Nagy Zsolt falugazdával, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az alelnökével a megyebeli mezőgazdaság helyzetéről, az utóbbi időben esett bőséges csapadék hatékonyságáról beszélgettünk.
A tavasz nagyon száraznak bizonyult, ezért az utóbbi napokban esett bőséges csapadékra nagy szükség volt a tavaszi vetéseknek a kikeléséhez, a kapáskultúrák fejlődéséhez. A kalászosok a tavasz folyamán több csapadékot igényeltek volna, a gyengébb homokos talajokban az alsó leveleik megszáradtak, ugyanis a növények úgy védekeznek, hogy az alsó leveleiket feláldozzák ahhoz, hogy a felső levelek, illetve a kalászok fejlődhessenek. A közelmúltban hullott kiadós csapadék jóvoltából a kalászok szemei ki tudnak fejlődni. A repcének is nagy szüksége volt a csapadékra, olyan repceföldek is kerülnek, ahol a kultúra egy része teljesen kiszáradt, ezzel együtt, egy közepes termésre lehet számítani. A jelzett helyzet egész Arad megyében nagyjából hasonló, ugyanis februárban, márciusban és áprilisban nagyon kevés csapadék esett.
A közelmúltban esett bőséges csapadék hozzájárul egy közepes termésnek a kifejlődéséhez. A megyében májusban általában 40-60 liter csapadék esett négyzetméterenként.
Az esős időszak a növényvédelemben hátráltatta a gazdálkodókat, akik közül nem mindenki tudta végrehajtani a vegyszeres gyomirtást, de június elejére már szinte mindenkinek sikerült azt elvégeznie.
Csapadékra továbbra is szükség lesz, főként akkor, amikor a kukorica kötni fog.
A kérdésre, hogy Arad megyében ismer-e olyan gazdálkodót, aki drónnal permetezik, Nagy Zsolt elmondta: arról tud, hogy Kürtösön Dimitrie Muscă nagygazda évek óta repülővel szokott permetezni, ezért a talajban nem keletkeznek művelő-nyomok, nem sérül a kultúra. Nagyszalontán is léteznek olyan gazdálkodók, akik igényelték a drónnal való permetezést.
Ami a gabona-felvásárlási árakat illeti, azok a tavaszi helyzethez viszonyítva egy keveset emelkedtek, tavasszal 0,7-0,75 lejért vásárolták, manapság a kenyérgabona kilóját 0,9-0,95 lej közötti áron vásárolják fel, a mennyiség függvényében. Azok a gazdálkodók, akiknek van tárolási lehetőségük, a tavalyi termésnek a felét bizonyára tárolják a jobb felvásárlási árak reményében. Másrészt, a talajműveléshez szükséges befektetések miatt kénytelenek eladni is bizonyos mennyiségű gabonát.
Ami az ukrajnai gabonát illeti, Nagy Zsolt szerint, az még mindig beáramlik az országba, mert a gabonakereskedők ott vásárolnak, ahol olcsóbb, majd itthon hazai gabonaként adják tovább. Olyan hazai befektetőről is hallott, aki Ukrajnában, a román országhatár közelében több ezer hektáros farmot vásárolt fel olcsón gépekkel, gabonatárolókkal, szárítóval együtt. Ami a hazai lakosság számára szomorú, hogy az ottani gabonát, román gabonaként, velünk fogják megetetni – mondta el érdeklődésünkre Nagy Zsolt falugazda, az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének az alelnöke.
Hozzászólások