Vissza a jól bevált módszerekhez

Izrael célzott rakétacsapással likvidálta Bejrutban, a szomszédos Libanon fővárosában a Hezbollah terrorista szervezet egyik magas rangú vezetőjét. Néhány órával később hasonló célzott rakétacsapás likvidálta a Hamász terrorista szervezet első számú vezetőjét, Iszmail Hanijét Teheránban.

A két művelet arra utal, hogy Izrael más síkra tereli a palesztin terrorizmus elleni küzdelmet. Sebészeti pontosságú célzott csapásokkal iktatja ki azokat a vezetőket, akik személyesen felelősek a vérengzésekért, bárhova is bujkálnának. Ezzel saját lakosságának megingott bizalmát is visszanyeri, miután tavaly októberben képtelen volt megvédeni a Hamász terroristáitól, s az ellenségnek is komoly üzenetet küld: a Moszad ismét képes megtalálni a tűt a szalmakazalban, hosszú keze pedig benyúlt az ellenség barlangjába is. Végül is korábban ez volt Izrael jellegzetessége.

Teherán, Irán fővárosa ugyanis sokkal messzibbre fekszik, mint Bejrut. Míg Libanon gyenge állam, ahol a Hezbollah magánhadserege erősebb, mint a libanoni állami hadsereg, s ennek nyomán lényegében a törvények fölött áll, addig Irán erős állam, ahol a légy sem repdes a hatalom engedélye nélkül. Vagy mégis?

Célzott csapásával Izrael jelképesen szólva hatalmas pofont adott a Hezbollahot és a Hamászt kötélen rángató Iránnak. Hanijét ugyanis Teherán hatalmi központjában likvidálta, a diplomáciai negyedben, ahol az iráni államelnök beiktatási ünnepségén vett részt magas rangú iráni és külföldi vezetők közvetlen társaságában, s az iráni biztonsági szolgálat felügyelete alatt volt. Mindezek mégsem tudták megvédeni Izrael hosszú kezétől, az izraeli rakéta úgy hatolt át az iráni légvédelmen, mint a szúnyoghálón. Vagyis Izrael technológiai, tudományos és információs képességei jelentősen felülmúlják nemcsak a muszlim terroristákét, hanem az őket támogató Iránét is. Ezzel jelezte az iráni vezetőknek, jól fontolják meg, érdemes-e ujjat húzni a zsidó állammal és eszkalálni a konfliktust, ha a sebészeti pontosságú izraeli csapás őket személyesen is célba veheti.

A jól bevált precíz módszerekhez való visszatéréssel Izrael azonban nyugati partnereinek is fontos üzenetet küldött, nevezetesen azt, hogy a terrorista szervezetek ellen folytat jogos hadjáratot, s nem a palesztin nép ellen. A Gáza elleni szárazföldi hadjáratban ugyanis Izrael inkább az oroszos felperzselt föld taktikát folytatott, rengeteg pusztítást és ártatlan civil áldozatot eredményezve. Emiatt igencsak megromlott viszonya a nyugati szövetségesekkel, mindenekelőtt az USA-val, amely többször is óvatosságra és mérsékletre szólították fel Izraelt, illetve kemény szavakkal illették túlkapásait. Európában és az USA-ban egyre nagyobb aggodalommal figyelik a palesztin civil áldozatok számának folyamatos növekedését, egyre többen jelzik nyomatékosan, hogy a Hamász terroristái elleni jogos háború túl sok járulékos áldozatot szed. A legszorosabb szövetségesektől érkező kritikák ráadásul a zsidó állam ellenségei malmára hajtják a vizet, nemcsak a hagyományosan Izrael-ellenes muszlim világéra. Brazília szélsőbalos elnöke például egyenesen népirtással vádolta Izraelt, Dél-Afrika pedig népirtás vádjával jelentette fel a hágai nemzetközi bíróságon a zsidó államot, utóbbi pedig Netanyahu háborús bűnökkel való megvádolását is fontolgatja. A terrorista vezetők elleni precíz csapásokkal Izrael ezen vádakat is elháríthatja, s a nyugati szövetségesekkel való mosolyszünetnek is véget vethet. 

Hosszú távon Izrael megnyeri a háborút az arab terroristák és támogatóik ellen. Végül is a zsidó állam megnyert minden korábbi háborút, azokat is, amelyeket több szomszédos ország hadseregei ellen vívott. A minapi módszerváltással komoly előrelépést ért el a másik fronton is, a világszimpátiáért folyó küzdelemben, ahol nem állt túl fényesen az utóbbi időkben.