Elárulom, az utóbbi időben beleszerettem az ún. „villámcsődület” műfajba. Minden reggel avval kezdem a napot, hogy (vidámítónak) a világhálón megnézek néhányat. (Van úgy, hogy egész nap a sokszor hallott Örömóda vagy a Traviata dallamai zúgnak a fejemben.) Olyan háromtól tíz-tizenkét percet tartó zenés-táncos összeállításokba habarodtam bele, amelyek nem színházban, koncertteremben, stúdióban készültek el. Utcán, tereken, repülőtéri váróban, vasút- vagy metróállomáson, szupermarketek elárusító pultjai, vitrinjei mellett, a folyóparton, netalán vásárcsarnokban vették fel azokat. Vagy idehaza, Nagyváradon, a Holnaposok szoborcsoportja mellett. De láttam (nagyon sok) ünnepélyes leánykérést, sőt egyházi (templomi) esküvőt is flash mobbal összekötve.
