Beszéljünk nyíltan az első menstruációról

Írta:
2023. március 6. 14:21 (hétfő) /

Minden lány életében az első havi vérzés meghatározó élmény, és szülőként, anyaként hatalmas felelősségünk van abban, hogy ez az élmény ne legyen sokkoló. Nagyon fontos, hogy tudatosan figyeljünk arra, hogy a megfelelő időben adjuk át lányunknak a szükséges információkat. Dr. Fodor Izabella nőgyógyász szakorvost kérdeztünk mindenről, ami fontos lehet az első menstruációval kapcsolatban.

– Mondhatjuk, hogy a mai lányok sokkal érettebbek, fejlettebbek testileg is. A menstruációt tekintve mire számítsunk szülőként, lányos anyaként, hány éves korban jelentkezhet az első havi vérzés?

– Minden lány biológiai fejlődése, nemi érése eltér, éppen ezért nincs egy kőbe vésett, tökéletes időpontja az első havi vérzés kezdetének. Az első menstruáció (menarha) átlagosan olyan 11–13 éves korban jelentkezik, de természetesen sok tényezőtől függ (pl. testtömeg, fizikai aktivitás stb.). Ritkán előfordul, hogy már 8–10 évesen megjelenik az első vérzés, de ez általában nem kell hogy aggode adjon okot az anyukák számára. Az is előfordul, hogy csak 14–15 évesen kezdenek el a kislányok menstruálni (pl. anorexiás lányok, versenysportot űző lányok, versenytáncosok). Fontos kiemelni: ha 16 éves korig nem jelentkezik az első menstruáció, érdemes elmenni nőgyógyászhoz, hogy megnézze, nincs-e valamilyen egészségügyi probléma a háttérben.

– Milyen tünetek előzhetik meg az első vérzést? Milyen testi, lelki vagy egyéb jelekre, változásra figyeljünk, amikor lányunk már közelít ehhez az életkorhoz?

– A legfontosabb testi változások, amelyek az első menstruáció közeledtét jelzik, a következők: megindul a mell fejlődése (általában körülbelül 2 évvel előzi meg az első vérzést); a mellek érzékenysége; ugrásszerű növekedés, bár előfordul, hogy egyes lányoknál ez nem is annyira látványos (az első menstruáció általában egy ilyen növekedési ugrás után már rövid időn belül jelentkezik); testsúlygyarapodás elsősorban a csípő és a combok tájékán – olykor mondják is: „kigömbölyödött a kislányunk”; megjelenik a fanszőrzet a szeméremdomb környékén; hónapokkal, ritkán akár évekkel az első menstruáció előtt megjelenik egy fehér vagy sárgás hüvelyváladék (ez a méhnyaknyák). Sok édesanya nincs tisztában ennek a folyásnak a szerepével, és az első menstruáció előtti fehér folyás miatt nőgyógyászhoz viszi a kislányát. Ha nem viszket, nem éget, nincs kellemetlen szaga, és hol van, hol nincs, akkor ez éppen az egészség jele! Jelentkezhet még a kislányoknál hangulatingadozás, néhány napig tartó bizonytalan alhasi fajdalom, mely magától elmúlik.

– Szülőként kötelességünk a felvilágosítás. Mikor és hogyan beszéljünk erről a lányunkkal? Mi a legjobb módszer arra, hogy felkészítsük a „testileg érett nővé válás” érkezésére, elfogadására?

