Az ember értékét nem a lájkjai adják

– Beszélgetés JAKAB ISTVÁN udvarfalvi lelkipásztorral, az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadójával, generális direktorával –

Október 31-én ünnepeljük a reformációt – Luther Márton 508 esztendővel ezelőtt szegezte ki a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tételét. Hogyan értékelhető ez a mozzanat ma, fél évezred távlatából? Mit tekint feladatának ma a református egyház, és hogyan tudja küldetését teljesíteni? Milyen szerepet kap, és milyen formát tud ölteni a misszió a 21. századi egyházban? Minderről Jakab István udvarfalvi lelkipásztorral, az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadójával, generális direktorával beszélgettünk.

– Térjünk vissza egy kicsit a gyökerekhez, mit jelentett, mit hozott a 16. században a reformáció? Bő 500 év távlatából megítélve, szükséges volt-e az egyházon belüli szakadás, vagy az idő múlásával apránként is megtörténhettek volna a változások?

– Köszönöm szépen a kérdést, ami máris rávezet a reformáció alapvető céljára: visszatérni a gyökerekhez! Szükségesnek látom kihangsúlyozni, hogy a reformátoroknak egyáltalán nem volt célja az egyházszakadás, hanem belülről szerették volna az egyházat megújítani a Szentírás tanításai alapján. Nem új egyházat akartak létrehozni, hanem az Isten Lelkének hívó szavára a hitében és erkölcsében megromlott egyházat akarták visszaalakítani a Szentírás szerinti eredeti formára. Innen jön a reformálni (reformáció) kifejezés. A törés, a szakadás akkor következett be, amikor az akkori római egyház nem fogadta el a korrekciókat, hanem kiközösítette a reformátorokat. Intézményesen innen már nem volt visszaút. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a reformátorok nem új hitet vallottak, nem új egyházat alapítottak, hanem Isten Igéje szerint igyekeztek az egyházat visszaalakítani az eredeti mintára, ami a Szentírásban áll előttünk. A 16. századi reformáció főként három területen hozott igazán pozitív változást.

Elsősorban, mint említettem, visszatérés volt az alaphoz: „Sola Scriptura, sola fide, sola gratia” – vagyis az Ige tekintélye az egyház fölött. Továbbá a megigazulás Isten kegyelméből, hit által adatik, nem érdemekért vagy „megvásárolható” bűnbocsánatért. Ez erős kritikája volt annak, ahogy a korabeli egyház a búcsúcédulákat, szentek közbenjárását, tisztítótűztanát, pápai tekintélyét kezelte. Másodsorban a prédikáció, az igehirdetés az istentiszteleten az Úrvacsora mellett központi szerepet kapott. Megjelentek a bibliafordítások, anyanyelven lehetett olvasni Isten Igéjét, illetve az istentiszteletek nyelve is az addigi latin helyett az adott nép, nemzet nyelve lett. A harmadik, amit most ki szeretnék emelni (nyilván többet is lehetne) a társadalmi hatás: az oktatás mindenki számára elérhetővé tétele, az iskolák, anyanyelvi írásbeliség, szegénygondozás, közösségi felelősség. 

Hogy lassan, „apránként” jöhetett volna-e a megújulás? Hát ennek csak Isten a megmondhatója. Mi immáron több mint 500 év távlatából, történelmileg látjuk, hogy ennek akkor meg kellett történnie, és örömteli, hogy a reformáció hosszabb távon hatással volt a Római Katolikus Egyházra is, amely végül maga is megújult. Ez mutatja, hogy változás belül is lehetséges volt, lehetséges lett volna. De minden valószínűség szerint ezek a változások pont azért történtek meg ilyen erővel, mert a Reformáció megrázta egész Európát. 

Fájdalmas volt a szakadás, és senki nem örül az egyház, a Krisztus-test szakadásának. De a reformáció nélkül valószínűleg nincs anyanyelvű Biblia, tömegkultúra, nincs egyház és hatalom közé húzott határ, és sorolhatnánk még hosszan a reformáció vívmányait. A 16. századi helyzetben a nyílt szakadás valójában felgyorsította az evangéliumi helyreigazítást, a Szentlélek általi helyreigazíttatást, és ezt ma már el kell ismerni történelmi tényként. 

