Áldásos diverzitás

Șcheianu Ciprian Iosif két éve szolgál petrozsényi római katolikus plébánosként. Mondhatni hazatért, hiszen a Zsil völgyében nőtt fel. Pályafutásáról és a Zsil-völgyi hagyományos sokszínűségről beszélgettünk.

– Románként nagyszerűen tud magyarul. A családban, gyermekként tanult meg vagy felnőttként?

– Magyarul felnőttként tanultam meg, hiszen a családomban nem beszéli senki a nyelvet. Vulkánban születtem, és ott nevelkedtem fiútestvéremmel és két lánytestvéremmel együtt, ott végeztem az 1–8. általános iskolát, azután jelentkeztem a bakói kisszemináriumban, és terveztem folytatni a teológiát Jászvásáron, de érettségi előtt egyre jobban erősödött bennem a gondolat, hogy papként szeretnék Erdélyben szolgálni, ott ahol születtem. Számomra Moldva valahogy úgy maradt, mint a nagyszülőknél töltött nyári vakációk helye és ideje, a Zsil völgye és Erdély a sokszínűségével pedig az otthonom. Ezért érettségi előtt már érdeklődtem mik a feltételek, hogy a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán folytassam a tanulmányaimat. A sikeres érettségi után jelentkeztem Gyulafehérváron, az első két évben magyar előadásokon vettem részt, de kaptam román nyelvű jegyzeteket, románul vizsgáztam, közben lassan a tanárok, és főleg évfolyamtársaim segítségével tanultam magyarul.

– Nehéz volt megtanulni? 

– Visszatekintve mondhatom, hogy nem volt egyszerű, de a nagyszerű emberek, akik körülvettek megkönnyítették a magyar nyelv elsajátítását.

– Plébánosként hazatért a bányavidékre. Kimondottan kérte, hogy oda helyezzék?

– Papként szolgáltam segédlelkészként Brassóban hat évig és Csíkszeredában három évig, majd plébánosként Gödemesterházán két évig. Váratlanul ért az érsek atya szándéka, hogy Petrozsényba helyezzen, hiszen nem nagyon szoktak a szülőföldre helyezni, másrészt alig helyezkedtem el első plébániámon. Közben a pandémia időszaka is beleszólt, nem számítottam helyezésre, és nem is fordult volna meg a fejemben, hogy Petrozsény lesz az új szolgálati helyem. Érdekes érzések kavarodtak bennem, habár fájt is olyan hamar elbúcsúzni a gödemesterházi hívektől, ugyanakkor örömmel töltött el az új szolgálati hely, az érsek úr elképzelése.

– A petrozsényi – és általában a Zsil-völgyi – római katolikus közösséget a diverzitás jellemzi, Erdély szinte minden vidékéről érkeztek, csángók Moldvából, és helyiek is vannak szép számban. Úgy tudom, hogy mindezek ellenére a közösség egységes és összetartó. Ön hogyan tapasztalja?

– Vulkánban is ebben a diverzitásban nőttem fel; szüleim is Moldvából érkeztek a Zsil völgyébe, édesapám bányában dolgozott, amikor nyugdíjas lett, úgy döntöttek, hogy anyummal visszaköltöznek szülőfalujukba, Buteába, Jász megyébe. Hozzájuk hasonlóan, sokan jöttek Moldvából is, egész Erdélyből is, sőt, amikor a tizenkilencedik században beindult a bányászat, a Monarchia egész területéről érkeztek mesterek, munkások családokkal együtt. Egyesek itt maradtak, egyesek elmentek a Zsil völgyéből, de tény, hogy mindig is diverzitás jellemezte a völgyet, s ez manapság is így van. A sokszínűség áldásos lehet, amikor a városban élő különböző nemzeti közösségek tagjai megtanulják egymás értékeit megbecsülni, egymás múltját megismerni és abból tanulni, és jóhiszeműen együtt dolgozni azon, hogy ez legyen mindannyiunk számára az ITTHON. És ha csak a katolikus közösségemre tekintek Petrozsényban, hála elődeim munkájának, egy összetartó közösséget örököltem, sokszínű és összetartó.

