A Temesvári Püspökség szervezésében működő Ifjúsági Központ és a máriradnai plébánia közös szervezésében április 12-én, szombaton ifjúsági lelki napot szerveztek Máriaradnán. A lelkinap csodálatos élmény, ugyanakkor lehetőség is volt a húsvéti felkészülésre, mert manapság az emberek nem veszik figyelembe a lelkük tisztaságát. Az otthonukban rendet raknak, de a lelkükkel nem törődnek. Nagyon fontos, hogy mielőtt a húsvéti szentmisén részt veszünk, ne csak szép ruhában és otthonban tegyük, hanem az ünnepnek felkészült lélekkel induljunk neki. A szervezők játékos programokkal készültek, aminek során a gyermekek át tudták adni azt a tudást, amit sok felnőtt sem ért. Mivel magam is egy csapat része voltam, ahol tízévesnél fiatalabb gyermekek is együtt voltak, megcsillant a szemem, amikor azt hallottam, hogy a lelkünk gondozása, az Istennel való jó barátság a megkeresztelt ember életében a legfontosabb. Sok felnőtt félreteszi Istentől kapott ajándékát, és az örök értékek helyett, a múlandó értéket teszi a legfontosabb helyre, azt gondozza. Az ember teste nem marad mindig szép és erős, a lakás sem marad mindig ragyogóan tiszta, mert a test megöregszik, és elfárad, nem fog tudni rendet tartani. Az érkezést követően, a napot dicsőítéssel és gyónási lehetőséggel kezdték a résztvevők. Nagyon örvendett a lelkem, amikor láttam, hogy a mai világban van olyan ifjúság, amelynek tagjaiban él az Istenbe vetett hit. A közös ének után elkezdtünk közösen imádkozni román, valamint magyar nyelven, majd ft. Máthé Lóránd kisiratosi plébános tanúságtétele és buzdítása hangzott el.
Nagyböjti kincskereső
A nagyböjti kincskereső 12 órakor kezdődött, 10 csapatra osztottak bennünket, 10 állomással. Minden állomás a nagyböjtről, valamint a húsvéti időről szólt. A csapatok feladata az volt, hogy minden állomásnál teljesítsék a meghatározott feladatot, és kaptak olyan képet, amely a keresztút 14 állomását jelképezte. Nagy élmény volt a kisgyermekek szemében látni az örömöt, látni a vágyat, hogy Isten közelébe kerüljenek, ami minden keresztény ember életében egy kincs. De mi, is a kincs? Kincs a mai világban sok van, mindenkinek más kincsei vannak, de minden emberben van egy közös érték és az az Isten. Isten az a kincs, akitől az ember boldog lesz, akire az ember vágyik, Isten az az az érték, aki összehozza az embereket, hogy békét teremtsen. Isten az a kincs, aki nélkül, nincs élet. A lelkünk a legfontosabb érték, mivel attól leszünk egyediek. A gondolatunk is érték, mivel a lelkünk irányítja. Ezek mind Istentől valók, amit minden embernek másképp osztottak, hogy mindenki egyedi és különleges legyen. Volt egy műhely, ami nagyon megfogott, mert ott a jó cselekedet fontosságát magyarázták el nekünk, de minden műhelyben csapatmunka is folyt. Voltak interaktív játékok, húsvéti gyertyakészítés, valamint szimbólumainknak a magyarázata, amely kicsinek és nagynak egyaránt tökéletesnek bizonyult. A műhelyek lényege a nagyhét és a szent három nap megértése volt. Ahhoz, hogy valamit megszerezzünk, és hogy mindezt a gyermekek ilyen kicsiny korban megtanulták, az kincse a jövőnek. A műhelyek után minden csoport a képéhez illő keresztútállomásnál találta meg a kincsét. A napot közös keresztúttal zártuk, ahol a Marosi Főesperesség ifjúsági referensének, Baum Melindának a betanításával az arad-ségai fiatalok előadás formájában is bemutatták Jézus szenvedéstörténetének egy-egy részletét. Ahogy haladtunk az állomások között, nagyon hálás vagyok a Jóistennek, hogy részt vehettem, és amiért a nap során ilyen sok fiatal találkozhatott. Köszönet és hála a szervezők áldozatos munkájáért. Bízzunk benne, hogy az elvetett mag jó földbe került. Természetesen, fontos annak további gondozását is.
Balta-Tajcs Hanna Barbara,
a Csiky Gergely Főgimnázium diákja
Hozzászólások