„Most is szeretjük őket, ők most is a mienk, hozzánk tartoznak”

Mindenszentek ünnepén a Felsőtemető központi feszületénél gyülekeztek a hívek és a lelkészek. A szentleckéből, illetve az evangéliumból p. Artur Prenkievicz minorita házfőnök, p. Kalna Zsolt minorita atya, illetve ft. Sándor Balázs kórházlelkész olvastak fel, a nagyszámú hívek együtt imádkoztak, énekeltek. 

Ft. és ns. Király Árpád lélekemelő prédikációja

„Kedves imádkozó és emlékező testvérek! A mai délutánon a temetőben, a közös keresztnél elhunyt szeretteinkre gondoljunk, felidézve emléküket imádkozunk, gyertyát gyújtunk, virágokat helyeztünk a sírjaikra. A virág lassan elhervad, de a szeretetünk továbbra is megmarad, és ami a legfontosabb, hiszünk a feltámadásban, az örök életben, ezért hallgassuk meg Istennek a vigasztaló szavát.” Miután felolvasott a Szentírásból Ernest Hemingway amerikai írónak az Akiért a harang szól című művére hivatkozva elmondta: „Ezekben a napokban mozgalmasak lettek a temetők, mert azoknak a sírjait keressük fel, akikért valamikor a harang szólt. A harang az élőkhöz szól, hívja őket a templomba, de a harang bennünk is szól naponta, hogy ne felejtsük el elhunyt szeretteinket, illetve imádságra hív a lélekharang. Most, amikor halljuk a harang kongását, meg kellene hallanunk a lelkiismeretünk szavát is, ami szintén harangszó, hogy elinduljunk Isten háza felé. Istennek hálát adni, és családként legalább vasárnap együtt ünnepelni.

Testvéreim, a temetőben vagyunk, ahol a sírokat égő gyertyák ékesítik, amelyek mindegyike valakiért vagy valakikért ég. Ne felejtsük el, hogy amikor megszületünk, mindnyájunkért meggyújtottak egy gyertyát, és rábízták szüleinkre és keresztszüleinkre, hogy terjesszék Krisztus világosságát. Amikor életünkben megérjük, hogy értünk gyújtanak egy gyertyát, és az utolsó szusszanás is elhagyja ajkunkat, vagy ha nem, akkor most a hitben azok a síron égnek, hogy az örök világosság fényére emlékeztessenek minket. Nagyon fontos, hogy a gyertyafény bennünk soha ki ne aludjon, és annak a fénye az élőket figyelmeztesse, hogy a holtakért imádkozzanak az örök világosság reményében.

Amikor virágokat helyezünk elhunyt szeretteink sírjára, tettünk a szeretetnek a különös jele, ami boldogsággal tölthet el. Azt kívánjuk, hogy az örök boldogságban részesüljenek, mert a feltámadás után mindenki megkapja, amit igazán megérdemel. Amikor elköltözünk a földi életből és Isten elé kerülünk, megkaphatjuk a jutalmunkat, de jöhet az utolsó ítéletünk is. A tisztítótűzben szenvedő lelkekért imádkozzunk, mert arra nagy szükségük van, hogy ők is eljuthassanak az örök boldogságra.

Testvéreim, a mai délután, amikor beléptünk a temetőbe, láthattuk, hogy a hálás szeretet, virágokkal, égő gyertyákkal milyen csodára képes. E szép gesztus nem szokás, nem hagyomány, hanem annak a jele, hogy hiszünk a feltámadásban, hiszünk az örök életben. A virágok és az égő gyertyák azt is hirdetik, hogy a szeretetnek erősebb a köteléke a halálnál. Éppen ezért az itt nyugvó szeretteinknek újra vallomást teszünk: most is szeretjük őket, ők most is a mienk, hozzánk tartoznak. Amikor a napokban többször itt jártam a szüleim sírjánál – ugyanúgy önök is a szeretteik sírjánál –, kerestem a választ. Uram, itt vannak a szeretteim földi maradványai, hiszem, hogy eljutottak az örök boldogságba, de köszönöm, hogy az enyéim voltak, most is az enyéim. Szent Ágoston szépen fogalmazta meg: Kölcsön adtad nekünk Uram, és ők a mi boldogságunk voltak. Visszavetted tőlünk és mi visszaadtuk panasz nélkül, de fájdalommal teljes szívvel. Köszönjük Neked Uram, hogy ők a mieink voltak és most is a mieink, azok is maradnak, amíg élnünk. Mert akinek szívében szeretet él, az nem, hal meg, csak távol van.