– A kislányokkal már akár 7–8 éves korban érdemes általánosságban elbeszélgetni a menstruációról. Az első havi vérzés a nővé válás legfontosabb mérföldköve, amely számos testi-lelki változással jár. Míg egyes lányok egyenesen büszkék az első menzeszükre, vannak, akik szégyellik. Nagyon fontos serdülőkorban az intim dolgokról, a testi változásokról őszintén és nyíltan beszélni a gyermekekkel. Meg kell teremteni egy bizalmi légkört anya és lánya között, ezáltal kislányuk bátran felteheti kérdéseit a menstruációval és a szexualitással kapcsolatban. Tehát a szülő (anyuka) legfontosabb teendője, hogy gyermekével már kiskorától fogva nyíltan beszéljen, és válaszoljon a kérdéseire. Nem szabad szégyenkezve beszélni róla, és főleg nem szabad tabuként kezelni. Pl. lehet együtt vásárolni betétet (akár megengedni, hogy ő válasszon); meg kell mutatni, hogyan cserélünk betétet, miként dobjuk a szemétbe; ha meglátják, hogy véres a fehérnemű, el kell mondani, hogy miért fordult ez elő; el kell magyarázni mi is az a menstruációs vérzés. Fontos, hogy mindez természetes módon történjen, hogy megértse, minek lesz ő is a részese, ha majd megérik rá. Az első menstruációról való beszélgetés a szexuális felvilágosítás alapvető témája, és az egyik legfontosabb része a szexuális nevelésnek. Nagyon fontos az is, hogy az anyuka hogyan viszonyul a menstruációhoz, vagyis milyen mintákat kap a leány az édesanyjától, ez mind kihat a későbbiekben reá is. Tehát nagyon fontos minden anyukának letisztáznia magában, hogy mit is szeretne átadni a lányának. Ha például undorral, gyűlölettel éli meg, nagy valószínűleg a gyermeke is így fogja. Nagyon fontos, hogy ne nyilatkozzanak negatívan a menstruációról, hogy lányaik később ne rettegve vagy ellen­érzéssel fogadják. Felejtsék el, hogy „havibajként” vagy „női problémaként” hivatkozzanak rá. Ezek meglehetősen fenyegetően hangzó kifejezések. Használjanak pozitív tartalmú kifejezéseket, hiszen ez a nővé válás természetes velejárója, amelyben minden nő osztozik. Egy menstruáció alatt jelentkező hasi fájdalmat nem szabad a gyermekeik előtt pánikszerűen megélniük. Természetesen látnia, és tudnia kell a gyermeknek, hogy ilyen is előfordul, és görcsoldóval, fájdalomcsillapítóval enyhíthető vagy megszüntethető. Beszéljenek a menstruációval járó kellemetlenségekről, testi panaszokról, osszák meg tapasztalataikat, melyik tünet hogyan enyhíthető, szükség estén pedig együtt keressék fel a háziorvost. Ne feledjék, a testi és a lelki érés nem párhuzamos, ugyanis érett, fejlett nőies testben még sokszor csak egy sebezhető, érzékeny gyermek, kislány lakik.Összefoglalásképp: a legfontosabb tudatni a gyermekükkel, hogy ott vannak a számukra, és hogy a nővé válás fájdalmai és kellemetlenségei nem valami büntetés részei. Mutassanak példát, hogy lányaik becsüljék a nőiességet. A nőiességük megéléséhez az anyák szolgálják számukra az alapot!

– Megvolt az első havi vérzés. De ez még nem jelenti azt, hogy rendszeres lesz. Mennyi idő után várható, hogy beálljon egy kiszámítható, ciklikus vérzés?

– Egy menstruációs ciklus átlagosan 28 napig tart, de a 21 és a 35 napos periódus is normálisnak tekinthető. Maga a vérzés általában 3–7 napig tart. Orvosi kivizsgálásra akkor van szükség, ha 16–17 éves korra a menstruációs ciklus nem rendszeres, tehát túl gyakran, vagy éppen túl ritkán jelentkezik. Problémára utal ezen felül a 8 napnál tovább tartó, a túl nagy mennyiségű vérzés, a két menstruáció közötti vérzés és a túl erős menstruációs fájdalmak. Ezen tünetek fennállása esetén szintén érdemes orvoshoz fordulni.

– Mit javasol a szakember, mit használjon egy, még szexuális életet nem élő, de már menstruáló lány: tampon vagy betétet? Esetleg alternatíva?

– Erre a kérdésre borzasztóan egyszerű a válasz: természetesen betétet. A betét használata nagyon könnyen megtanulható, a kislányok hamar megszokják, és önállóan boldogulnak. Tampon használatát én későbbre javaslom, elsősorban akkorra, ha már elkezdődött a nemi élet.

– Mikor kell/szükséges/javasolt egy tini lánynak nőgyógyászt felkeresnie?

– Amennyiben probléma merül fel, kortól függetlenül fel lehet és fel is kell keresni a nőgyógyászati szakrendelést. Ha például túl korán (8 éves kor előtt), vagy túl későn (16 éves kor után) jön meg az első vérzés, vagy ha serdülőkorban vérzészavarok jelentkeznek, illetve ha hüvelyi fertőzés tünetei jelentkeznek egy lánynál. Nem kell megijedni, nem kell félni, mert ilyenkor a kivizsgálás során nem történik hüvelyi vizsgálat, csak hasi ultrahang. Ha egy fiatal lánynál semmilyen panasz nem jelentkezett, akkor a szexuális élet megkezdése előtt érdemes először az anyukának elvinni őt a nőgyógyászhoz,  elsősorban a fogamzásgátlás megbeszélése miatt. A továbbiakban, a nemi élet megkezdése után évente egyszer kell felkeresni a nőgyógyászt az éves szűrés miatt, amennyiben nincs betegségre utaló panasz.

Fotó: pixabay.com

Hozzászólások