Újabb diverzió Romániában?!

Írta:
2024. december 16. 17:03 (hétfő) /

Meglepően vérszegényen reagált a romániai politikum, a sajtó (vagy ami még megmaradt belőle), a közélet meghatározó személyiségei és a tágabb társadalom a demokrácia Alkotmánybíróság általi durva sárba tiprásához. Az államelnöki választás érvénytelenítése be nem bizonyított veszélyekre és a titkosszolgálatok, állami vezetők és talárosok sorozatos ellentmondásos döntéseire épült.

Eleinte választási csalást emlegettek (szerk. megj.: az egyik álammelnökjelölt benyújtotta óvás nyomán a szavazatok nagy részét újraszámolták), amely esetleg Lasconinak kedvezett volna, bizonyítékok hiányában ezt azonban hamar ejtették,  az újraszámlálás eredményei mellőzésével, és a Georgescu esetében felmerülő állítólagos orosz manipulációt és legionárius összeesküvést vették elő, szintén meggyőző bizonyítékok nélkül. Azóta viszont egyetlen állami intézmény sem igyekezett tisztázni a helyzetet konkrét információkkal. Röpke néhány nappal az Alkotmánybíróság precedens nélküli súlyos döntése után az új kormány megalakulásáról, a miniszteri tárcák szétosztásáról, és esetleges közös jelöltről szól a vita, holott az új kormány első számú prioritása éppen az államfőválasztás dátumának kitűzése lenne.

Dejá vu? Románia ismét szemrebbenés nélkül lenyelte a mélyállami boszorkánykonyhában kifőzött galuskát? Az ország euroatlanti iránya megőrzésére hivatkozva áldozták fel a demokráciát. Mert precedens volt már rá. 35 évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a Temesváron kitört forradalom mindenestől elsepri a kommunista rendszert. De megjelentek a rejtélyes „terroristák”, akikről úgy hírlett, minden pozícióból lőnek. A diverzió sikeresnek bizonyult, akkor a „terroristák” voltak a szolgálatos mumusok, akiknek leple alatt a kommunista rendszer második vonala és a szekusok átmentették hatalmukat. Mondani sem kell, hogy 35 év alatt egyetlen „terroristát” sem sikerült elfogni!

1989 decemberében hivatalosan feloszlatták a szekut, emberállománya három hónapig ideiglenesen a honvédelmi minisztérium kötelékébe került, az ország mégis lázongott, s 1990. március 11-én megszületett a Temesvári kiáltvány, melynek nyolcadik pontja lusztrációt követelt. Újabb diverzió kellett, a marosvásárhelyi fekete március ezt célozta. Akkor játszották ki először a magyar kártyát, amellyel a közfigyelem azonnal átterelődött a magyar–román síkra, s ürügyet szolgált a SRI létrehozására. Illetve főpróba volt a későbbi bukaresti bányászjárás megszervezésére.

Hasonló forgatókönyv zajlana most is? A nép ugyanis hatalmas pofont kent le a Iohannis–PSD–PNL–titkosszolgálatok rendszernek az urnáknál, a két meghatározó nagy párt történelmi vereséget szenvedett a parlamenti választáson, jelöltjei pedig még nagyobbat buktak egyénileg az államelnökin. Protesztszavazás volt a javából, amely nem annyira Georgescu, Lasconi vagy a szélsőjobboldalinak minősített alakulatok melletti szavazás volt, hanem a mélyállam felszíni politikai nyúlványai ellen. Ezért fújták le a vége előtt a mérkőzést. A talárosok önkényes döntése fölülírta a népakaratot, és ismét Iohannist és Ciolacut hozta döntő pozícióba, a kés és a kenyér visszakerült az ő kezükbe, illetve az őket háttérből rángatók kezébe. Csupán Ciucăt áldozták fel. Immár nem rejtélyes terroristák játszották el a mumus szerepét, sem a magyarok, mint 1989–90-ben, hanem a Románia euroatlanti orientációját veszélyeztető orosz befolyás és a legionárius veszély. Melyek ráadásul külföldön is jól „eladhatók”, nyugati körökben az orosz szabotázs, és a szélsőjobb olyasmi, ami ellen bármilyen eszközt be lehet vetni – függetlenül attól, hogy a szélsőjobbosnak bélyegzett „ellenség” valóban az-e vagy sem, és az orosz beavatkozásra vannak-e bizonyítékok. Olyan konkrét bizonyítékok, mint amilyeneket a kisinyovi hatóságok mutattak be az egy hónappal korábbi moldovai választások kapcsán. Az elmaradottabbnak tekintett Moldova ügyesen, törvényes és alkotmányos eszközökkel hárította el a valós orosz beavatkozást, a választásokat pedig maradéktalanul lebonyolították.

Hozzászólások