Testvéreim, hogy itt vagyunk, azt jelenti: az elhunyt szeretteink a mieink, és azt üzenik nekünk: az életet próbáljuk átgondolni, átvizsgálni. Isten vajon részese-e az életünknek? Olyan szeretettel próbálunk élni, amilyet az elhunyt hozzátartozóinktól örököltünk, akik áldozatos szeretetet hagytak ránk, ezért a halálukban ne a rosszat lássuk, hiszen keresztény hitünk a halálban az örök élet kezdetét hirdeti. Meg kell barátkoznunk az elmúlás gondolatával is, mert életünkhöz tartozik, hogy egyszer véget ér, de csak a test nyugszik a földben, a lélek visszatér Istenhez. Szeretteink sírjainál ma úgy imádkozzunk, és úgy emlékezzünk rájuk, hogy hiszünk az újratalálkozásban, hiszünk az örök életben. Legyen közös, szent vigaszunk: a lélek él, találkozunk. Ebben a hitben imádkozunk most is, de akkor is, amikor erre hívnak a harangok, ebben a hitben imádkoztunk, amikor elnyertük a szeretet virágait, és ebben a hitben imádkozunk, amikor az emlékezés gyertyáit meggyújtjuk. Adj Uram örök nyugodalmat nekik, az örök világosság fényeskedjék nekik. Ámen.

Testvéreim Jézus Krisztis feltámadása új fénybe állította az életünket és halálunkat. Ő az örök világosság a földi életünk zarándokútján, akkor is, amikor a magára maradt emberi értelem már nem lát, csak megsejt és kérdez: életem végén mi vár rám? Az Úr válaszol életpályájával: édesanyától születtem, mint te, valóságos gyermeknek, dolgoztam és szenvedtem, örvendtem és meghaltam, mint minden ember. Ezen az állomáson léptek át szeretteink is, akiknek a sírjához eljöttünk a mai délutánon, ugyanez vár mindnyájunkra. Krisztus azonban harmadnapra feltámadt, 40 napra rá megdicsőült – valóság már elhunyt szeretteinknek, számunkra azonban ígéret. Amikor mindenszentek délutánján kijöttünk a temetőbe, hogy gyertyát gyújtsunk szeretteink sírjánál, tegyük azt kegyeletes cselekedettel, az apostolok hitével imádkozzunk: hiszem a test feltámadását, hiszem az örök életet. Ebben a hitben forduljuk bizalommal Istenhez, hogy könyörüljön az elhunyt szeretteinken, akiktől az életet és a szeretetet kaptuk, gondoskodásuk jutalmát ajándékozza meg az örök élettel. Könyörülj elhunyt testvéreinek, a hites-társainkon, a jelen lévők gyermekein, rokonain, barátain, jótevőin. Add, hogy akikhez a szeretet szálai fűztek minket, azok a Te országodban, örök szeretetben részesüljenek. Kegyes Urunk, tekints elhunyt lelki atyáinkra, akik az örök élet útjára vezettek minket, a lelkünkért való buzgólkodásukért, Te légy örök jutalmuk. Az egyházközségeinkben egykor szolgált kántorokért, tanítókért is könyörögjünk. Engedd Urunk, hogy a mennyei kórusban zenghessék örök dicsőségedet! Imádkozzunk azokért is, akik a templomainkban buzgón, odaadással szolgáltak, add meg nekik országodban, hogy elnyerjék áldozatos szeretetük jutalmát. Templomaink építőiért, fenntartóiért, anyagi támogatóiért is könyörgünk, nagylelkűségüket, munkájukat jutalmazd meg örök javaiddal. Emlékezzünk meg a háborúban elesett hősökről, akik sokat szenvedtek, életüket áldozták a hazáért, népünkért, a békéért, megbocsátó irgalmadból élvezhessék örök békédet. Foglaljuk imáinkba mindazokat, akik a temetőinkben nyugszanak, azokat is, akik idegen földben, jeltelen sírban pihennek, adj nekik örök nyugodalmat! Irgalmadba ajánljuk Atyánk azokat az elhunytakat is, akikről megfeledkeztek, és már senki nem imádkozik értük. Add meg számukra az örök boldogságot! Mindenható örök Isten, te megváltottál minket, add meg elhunyt szolgálóid számára az örök boldogságot, hiszen Benned hittek, szerettek és szolgáltak, Krisztus, a mi urunk által” – zárta beszédét ft. és ns. Király Árpád főesperes-plébános, akinek minden kérésére a hívek kórusban felelték: Kérünk téged, hallgass meg minket. A szertartás a Miatyánk közös megszólaltatásával zárult, közben ft. és ns. Király Árpád főesperes-plébános megszentelte a virágokkal ékesített központi feszületet és a híveket. Utána a lelkészek megszentelték a minorita atyák és az apácák sírhelyeit, majd kérésre a hívek hozzátartozóinak a sírjait is megszentelték.

A szertartás a Miatyánk közös elmondásával zárult, ft. és ns. Király Árpád főesperes-plébános megszentelte a virágokkal ékesített központi feszületet és a híveket