Utánuk az özönvíz?

Olvasom a napi hírek között, hogy Mette Frederiksen dán miniszterelnök vállalja, hogy az ország teljes tüzérségi készletét átadja Ukrajnának. Ugyanakkor felszólítja az Európai Unió többi államát is, hogy hasonlóképpen cselekedjék, mert Ukrajnának nagy szüksége van fegyverekre. 

Nem ismerem a szöveget, amelyre a dán miniszterelnök hivatalba lépésekor letette az esküt, de szinte lehetetlen azt képzelni, hogy ne szerepeljen benne az ország területi integritásának a védelme, szuverenitásának a megőrzése. Ha nem egy elkötelezett, hanem a nemzetközi közösség révén szerződésben elismert semleges állam lenne, mint mondjuk Svájc, még akkor sem mondanám, hogy megértem a döntését. Egy ilyen lépessel még egy semleges ország sem támogathatja a konfliktusban részt vevő egyik felet sem. Csakhogy Dánia NATO-tag, így ugyanolyan védelmi kötelezettségei vannak, mint bármely más tagállamnak, egy bármilyen fegyveres konfliktus esetén akarva-akaratlan támogatnia kellene a megtámadott tagországot. Ugyan mivel tenné, amikor fegyverkészletét olyan nagyvonalúan elajándékozza. Ukrajnának, amely nem is tagország!

És ugyancsak nem értem (saját választói sem!) a német mezőgazdasági minisztert, hogy miért nem képviseli a német termelőket. Ez nyilvánvaló, ezt bizonyítják az egész német gazdaságot sújtó rendelkezései. Ráadásul többször is kijelentette, hogy az agrárium ártalmas. Evvel bebizonyította negatív hozzáállását a német gazdák gondjaihoz. Kérdezhetnénk, hogy akkor miért vállalta el ezt a tárcát, amelynek tevékenységét ártalmasnak tartja? Ha a jól jövedelmező bársonyszék vonzotta, lett volna inkább a turisztikai, egészségügyi, sport- vagy kereskedelemügyi tárca vezetője. 

Azt hiszem, nem vagyok egyedül avval a megállapítással, hogy az Európa Unió több tagállamát is bábok vezetik. Az Unió és az azt pénzelő személyek bábjai. Arrafelé nincs egy egyenes gerincű vezető politikus, aki ki merne állni a „placcra”, s megmondaná, hogy a kontinens rossz irányba, a megsemmisülés felé halad. Hogy óriási baklövés volt a közép-kelet-európai országok iparának és mezőgazdaságának az elsorvasztása. Nem veszik észre, hogy az Ukrajnában amerikai tőkével megtermelt silány minőségű gabona bevitele nem megoldás. Hogy a brazil cukorforrás elapadását követően a felszámolt cukorrépa-termelés újrakezdése és a bezárt cukorgyárak újraindítása évekig eltart. Hogy a lecsökkent szarvasmarha- és sertésállományt nem lehet egyetlen év alatt pótolni. 

A most regnáló politikusok ugyanazt vallják, amit XIV. Lajos: utánuk az özönvíz. Csakhogy abba az áradatba a saját vér szerinti utódaik, sőt nemzeteik is belepusztulhatnak. Ez nem jut el a tudatukig?