– Jelenleg hol vannak jelentősebb református közösségek? Körülbelül hányan vallják magukat reformátusnak – a világban, a Kárpát-medencében és Erdélyben?

– Világszerte 280 millió reformátust tartunk nyilván. Jelentősebb református közösségek Európában és Észak Amerikában vannak, de elszórtan, kisebb tömbökben, világszerte élnek reformátusok. A református közösségek ma már Afrikában és Ázsiában nőnek a legdinamikusabban (Nigéria, Zambia, Pakisztán, Indonézia, Korea). Például a nigériai presbiteriánus és református gyülekezetek együtt több milliós tagságról beszélnek.

Európában a legnagyobb református egyházak Hollandiában, Skóciában, Ír országban, Svájcban találhatóak. Európában a reformátusok több mint felét mi, magyarok adjuk. A magyar református közösség a Kárpát-medencében (Magyarország, Erdély, Partium/Királyhágómellék, Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság, Őrvidék, Muravidék) együttvéve több mint 1,5 millió fő. A Magyarországi Református Egyház nyilvántartott tagsága több mint 1,1 millió egyháztag. Az Erdélyi Református Egyházkerület, illetve a Partiumban működő Királyhágómelléki Református Egyházkerület együtt alkotják a romániai magyar reformátusok közösségének zömét. A 2021-es népszámlálási adatok szerint Romániában a magukat reformátusnak vallók száma a valláskutató intézet adatai szerint: 575 756 lélek. 

– A rohamléptekben változó, technikai és ideológiai kihívásokkal teli világunkban, miben látja a református egyház küldetését, feladatát? 

– Mindenekelőtt az evangélium hirdetésében. A küldetésünk ma is az, hogy kimondjuk: az ember értékét nem a teljesítménye, nem a lájkjai és nem az új identitás-narratívája adja, hanem az, hogy Isten képmása, és Krisztus megváltottja. Ez nagyon felszabadító üzenet! Közösségteremtés az elszigetelődés korában. A digitális világ atomizál. Van „kapcsolat”, de nincs közösség, még kevésbé testvériség. Az egyházi modell viszont pontosan azt kínálja, amit az online tér nem tud: valóságos közösséget Krisztusban és felelősséget egymásért. 

Másodsorban erkölcsi iránytűnek kell lennünk a krisztusi szolgálattal. A református hagyományban mindig erős volt a diakónia, az iskola, a közjó iránti felelősség. Ma is ez az egyház küldetése, szeretettel vállalni és végezni a szolgálatot, missziós lelkülettel jelen lenni a világban.

– Missziós előadóként hogyan látja, van-e esélye az egyháznak ma megszólítani a fiatalokat? Milyen formában?

– Határozottan hiszem, hogy van esély, már csak azért is, mert a fiatalokban is van, mindig is volt és lesz igény az örökkévaló dolgok iránt, még akkor is, ha ez időnként nem annyira egyértelmű. A fiatalság a keresés, az orientáció időszaka, ezért a nyitottság nagyon jellemző rájuk. Az egyháznak igyekeznie kell jó kapcsolatban lenni a fiatalokkal. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy nem ugyanazzal a módszerrel lehet őket megszólítani, mint 30 évvel ezelőtt. Az üzenet, az Ige üzenete a régi, változhatatlan, viszont annak átadásának a módja az adott kornak megfelelő kell hogy legyen. 

A fiatalokat oly módon lehet csak megszólítani, ha érzik, hogy számítunk rájuk, hogy fontosak kérdéseikkel, kételyeikkel együtt. Ha a fiatal azt érzi, hogy neki nem szabad kérdezni, el fog menni. Ha nem hallgatjuk meg őket, nem vagyunk befogadóak, akkor ők maguk sem lesznek kíváncsiak az egyház üzenetére.

A fiatalok nagyon kritikusak, éppen ezért számukra (is) nagyon fontos a hitelesség. Azt „mérik”, hogy, aki nekik Istenről beszél, valóban boldog-e, vagy csak prédikál róla? Hitelesen megéli-e azt, amit vall? Különösen fontos számukra, mit látnak az egyházban. Egy rideg intézményt, vagy olyan élő közösséget, amely mer imádkozni értük, meg tudja hallgatni, el tudja fogad-ni és támogatni, szeretni őket!

