Az Istentől kapott megbízatás

Június 29-én, szombaton a borosjenői református egyház újraalakulásának századik évfordulóját ünnepelte, s az ünnepséget megtisztelte jelenlétével az egyházkerület új püspöke, akit a helybelieknek először volt alkalmuk látni és prédikációját hallgatni.
Az interjú szombaton délután készült a most 46 esztendős főpásztorral.

– Hazatérve Borosjenőből, este kinyitja-e a tévét, és megnézi-e a labdarúgó Eb soron következő mérkőzését?

– Nagyon szeretem a focimeccseket és szoktam is követni, főleg az Európa-bajnokságot. Némi szomorúság van bennem, hogy a magyarok nem jutottak tovább. Viszont nem biztos, hogy ma meg tudok nézni egy meccset, mert holnap szolgálok a Kolozsvári Protestáns Teológia évzáróján és még készülnöm kell az igehirdetésre.

– De elvileg nincs kifogása a foci ellene.
 

– Természetesen nincs, az is előfordulhat, hogy  bele-belefogok nézni a meccsbe.

– Ön kb. másfél éve az egyházkerület püspöke, most először üdvözölhette a kevés számú hívő Borosjenőben. 
Annak idején, ha jól emlékszem, elég nagy meglepetést okozott egyeseknek az Ön megválasztása, bár a szilágysomlyói egyházmegye (Szilágy megye) esperese,a  krasznai parókus lelkész volt. Hogyan lett Önből püspök?
 

– Nyilván volt egy választás, s a kerület közgyűlése engem jelölt ki a következő  esztendőkre. Hiszek abban – ma is beszéltem erről igehirdetésemben –, hogy igazából Isten rendezi életünk dolgait. Én úgy éltem meg ezt az újszerű feladatkört – újszerű volt, mert nem készültem rá évekig, a választás előtt úgy fél évvel kaptam biztatást, hogy vállaljam a jelöltséget, és nyitott voltam erre. Úgy éltem meg, mint az Istentől kapott megbizást. Ami szól egy időre, s igyekszem az Ő vezetésével ennek eleget tenni.

Visszatérve az előző kérdésre. Igen, először vagyok itt Borosjenőn, ami külön öröm számomra. Sokat hallottam a gyülekezetről, illetve tudom azt, hogy hosszabb ideje nem volt önálló lelkésze. A tavalyi év folyamán prioritás volt egy friss végzőst ide kihelyezni. Meg is történt Horváth József személyében, aki megállta a helyét és jól érzi magát a gyülekezetben, ezt is az Isten kegyelmének tudhatjuk be.
Józseffel kapcsolatban annyit megjegyeznék: olyan lelkipásztor, akinek fejlődését kicsi kora óta követhettem, mert olyan gyülekezetben született, ahol vallásórásom és kátéórásom volt ott, ahol én is szolgáltam 11 évet, Szilágyborzáson. 

– Tehát Önnek amolyan szellemi gyermeke.
 

– Hát igen, olyan lelki gyermekem. Mondhatni személyes a kapcsolat; ez is külön öröm, hogy itt lehettem és láthattam a szolgálat területén helytállni.

– Ha már a borosjenői lelkészről esett szó, aki a helyi gyülekezet talán (de legalábbis egyik) legfiatalabb papja: hogy áll a a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület lelkészek dolgában? Tudni vélem, hogy hosszú évekig ez nagy gond volt.

– Nem mondom: ha 4-5 lelkészünkkel több lenne, nem lenne jobb a helyzet – de nem beszélhetünk lelkészhiányról, jelenleg kiegyensúlyozott a lelkészállományunk. Nyilván a szórványvidéken – Arad, Temes, Nagybánya környéke is szórványvidék, ilyen helyeken tudjuk a helyeket legnehezebben feltölteni –, viszont a szórványvédéket prioritáskén kezeljük és külön odafigyelünk rá. Idén is az aradi egyházmegyébe két új lelkész fog kerülni, segítjük az ittmaradást akár eszköztárral is, gondolok itt arra, hogy például a borosjenői gyülekezet is kapott egy szolgálatri autót a magyar kormánnyal meglévő együttműködés által. Tehát nincs veszélyben a lelkészállományunk. 
Két év múlva lesznek a teológiai felvételek, és szép számban jelentkeztek az idei felvételire is.

– Elődjével,  ft. Csűry István püspökkel jó pár éve szintén Borosjenőben beszélgettem, s többek között az egykori református egyházi javak visszaszolgáltatásáról esett szó. Most Öntől is ezt kérdezem.

– Vannak olyan javak, amik visszakerültek, olyanok, amelyek kárpótlás formájában kerültek vissza s vannak olyanok, melyeknek a visszaszolgtatása leállt – ez egy általános romániai helyzet, sajnos. És vannak peres ügyeink is. Kiemelt a zilahi Wesselényi református kollégium, amelynek visszaszoltatását most is egy folyamatban lévő per akadályozza. Egyéb nagy pereink nincsenek, viszont lefagyott az egész visszaszolgáltatási rendszer – nem mondanám, hogy nagyon kedvező a helyzet.

– Ebből arra következtetek, hogy vannak gondok. 

– Vannak; van közel 300 egyházközségünk, köztük olyanok, ahol még mindig keressük, úgymond, az igazunkat.

– Püspök úr, az Ön kedves felesége egy aranyos kicsi gyermekkel jelent meg Borosjenőn. Biztosan hallott Csép Sándorról, akinek neve ma Borosjenőn is szóba került az Áldás, békesség mozgalom kapcsán. Hogy áll jelenleg az egyházkerület reformátusságának ügye a létszám tekintetében?

– A lélekszám tekintetében nem lógunk ki az átlagos létszámfogyás tekintetében, viszont tény, hogy fogyunk. De nem szeretném azt, hogy ezt gyászosan fognánk fel, hanem az az üzenetünk és az a biztatásunk az egyház tagjai és különösen a fiatalok felé: maradjanak itthon és ne féljenek az Istentől elfogadni a gyermek­áldást. Az egészen biztos, hogy helyettünk senki más nem fog szülni és felnevelni gyermekeket, ha mi nem vállaljuk, s nem tekintünk rájuk Isten ajándékaként. Nekünk, a családomban hat gyermekünk van, egészen nagytól az egészen kicsiig. 
Az egész stratégiánkban a gyermek és az ifjúsági munka előkelő helyet foglal el: amit mi meg tudunk tenni, azt megtesszük. A felépült bölcsődék, óvodák mutatják, hogy igyekszünk megteremteni a feltételeket – az anyaország kormányának nagyon hathatós támogatásával –, hogy legyen a gyerekeknek lehetőségük a magyarul tanulásra, magyarságukban való megmaradására.
A gyermekáldást viszont minden egyes családnak magának kell elfogadnia. De azt is tudom, hogy ott, ahol, az Isten lelke munkálkodik, ott megnyílnak a szülői szívek is a nemcsak egy-két, hanem a három vagy több gyermek elfogadására, felnevelésére.

– Így legyen, püpök úr. Köszönöm a beszélgetést.