Vészharang az uniós agónia miatt

„Túlszabályozunk és alulmaradtunk a befektetésekkel. Két-három éven belül, ha a klasszikus menetrendünket követjük, kiesünk a piacról […] Az EU meghalhat, nagyon fontos pillanat előtt állunk” – mondta Macron egy berlini konferencián.

A francia elnök lényegében Mario Draghi szeptemberi tanulmányát idézi. Az Európai Központi Bank volt elnöke és Olaszország korábbi kormányfője ugyanis leszögezte az Európai Bizottság számára készített nagyszabású tanulmányban, hogy gyökeres változás szükséges a versenyképesség sürgős növelésére, különben a lassú agónia idővel egzisztenciális veszélybe sodorja az EU-t.

Az EU növekedése elmaradt az elmúlt két évtizedben az USA-hoz képest, Kína rohamos fejlődéséről nem is beszélve. Az unió folyamatosan háttérbe szorul a két óriás mögött, versenyképessége két oldalról is nyomás alatt áll: egyre kisebb a külföldi kereslet az európai termékek és szolgáltatások iránt, viszont egyre nagyobb a verseny az uniós piacon a helyi és a külföldi, különösen a kínai cégek között. Ráadásul olyan területen marad le, amely a fejlődés hajtóereje, a technológiai-tudományos innováció. Mellesleg az EU sokkal drágábban szerez energiát, mint a két nagy vetélytárs.

Draghi szerint az uniós versenyképességet mindenekelőtt a jogi túlszabályozás és az ideológiai alapú döntések rontják. A túlszabályozás szinte minden területre kiterjed, de leginkább az innovációs potenciált gátolja, s oly mértéket ölt, hogy külön EU-s alelnöki tisztség létrehozását javasolja a káros jogszabályok felszámolására! Korszerű digitális technológiák terén Európa jóformán labdába sem rúg, azt teljes mértékben az USA és Kína uralja, akárcsak a mesterséges intelligenciát. 

Az EU folyamatosan dekarbonizálná saját gazdaságát, ami helyes és fontos, annak jelentős többletköltségeit azonban ne az európai ipari vállalatokra hárítsák. Az uniós gazdaság nincs felkészülve a zöld átállás erőltetett ütemére, a német autóipar például válságba sodródott, a vegyipar gyengélkedik, a gazdák Európa-szerte tüntettek, a kínai vállalatok viszont jelentős előnybe kerültek például napelemek vagy elektromos járművek gyártásában. A jelentés egyes részeit böngészve (tudományos lemaradás, bürokratikus túlszabályozás, józanságot fölülíró ideológia stb.) felvetődik a kérdés: a vaskos tanulmány vajon a mai EU-ról szól vagy az egykori Szovjetunióról? A zöld átállás stratégiáját például a gazdasági valóságról elszigetelten, ideológiai hevület alapján dolgozták ki brüsszeli irodákban, olyannyira, hogy az ötéves terveket készítő egykori szovjet elvtársakat elfogná a sárga irigység.

Az említett malomkövektől való megszabaduláshoz Draghi föderalista megoldást javasol: uniós szintű 750-800 milliárd eurós beruházások. Óriási összeg, az uniós bruttó össztermék kb. 4,5%-a, miközben a második világháború utáni Marshall-terv csak 1-2% volt! Draghi szerint a pénzt közös EU-s hitelfelvételből is lehetne biztosítani, az uniós tagországok vétóját pedig drasztikusan korlátozni kellene. Németország rögtön leszögezte, hogy nem támogatja az ötletet, s mások sem rajongnak érte, mert tovább növelné a brüsszeli központ hatáskörét a tagállamok rovására. Akárcsak Budapest, Berlin is ellenzi a kínai elektromos autókra kivetendő vámot, Párizs viszont támogatja a protekcionista jellegű intézkedést. Párizs ráadásul az atomenergiát támogatja, Berlin viszont hallani sem akar róla.

Megölitek az EU-t! Nem, ti ölitek meg! – vágja egymás fejéhez Párizs és Berlin. A kilábalás tehát fölöttébb kérdéses, főleg, hogy az utóbbi évek balliberális ámokfutása nyomán mindkét ország súlyos politikai válságba sodródott. 

Brüsszel pedig mindent ellenőrizni akar, annak ellenére, hogy számtalanszor bebizonyosodott már, hogy a politikai beleszólás hátráltatja a gazdaság fejlődését, a szabad piac viszont serkenti. Vagyis nemcsak politikai, hanem gazdasági téren is jobbrafordulás szükséges. 

Figyelembe veszik-e ezt Brüsszelben?