– Akárcsak a többi kisebbségi felekezet, a római katolikus közösségre is az elöregedés jellemző. Hogyan lehetne megfordítani, vagy legalábbis megállítani a folyamatot? Hogyan lehetne megmozgatni a fiatalokat?

– Hogyan lehet megfordítani vagy megállítani a folyamatot? Talán épp úgy, hogy ha sikerül megmozgatni a fiatalokat, de nem úgy megmozgatni, hogy elrepüljenek a Zsil-völgyből, hanem adni célt és értelmet az itt megmaradásuknak. Ez pedig már összetettebb kérdés, hogyan lehet ezt konkrétan megvalósítani. Tény az, hogy összefogásra van szükség ma, hogy a holnap vonzó és reményteli legyen.

– Nemcsak a római katolikus közösség összetartásában játszik kiemelt szerepet, hanem a tágabb petrozsényi magyarság életében is. Rendszeresen részt vesz a magyar közösségi, kulturális rendezvényeken, vagy a magyar nemzeti ünnepeken. Többségiként a kisebbség mellé állt.

– A Zsoltáros is mondja: „Boldog az a nép, amely tud ünnepelni” (Zsolt 89,16.). Mint petrozsényi plébános igyekszem a közösség számára jelen lenni, köztük lenni, velük ünnepelni ahányszor lehetőség adódik. Ugyanakkor a magyar lelkész kollégákkal, a helyi RMDSZ képviselőivel, a magyar iskola vezetőségével próbálunk rendszeresen közösségi programokat szervezni, kulturális rendezvényeket, vagy egyszerűen „magyar estéket”, ahol együtt lehetünk, gazdagíthatjuk egymást, táplálkozhatunk, és ápolhatjuk mindazt, ami értékes és kincs a magyar ember számára. Papként szolgálhattam vegyes helységekben, Brassóban, Gödemesterházán és magyar közösségben, Csíkszeredában, mind a három helyen úgy éreztem: szeretettel fogadtak, szerettük és értékeltük egymást, ugyanezt érzem most Petrozsényban is.

– Kisebbségben a magyarság nem engedheti meg magának a széthúzást, egyszerűen túl nagy luxus. A Zsil völgyében az ökumenizmus jelentős múltra tekint vissza, mindig is példaértékű volt. Március 15-ét például évente váltakozva más-más templomban ünneplik meg közösen a magyar felekezetek. Példaértékű összefogás.

– Hála Istennek, a múltra is és a jelenre is jellemző a jó viszony az egyházak között, és ha gondolok a sok vegyes családra, azt kell mondanom, nem is szabadna másképp legyen. Örvendek, hogy jelenleg nemcsak diplomatikus kapcsolat van köztünk – a református, unitárius lelkészekre gondolok –, hanem kialakult egy közvetlen barátságos viszony a petrozsényi és petrillai magyar lelkészekkel, és ennek jó gyümölcsei vannak. Nemcsak a hagyományos ökumenikus imahétre gondolok vagy a március 15. közös megünneplésére, hanem minden olyan eseményre, kulturális rendezvényre vagy egyszerűen kirándulásra, amikor együtt vagyunk, egymásért jelen vagyunk, együtt tudunk ünnepelni és tovább tervezni. 

A jó Isten áldja meg egyházközösségeinket, áldjon meg minden jó szándékú kezdeményezést és fáradozást, amely a nagyobb KÖZÖSSÉGET szolgálja, mi pedig „járjunk együtt...”, ahogy Ferenc pápa bíztatott mindannyiunkat a romániai látogatása alkalmából.

– További sok sikert kívánva köszönöm szépen a beszélgetést!

– Én is köszönöm!