Jézustól kapott megbízatás

„És lesztek nékem tanúim, a földnek végső határáig” 

(Ap. csel. 1, 8.)

A Teremtő Isten, a világmindenségen túl, kiáradó szeretetével, miután benépesítette a szellemi világot, megalkotta a „föld porából” a fizikai testtel rendelkező embert is. Ami kivételes ajándék, halhatatlan lényéből adott, lehelt bele életet. Alapvető fontosságú tudni, hogy a halhatatlan Istenben nincsen semmi halandó, ezért az ember számára is önmagából egy halhatatlan lelket adott, amely túléli a fizikai testet. Földi, itt-tartózkodási lehetőségünk csak néhány évtizedre szól, majd át kell lépni a „túlsó partra”. Aki nem vesz tudomást arról, hogy az élet nem szűnik meg a halállal, végtelen csalódást fog érezni a túlsó parton, amikor látni fogja, hogy mindaz, amit e földön tett, ott is látható lesz. Kínos, nehéz idő vár majd minden istentagadóra, de a felületes, csupán névleges hívőkre is. Az igazi hívőkre Isten vigyáz, noha olykor Jézusért szenvedést is el kell viselniük. Sajnos, napjainkban már a keresztény világ is annyira kihűlt, hogy még Európának a hivatalos vezető szervei is megtagadják a keresztény gyökerekre való hivatkozást. Ezek után lehet még csodálkozni, hogy templomokat zárnak be, a keresztet, mint a kereszténység kiemelkedő jelképét megpróbálják eltüntetni a falakról, hogy ne sértsék a muszlim hívők érzékenységét? Igen, ők a nyugati világ kezdeményezésére elfogadták a meghívást, és bátran vállalják önazonosságukat: Allah akbár, Allah mindenek felett! Számukra jól jön a világzűrzavar: testvérháború az orosz és ukrán fél között. Az erőszak elhatalmasodása a világ minden táján. Antiszemita gondolkodásukat megpróbálják rányomni Európára, Amerikára egyaránt, és az éretlen, fiatal, akár egyetemista nemzedék ezt átveszi tőlük.

Kedves nemzettársaim! Pünkösd alkalmával ünnepeljük Jézus ígéretének megvalósulását. „Én kérem az Atyát, és elküldi nektek a Szentlelket, aki elvezet benneteket minden igazságra.” Pünkösd csodája: Isten az emberben. A különböző területekről összegyűlt emberek saját nyelvükön hallották a tanítványok szavait, Istennek nagyságos dolgairól. Jézus Krisztus feltámadása után még negyven napig e földön volt, és tanítványai mellett több száz emberrel találkozott. A találkozások és a tanítványok csodatettei sokakban igazi hitet ébresztettek, és számuk kezdetben háromezerre növekedett. Az Ige gyakorlati példát is megörökít a tanítványok munkájáról. Péter és János együtt mentek fel a templomba, ahol az ékesnek nevezett kapujánál, volt egy béna, sánta ember, aki segítséget, alamizsnát kért az előtte elhaladóktól. Péter, rátekintve mondta neki: „Nézz mi reánk”, majd folytatta: Ezüstöm és aranyom nincsen nékem; hanem amim van, azt adom néked: „A názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!” A sánta azonnal felállott, bement velük, megerősödött lábakkal a templomba, és örömében ugrándozva, szökdelve dicsőítette Istent. Ezt a csodát követte Péternek az összegyűlt tömeg előtt mondott prédikációja. Amíg ők a néphez szóltak, odaléptek hozzájuk a papok és a templom felügyelője, neheztelve azért, hogy ők a népet tanítják, és hirdetik Jézusban a halálból való feltámadást. Sőt, őrizet alá vették őket, mert már este volt, hogy másnap számon kérjék a főpapok előtt a Jézus Krisztusról szóló tanításukat. Ettől függetlenül, a tanítással egybekötött csoda ötezerre növelte a hívők számát. Természetesen, a Sátán ezt látva „tombolt dühében”, és a főpapok keményen megfenyegették a tanítványokat, hogy többé ne szóljanak Jézus nevében! Simon Péter azonban továbbra is végezte az Istentől rábízott munkát. Szomorúan állapítjuk meg, hogy Sátán ma is végzi romboló munkáját, hiszen ma is van a magyar emberek között olyan jól ismert, Péter keresztnevű ember, aki minősíthetetlen mélységbe süllyedve, szétzüllesztett családi élete mellett „hergeli” a magyar szélsőséges embereket a békére vágyó Istenfélők ellen. Sötét, sátáni megbízatást végez, amiért bizonyára felelni fog.

Drága magyar testvéreim! Jézustól kapott feladatunk: „És lesztek az én tanúim.” Csak a mélyen hívő tudja végezni a Szentlélek Isten irányításával, segítségével. Szükségszerű tehát, amint azt a tanítványok is tették, megvallani hitünket az emberek előtt, és így a mennybe vezető „keskeny utat” bemutatni számukra. A 21. század nagy kérdése az egyre jobban kihűlő hívők számára is: éljük-e azt, amit mondunk, vagy csak szavakban áll? Az ellenszegülőktől is óv maga Jézus Krisztus: „Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket!” (Máté ev. 7, 6.) Jézus folyamatosan, újból és újból, különböző oldalakról mondja el, hogy mindent Isten országára tegyünk fel. Éljünk a feltámadás fényében. Keressük először Istennek országát! Fontos: ne a földön, hanem a mennyben gyűjtsünk kincseket, mert ahol a szívünk, ott van a kincsünk is. Szívünk kincseit ne pazaroljuk haszontalan dolgokra! Használjuk Isten országa ügyének előmozdítására, ahol egyedüli méltó helye van. Vegyük tudomásul: aki félig a világé, félig az Istené, az teljesen az Ördögé. A tékozlás kiüresíti még azt is, akinek a neve szerepel valamely egyház anyakönyvében, és nem él igazán cselekvő hitéletet. Magyarságunk nem csak születés, hanem elhivatottság és hitbeli vállalás kérdése is. Ha ezt komolyan vesszük, boldogan zenghetjük: „Tüzed Uram Jézus szítsd a szívemben, lángja lobogjon elevenebben! Ami vagyok és mind, ami az enyém, tartsd kezedben, igazi helyén! A lelkem üdve, örök örömöm, fény a sötétben csak Te vagy nekem. Hallod imám és bármi fenyeget, nem hagy el engem a Te kezed.”

Bátkai Sándor