Az újaradi német közösség kerek évfordulóra készül: 300 éve, hogy a svábok betelepültek Újaradra, és 200 éve, hogy felszentelték a jelenlegi római katolikus templomot. Ennek a fényében tartják az idei templombúcsút szeptember 9-én.
A népviseletbe öltözött párok 9 órakor találkoznak az újaradi Német Fórum udvarán, és fogadják a díszvendégeket. Onnan fúvószenekar kíséretével körmenetben indulnak a római katolikus templomba. Az ünnepi szentmise 10 órakor kezdődik, a liturgiát követően emléktáblát lepleznek le a templomban, majd mindenki elvonul ebédelni. Délután 4 órától a szokásos kulturális program kezdődik, amikor sor kerül a búcsús csokor elárverezésére is. A 19.30-kor kezdődő vacsora után kezdetét veszi a hagyományos báli mulatság.
A szervezők – az újaradi plébánia, az Aradi Német Demokrata Fórum, a Banat-JA ifjúsági szervezet és az Adam Müller-Guttenbrunn Gimnázium – idén is sok szeretettel várnak minden érdeklődőt!
Hozzászólások