„Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta…”
(Lukács ev. 19, 41.)
Sok fontos esemény következett be a Jézus Krisztus megáldoztatása előtti utolsó napokban. Kihagyhatatlanul fontos, hogy Jézus tanítványaival együtt felmegy Jeruzsálembe, és újra elmondja: rövidesen beteljesedik rajta mindaz, amit a próféták felőle megírtak. Útközben csodálatos gyógyítás, majd hosszú tanítás következik Isten országáról. Ezt követően két tanítványát elküldi a közeli faluba azzal a kéréssel: „Találtok egy megkötözött szamárcsikót, amelyen még nem ült ember, oldjátok el, és vezessétek ide. Ha pedig valaki megkérdezi tőletek: miért oldjátok el, mondjátok ezt: Az Úrnak van szüksége rá.”
A derűt sugárzó tavaszt várjuk, annak ellenre, hogy az orosz–ukrán és az Izrael– Hamász összecsapás nem a derűt, a reménység érzetét hozza szívünkbe. Így volt ez az első virágvasárnapon is, amikor Jézus ujjongó tömeg élén vonult be Jeruzsálembe, de jelen voltak ellenségei is, mégpedig azok, akiknek bizonyítaniuk kellett volna az „írások” alapján, hogy Ő az Atyától küldött Messiás. Uralkodónak kijáró, dicsőítő tisztelet zengett a nép ajkán: „Áldott a Király, aki az Úr nevében jön!” A lelkes hangulat közepette valami nagyon ellentmondásosnak tűnő dolog történt. A bevonuló Jézust kísérő tömeg ujjong, az „ünnepeltnek” viszont könnyei folynak, és elhagyja ajkát egy nagyon fájdalmas mondat: „Bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat.” A bevonuló Jézus útja egyenesen a jeruzsálemi templomba vezetett, ahol „nagytakarítást” tartott. Isten háza iránti féltő szeretettől hajtva, kiűzte onnan az árusokat, a pénz szerelmétől megvakult kereskedőket. Szomorú, a „pénz szerelme” tovább tartott, még a középkori egyház vezetőit is megfertőzte, amikor a bűnbocsátó cédulák eladásáig süllyedtek. Az anyagi világ ma is a legmélyebbre süllyed, magával sodor olykor vallásosnak tűnő embereket is.
Kedves nemzettársaim! Van egy sok igazságot tartalmazó közmondásunk: „Nem minden arany, ami fénylik.” Az ünneplés, a díszes felszín alatt sok szemét húzódhat meg. El kell gondolkoznunk azon, hogy napjainkban mit mutat templomaink képe? Isten szívet-lelket megmozgató igéje hatja át az ott megjelenteket, vagy csupán hagyományőrző klubokká váltak, ahonnan ugyanolyan szárazon és üresen távozik az ember, mint ahogy odaérkezett. Azért ürültek ki a keresztény Európában hatalmas katedrálisok, építészeti remekművek, mert megszűntek annak lenni, amit az Úr úgy fogalmazott meg: „Az én házam imádság háza!” Az Isten képére megalkotott ember csodálatos megbízatása, hogy teste a Szentlélek temploma legyen. A szeretethiányos, erkölcsileg züllött világunk elemi erővel próbál betörni életünkbe, hogy megrontsa a templomok szentségét, és ahol egy kicsi rést talál, ott uralmat is vesz. Nagytakarításra lenne szükség ma is, ahogy Jézus egykor tette, még a jeruzsálemi templomban is! Ma a Szent Lélek végezi ezt ott, ahol lehetővé teszik neki.
Drága magyar testvéreim! A tanítványoknak egykor a megkötött szamárcsikót el kellet oldozniuk, ahhoz, hogy Jézus rendelkezésére bocsássák. Isten a virágvasárnapi evangéliumában azt üzeni nekünk: engedd, hogy Jézus oldozza el életedet e földi megkötözöttségektől, hogy szabadítson fel e világ túlméretezett szeretetétől! Legyen igazi virágvasárnapunk, hiszen Ő be akar vonulni a mi szívünkbe is. Ma nekünk szól hívása: „szükségem van rád.” Igen, szüksége van magyar népünkre is. Figyelem: amíg tele vagyunk önmagunkkal, a sok szennyel, amit a média és környezetünk belénk sulykol, azok foglyaivá válunk. A legnyomorúságosabb ember az, akinek még a gondolatai sem szabadok, hiszen sokan a Sátán „svédasztaláról” táplálkoznak. Amíg erről a végzetesen rossz helyzetről nem veszünk tudomást, addig Jézusnak felettünk is könnyeket kell hullatnia. Ez a rövidlátó, veszélyt fel nem ismerő, felfuvalkodott gondolkodás vezetett a mi népünk múlt századi tragédiához is. Sátán az operettek, bálok halálos álomvilágába taszította a kor felelős vezetőit, s vele hosszú időre megpecsételődött sokat szenvedett népünk sorsa is. Ennek a hitetlen álomvilágnak terméke lett Trianon is. Az Istenfélelmet viszont az Örökkévaló mindig jutalmazza. Aki őszintén vállalja az Isten előtti megalázkodást, csodálatos áldásban részesül. Ezért kérhetjük, az idén sorra kerülő választásokon is, hogy Isten támogassa népünket, mert, egyedül Istené a dicsőség és a hatalom. Szomorú, hogy sokan nem akarnak tudomást venni arról, hogy csak a portest kerül a földbe, de az Istentől kapott halhatatlan lélek tovább él, és viszi magával a földön elkért kegyelmet, vagy marad a sötétség végtelenül szomorú állapotában.
Időnk véges, „sötét korban élünk” napjaink eseményei ezt igazolják. Jézus ma, amíg a kegyelem ideje tart, újra hív bennünket: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan!” Válaszoljunk igennel a hívásra, mert csak akkor lesz a mi népünknek is igazi feltámadása. Jöjj a templomba vagy a hívő gyülekezetbe, ahol a tiszta igét hirdetik. Tégy igazi fogadalmat, ahogy zengi azt egy kedves énekünk: „Szavadra ó, Uram, íme jövök eléd, s üdvöm véredben keresem, mely folyt sok bűnömért. Ó nézd, jövök Hozzád, Uram, tekints énrám! Moss meg, hintsd rám szent véredet, mely folyt a Golgotán!”
Bátkai Sándor
Hozzászólások