– Milyen más területeket ölel fel az erdélyi református misszió? Képes-e ezek által jelen lenni/hatni a társadalomban, a családokban?

– Egyházunk igyekszik a missziót az élet minden területén végezni. Csak a legfontosabbakat említeném. Elsősorban a diakóniát – idősgondozás, bentlakásos otthonok, szociális konyhák, rászoruló családok támogatása. Aztán fontos az oktatás területe: óvodától, sőt bölcsődétől a gimnáziumi oktatásig. Ezek olyan egyházi intézmények, ahol a keresztyén értékek átadása mellett identitásmegőrzés és nyelvmentés is történik. Fontos az ifjúsági munka: táborok/találkozók, itt történik a kapcsolatépítés a következő nemzedékkel. Ez ma már a misszió első vonala. Médiamisszió/online jelenlét: igehirdetések közvetítése, lelki tartalom a közösségi felületeken, podcastok, rövid videók. De nagyon hangsúlyos a családmisszió, a kórházmisszió, szenvedélybetegek között végzett misszió, a cigány-misszió is. Igyekszünk ott lenni, jelen lenni az élet minden területén. A kérdés második felére, hogy „képes-e az egyház hatni a társadalomban?” , a válaszom a következő: amennyiben krisztusi szeretettel vagyunk jelen, egész biztosan igen! Isten szeretete és kegyelme ma is hatást gyakorol, áldást oszt az övéi által a világra.

– Hogyan áll ma az Erdélyi Református Egyház az elnéptelenedő templomok problémájához? Mifelénk Dél-Erdélyben sok ilyen van. Van-e egységes stratégia ezek esetében? 

– A népességfogyás, a lélekszámapadás a legfájdalmasabb kérdés Erdély-szerte, de főleg Dél-Erdélyben, a szórványban. A szomorú valóság, hogy vannak gyülekezetek, ahol vasárnap 6-8 idős ember ül a 400 férőhelyes templomban. Vannak falvak, ahol a lelkész több településen szolgál, és fizikailag nem lehet minden vasárnap mindenütt istentisztelet tartani. Egységes, mindenkire ráhúzható stratégia? Az egyháznak van megbízó Urától kapott missziói stratégiája, de nincs egyetlen sablon, mert más a helyzet Dél-Erdélyben vagy Brassó környékén vagy a Mezőségen. Az irány, a feladat és a cél közös: kitartani, megbecsülni a keveset is, felkarolni a szórványt, megtartani ezeken a vidékeken is nemcsak az épített-, hanem a lelki örökséget is. Krisztus Urunk számára a példázat szerint a századik juh is nagy fontossággal bír, nekünk is hasonlóképpen kell cselekedni: fáradhatatlanul kitartani és utána menni a keveseknek is, és Isten Igéjével jelen lenni a legkisebb közösségekben is!

– Hogyan tudja kezelni a református egyház a nyelvi szempontból vegyes családokat? Erdélyben a történelmi magyar egyházaknak a nyelvi, kulturális identitás megőrzésében is fontos szerepük volt. Megtartható ez a szerep a román házastarsák felé való nyitás mellett?

– Ez is kulcskérdés Erdélyben. A történelmi magyar egyházak (református, katolikus, evangélikus, unitárius) évszázadokon keresztül nemcsak hitet, hanem nyelvet és kultúrát is őriztek. Mindezt az elkövetkezendőkben is feladatunknak tartjuk, szükségesnek látjuk közösségeinket mind vallási, mind nemzeti identitásában megerősíteni. Nagyon sok a magyar–román vegyes házasság, és azt látjuk, hogy ha a gyülekezet bezárkózik, és elhatárolódik a magyar nyelvet nem ismerők elől, akkor a vegyes házasságokban megszületett vagy megszületendő gyermekek egyszerűen nem fognak istentiszteleteinkre járni. Ezért az egészséges irány ma az, hogy maradjon magyar nyelvű istentisztelet (mert ez az örökségünk, küldetésünk, identitásunk), de ugyanakkor legyen valódi vendégszeretet és fordítás ott, ahol kell: a prédikáció rövid összefoglalása románul, közös családi alkalmakon kétnyelvű ima, házasságkötésnél mindkét fél megszólítása, temetések alkalmával az igehirdetés rövid összefoglalása románul. Tulajdonképpen ez is misszió, ez is feladatunk: érthető nyelven hirdetni Istennek beszédét.

