezés, história mást jelent, inkább a kutatás, beszámolás, elbeszélés fogalmakat takarja.

Amit mi történelemnek nevezünk, az mindig emberekhez kötődő eseméysorozat és ez nagyon változatos, kiszámíthatlan, de téves azt hinni, hogy a történelem ismétli önmagát.

Az univerzum, a világegyetem, mely milliárdok óta létezik és állandóan változik, egy kozmikus rendszer, egy összefűggó egész, melyet az isteni, vagy természeti törvények irányítanak, míg az emberiség ennek az egésznek csak pirinyő, pillanatnyi része, és inkább kaotikus, mint rendezett. Ebben az ún. biológiai rendszerben, életünkben, ami egyszer megtörtént, nem ismétlődhet meg. Aki egyszer megszületik, az előbb-utóbb el is pusztul. 

A történelem látszólag azért ismétlődik, mert valakik, egyesek ezt így akarták, akarják. Ha az egyetemes világtörténelmet tanulmányozzuk, rádöbbenünk, hogy az archaikus törzsi élet modernizálása után mindig voltak kimagasló vezető személyek vagy csoportok, akik kézbe vették a dolgok irányítását. A történelem tehát bizonyos célkitűzések irányába kezdett elmozdulni. A célok legtöbb esetben a hatalom kiterjeszése, újabb területek megszerzése és más népcsoportok leigázása volt. A háború pszichológiájáról és megmagyarázásáról rengeteget írtak, vitáztak, nem sok eredménnyel, mert ez a betegség az évszázadok folyamán mind ragályosabb és mind pusztítóbb lett. 

Az évezredek óta, szünet nékül dúló háborúk veszteségeire utalva, csak néhány példa: Kr. e. 490-ben az ókor legismertebb csatájában, a marathoni csatában a perzsák kb. 6 ezer, a görögök kevesebb, mint 200 embert vesztettek. Ezer évvel később, 451-ben a Nyugat Római Birodalom és az Attila vezette húnok közötti catalaunumi csatában a modern történetírás „alig” 50-50 ezer emberról beszél, valószinű, hogy a fele elpusztult a csata folyamán. 1618/48 között a harmincéves háborúban Közép-Európában becslések szerint 8-10 milló közé tehető a katonai és civil áldozatok száma. 

A 20. század a nagy háborúk évszázada volt, az elsőben legalább 30, a II. világháborúban legalább 60 millió ember pusztúlt el, de a koncertrációs lágerek és a gulág áldozatairól nehéz statisztikát állítani. 1945 augusztusában, Japánban tovább tombolt az örűlet, percek alatt tízezrek vesztették el életüket. 

De miért, kérdezhetjük?

Ez a rövid kis felsorolás talán arra volna jó, hogy végre felébredjünk. A szervezett, jól előkészített gyilkolása embertömegeknek nem a mi akaratunk szerint történik, nem a többség, nem a tömegek, nem a nép akarata. 

Az antiszemitizmusnak régi gyökerei vannak, mert a széjjelszórt zsidóságot mindenütt gyanakvás fogadta, de a holokauszt után a világ végre rádöbbent, hogy ez értelmetlen, bűnös, a zsidókat nincs miért bántani. A ruszofóbia is betegség, semmi más, mint az angolszász geopolitika azon elképzelése, hogy Oroszország akadálya a Nyugat fejlődésének, s ezért félre kell tenni az útból.

Két dolgot ténynek is elfogadhatunk: a zsidók elmenekültek Európából, alkottak maguknak egy kis államot, hazát, ahol nyugodtan élhetnének, de még egyszer nem hagyják magukat elpúsztítani, megvédik magukat, ha ennek nagy ára is lenne. Oroszország a világ legnagyobb országa, már nagyon régen. Ezt a 17 millió négyzetkilómétert az oroszok megvédik, ha saját maguk belepusztulnak is. A történelem úgy alakult, úgy irányították, hogy ők a világ legnagyobb atomhatalma is. Napóleon és Hitler nagyot buktak. Mi inkább gondolkozzunk, és álljunk szóba azokkal, akik talán másképpen gondolkodnak, lehet, mégis megértjük egymást.

A Nyugat mai vezetői nem olvasnak történelmet, vagy ha igen, csak a sajátjukat. Nem tanulnak a történelemből, és, ahogy látni, nem érdekli őket az emberek sorsa. A világ népei, de különösen Európa népei nem akarnak háborút. Mi, Kelet-Eúrópa kis nemzetei különösen nem, mert nekünk ebből már elegünk van. De szajkózás helyett végre lépni is kell valamlyen irányba, az nem elég, hogy százszor egy nap elmondjuk, hogy mi a Béke pártján állunk, és itt is maradunk.

Egyelőre két olyan szövetségnek vagyunk a tagjai, amelyek háborút akarnak, ezt készítik elő nap mint nap. Ha velük maradunk, nem lesz választásunk, erről kellene végre gondolkozni!

Úi. A történelem isszonyata kifejezéssel, sok évtízeddel ezelőtt a román vallásfilozófus, Mircea Eliada egyik írásában találkoztam. Akkor nem értettem igazán a jelentőségét, ma sem vagyok okosabb, ma sem értem igazán, de sajnos érzem.