Húsvéti pásztorlevél

2024. március 28. 18:23 (csütörtök) /

Isten ugyanis, aki ezt mondta: „Sötétségből világosság ragyogjon fel”, ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. (2Kor 4, 6.)

 

Kedves húsvétot ünneplő testvéreim!

Mennyire fontos évről évre átadni magunkat a húsvét nagyheti eseményeknek és újra átélni mozzanatról mozzanatra ezt az egyedülálló, világot átformáló drámát, amely olyan sok regiszterben képes megérinteni a lelkünket és hitünket! Mennyire nagy kincs, hogy egyházunk megőrizte a passió nagypénteki eléneklésének hagyományát – és egyre több gyülekezetünkben térnek vissza ehhez –, amely által gyermek és idős átélheti Jézus életének utolsó napjait! Mert csak akkor tudjuk igazán átélni a húsvéti feltámadás örömüzenetét, ha nagypénteken együtt szenvedünk a kereszten utolsót sóhajtó Jézussal, és vele együtt éljük át az elhagyatottság, az eget ostromló igazságtalanság és emberi gonoszság tobzódását, ha a Jézussal átélt elviselhetetlenségig fokozódó fájdalom fellázad bennünk is, és kimondatja, amit Szilágyi Domokos kimondott a Lázadás c. versében: „hát mutasd meg, hogy nem igaz, / azértsem igaz, sose volt, / hogy az élet megdöglik, és / nem igaz, hogy halott a holt –”.

A húsvéti feltámadást elhozó isteni terv egyik fontos eszköze éppen ez az örök emberi lázadás az igazságtalanság, a megsemmisítő sötétség erői ellen, amely nemcsak kimondatja, hogy „nem igaz!”, de a maga eszközeivel szembeszáll velük és az elmúlással, és kétezer év történelemformáló utóélete, Jézus ma is ható tanítása bizonyítja, hogy Isten is az emberrel lázad: „nem igaz, hogy halott a holt”! Miként nem igaz, hogy a sötétség véglegesen győzedelmeskedik a világosság felett mindazok ellenére, hogy vannak végtelennek tűnő sötét éjszakák és napfogyatkozások, vagy a napot eltakaró sötét, viharos felhők.

Virágvasárnaptól húsvét hajnaláig Jézus kínszenvedésének történetében mintha a sötétség és a világosság végső kozmikus csatája játszódna le, amelyben egyszer s mindenkorra eldől e küzdelem végkimenetele.

A virágvasárnapi bevonulás fényes, hozsannázó hangulatában is ott van már a jézusi evangélium világosságának és a tömeg félreértésének sötét, tragédiát sejtető kontrasztja.

És ott van a nagycsütörtöki belső vívódás ólomfelhős sötétségének és az Isten akaratába belenyugvó hit világosságának a küzdelme.

Nagypéntek a teljes sötétség napja. Tragédiájával és fájdalmával a sötétség és halál látszólagos győzelme az életet jelentő világosság felett, amely az egész Földet beborító kozmikus méreteket ölt: „Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön” (Lk 23,44). Képzeljük el ezt a mindent beborító, súlyos sötétséget, ami elárasztja a Földet! Mintha a láthatatlan isteni kéz teljes napfogyatkozást idézne elő, minden fényforrást kioltana… De a földi tájakra boruló sötétségnél még sötétebb az a lelkekre nehezedő sötétség, amely emberi számítás szerint Jézus halálával az ő evangéliumának a halálát is előrevetítette…

 

Húsvét hajnalán felderül az ég, a világosság és sötétség küzdelme végérvényesen eldől: a sötétség felett győzedelmeskedik a fény, a halál felett az élet, a látszólagos vég felett az újrakezdés lehetősége és reménye.

Húsvét ünnepén teljes fényében mutatkozik meg az az isteni rend, amelyben ideig-óráig csatát nyernek ugyan a sötétség megsemmisítő erői, de a végső győzelmet Isten az életet jelentő világosságnak és az akarata szerinti magasztos dolgoknak tartja fenn.

Mi unitáriusok hiszünk a feltámadásban! Hiszünk a megsemmisítés szándékával keresztre feszített jézusi evangélium feltámadásában és annak világmegváltó küldetésében! Hisszük, hogy a megkínozható, keresztre feszíthető, esendő emberi létünk igazi lényege a bennünk lakozó halhatatlan lélek, amelyet a jó Isten azért lehelt belénk a teremtés hajnalán, hogy bennünk is „a sötétségből világosság ragyogjon fel”. Annak a hitében is igyekszünk megerősödni évről évre, hogy ez a bennünk felragyogó világosság annak szolgálatában kell kiteljesedjen, ami szép, jó és igaz, ami örök, ami nem mulandó, amit nem lehet elhallgattatni, rácsok mögé vagy korhadó deszkák közé zárni!

Ez a megváltó hit azonban gyakran gyengül el bennünk. Hétköznapjaink megpróbáltatásai, csalódásaink, veszteségeink vagy éppen emberi gyengeségeink, önzésünk sötét leplet borítanak ránk. És sajnos gyakran engedjük eluralkodni magunkon az árnyakat. Időnként erőnk fogytán, és ahelyett, hogy a fényre küzdenénk magunkat, hosszászoktatjuk szemünket a sötétséghez… 

A sötétség pedig ma is kereszteket ácsol: az imádságról való megfeledkezés és az Istentől való elfordulás keresztjét, a hitetlenség keresztjét, az egymást és a világot is kifosztani akaró önzés keresztjét, a minden áron győzni akaró hatalomvágy keresztjét, a puszta létünket újfent veszélyeztető háborúk és atomháború keresztjét, az alázat hiányának keresztjét, a szeretet hiányának keresztjét, az állandó nyugtalanság és békétlenség keresztjét, az állandó nyugtalanságba és békétlenségbe belebetegedett testünk keresztjét… és a végtelenségig sorolhatnánk azokat a kereszteket, amelyeket az Isten világosságától való elfordulásunk sötétsége ácsol egymás és önmagunk számára.

Jézus tanításaiban gyakran beszél arról, hogy nem szabad hozzászoktatunk szemünk a sötétséghez, mert világosságra teremtettünk, és fényünket nem szabad véka alá rejtenünk. Ki kell lépnünk a világosságra, fel kell ébrednünk, és cselekvő hittel kell mindennapjainkat élnünk! Mindez úgy történhet meg, ha nem tévesztjük szem elől a fényforrást: Istent. Jézus tanítása, egész léte, megváltói műve által azt a sötét leplet igyekezett felszaggatni, ami szemünk elől eltakarja Isten ismeretét, „hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán.”

A húsvéti feltámadás örömüzenete bennünk kell valósággá váljon! A jó Isten gondoskodó szeretete támogat és segít, „ő gyújtott világosságot szívünkben”, de nekünk is el kell mozdulnunk a fény felé. Nekünk kell évről évre kivergődnünk a sötétségből, nekünk kell az idén is újjászületnünk, feltámadnunk, és élni, megélni, hirdetni mindazt, amit Jézus tanításaiban ránk hagyományozott. Mert mi vagyunk a világ világossága, és nem rejthető el a „hegyen épült város”. Általunk és bennünk él tovább a Jézusi örömüzenet, ha kitartó imádsággal méltókká vállunk e küldetésre!

S ha olykor el is alszanak a világ fényei, apró lámpásokként, vagy csak szentjánosbogarakként vigyük tovább, és töltsük be világossággal az életet!

Kívánok áldott, locsoló gyermekek nevetésétől derűs húsvéti ünnepet! Ámen.

 

Kovács István püspök

Hozzászólások