Erdélyben a református istentisztelet nyelve mindenhol a magyar, de azt hiszem a kulcskérdés nem az, hogy elveszítjük-e a magyarságot, ha kiejtünk néhány mondatot a többségi nemzet nyelvén is, hanem az, hogy nem veszítjük-e el a vegyes házasságokból született gyerekeinket, ha nem igyekszünk az általuk beszélt nyelven megszólítani őket. Ennek szükségességét ma Erdély-szerte egyre több lelkipásztor nagyon komolyan érzékeli.

–Tekintettel a kereszténységre nehezedő nyomásra (különösen Nyugat-Európában) tapasztalható-e a gyakorlatban közeledés a Krisztus-követő egyházak között? Általában, és Erdély szintjén? A magyar egyházakkal, és az ortodoxiával?

– Erdélyben a felekezetek közötti együttműködés mindig is erős volt a kisebbségi helyzetben. Gondolhatunk mindenekelőtt az 1568-as Tordai Országgyűlésre, amikor is Európában elsőként törvénybe iktatták a vallásszabadságot, kimondva a katolikus, evangélikus, református és unitárius vallások egyenjogúságát. A vallási türelem bevezetésével a világon elsőként garantálta a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot. A történelmi egyházak között természetes az együttműködés számos területen. Ugyanez az ortodox egyházzal nehézkesebb. Ebben a kapcsolatban inkább helyi szinten dől el, személyes kapcsolatokon, hogy miben tudunk együttműködni. Napjainkban Nyugat-Európában (és tágabban a nyugati kultúrában) a kereszténység kisebbségi hang lett. A klasszikus keresztyén álláspontok (élet értéke, teremtettség, házasság, bűn, kegyelem, megváltás, örökélet) sok helyen kulturálisan nem csak idegenek, hanem ellenséges fogadtatást kapnak. Emiatt a történelmi felekezetek, meglátásom szerint az elkövetkezendőkben sokkal inkább együtt fognak majd fellépni bizonyos kérdésekben (vallásszabadság, keresztény iskolák védelme stb.). Ez a közeledés részben kényszerű szövetség, de mindenekelőtt Krisztusi parancs, közben lelki felismerés is: szükségünk van egymásra, egymás megbecsülésére, a közös hitvallásra, a keresztyén értékek melletti közös kiállásra. 

Teológiai értelemben továbbra is vannak és lehetnek különbségek, de a lényegi kérdésekben egyek vagyunk. Az egymás iránti magatartásban egyre inkább az ágostoni gondolat kell a meghatározó legyen: „A lényeges kérdésekben egység, egyebekben szabadság és mindenekben szeretet!”

– Egyházon belül ma szükség van-e a megújulásra? 

– Az „Ecclesia semper reformanda” (vagyis: az egyháznak mindig meg kell újulnia) reformátori gondolat arra emlékeztet, hogy az egyház soha nem tekintheti magát „készen levőnek”. Nem statikus intézmény vagyunk, hanem élő, Krisztushoz tartozó közösség, amelynek minden korban újra meg kell vizsgálnia: valóban az evangélium szerint él-e, és nem csupán emberi hagyományok vagy szokások irányítják-e? A megújulás nem az újítás kedvéért való változás, hanem visszatérés az eredeti forráshoz: Isten Igéjéhez és a Szentlélek vezetéséhez. Ahogyan a reformáció idején is történt: nem valami újat akartak kitalálni, hanem visszatalálni Krisztus evangéliumához. Ez a gondolat ma is érvényes: az egyház csak akkor maradhat élő, ha újra meg újra készen áll a bűnbánatra, önvizsgálatra és arra, hogy Isten Lelke megújítsa és továbbformálja, azaz REFORMÁLJA.

– Köszönöm szépen a megosztott gondolatokat!

– Én is köszönöm, Isten áldása legyen mindannyiunk életén!