Teljesítsd a reád bízott feladatot!

„Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül” 

(Róma 10, 13.)

Az ember minden korban az anyagiak bűvöletében élt. Ősidők óta a gyűjtési szenvedély határozta meg életét. Ilyen formában nem meglepetés, hogy évezredek során háborúk, folytonos ellenségeskedés jellemezte az emberi történelmet. Arany János négysorosai között találunk egyet, amelyik épen ezt a gondolatot fogalmazza meg: „Az időkben semmi nagyság, az ember mind csak pénzes zsák. Hozzá szólni hasztalan, szíve nincs, csak szíja van.” Isten látja e múlandó világ mélyre süllyedését, és azt is, hogy ebben vezető szerepet kíván játszani a világ elit, a pénz birtokosainak jelentős csapata. Nem hiába mondja az Ige: „Minden rossznak gyökere a pénznek szerelme.” A sátáni mélység háborúkat zúdít e világra, de a bevándorlók megjelenése is erősen hozzájárul a világzűrzavarhoz. Isten e múlandó világról az örökkévaló dolgokra szeretné irányítani figyelmünket, olyan kincsekre, amelyek az idő múlásával nem veszítenek értékükből, amelyet egyszerűen úgy szoktunk nevezni: örök élet – üdvösség. Mi is az üdvösség? Röviden összefoglalva azt mondhatjuk: Isten uralma életünkben! Amikor e világra jövünk, testi születésünkkel mindannyian a bűn országába érkezünk, ahol a hatalmat a bűn gyakorolja. Jó ismerősöm mondta el, hogy szülei nem voltak templomba járók, és így már kisgyermek korától az ő életéből is hiányzott a templom, az Ige üzenetének hallgatása, befogadása. Vallomása szerint, csak kétszer volt addigi életében templomban: amikor csecsemőként megkeresztelték, majd utána házasságkötése alkalmából. Nem igazán tudott arról, hogy Isten elküldte a Szabadítót, Jézus Krisztust, hogy a bűn fogságából átvigyen bennünket az Ő országába. Ott már nem kényszerül az ember arra, hogy újra és újra vétkezzen, hiszen ott Isten védelme veszi körül. Alapvető fontosságú aláhúzni: Isten uralma vagy elkezdődik e földi életünkben, vagy nem kezdődik el soha.

Kedves nemzettársaim! Az örökkévalósághoz viszonyítva földi életünk rövid, de ennek minősége dönti el, hogy a „túlsó parton” életünk hol folytatódik? Jézus Krisztus, aki isteni vérét volt hajlandó értünk áldozni, sohasem csapot be bennünket. Naponként láthatjuk, amit az Ige is elénk tár, hogy néhány évtizedes itt-tartózkodás után, a „portest” visszatér a földbe, a lélek pedig visszatér Istenhez, akitől kapta. Jézus örök tanulságként elmondta a gazdag és Lázár történetét. Világossá tette, hogy csak e földi létnek lesz vége. Szellemben tovább fogunk élni. Lázár, nagyon szegény emberként töltötte életét, a gazdag közvetlen szomszédjaként. Szívében azonban hitte, hogy az Örökkévaló gondot visel róla. Eljött földi életének vége, és ahogy az Ige fogalmaz: „És vitették az angyaloktól Ábrahám kebelére.” De meghalt a gazdag is és eltemették. Ezt követően, felnyitotta szemeit a pokol kínjai között, és látta Ábrahámot távol, Lázárt pedig az Ő kebelében. A gazdag és Lázár történetében az igerész két teljes életrajzot ír le. Általában olyan életrajzokat olvasunk, amelyek a halálig tartanak. Ebben a részben három vers a földről tudósít, kilenc pedig a földi élet után valókról. A gazdagnak minden sikerült, semmi rosszat nem mond róla a Biblia. Vigadozott, bíborba, patyolatba öltözött. Lázárnak nem volt senkije, éhes, beteg, fekélyekkel teli ember volt. Az Ige a két végletet tárja elénk, a legrosszabbat és a legjobbat, ami létezik. Jézus vére és áldozata által leszek igazzá. Ezt követi a békesség és az öröm. Egy olyan egészen új állapot, amit eddig el sem tudtál képzelni, hogy létezik. Ha megkérdeznének, melyik életet választanád, mit felelnél? Tudod-e, hogy mennyivel értékesebb az örökkévalóság, mint a földi lét? A függöny lemegy, mind a két ember meghal. Vajon mi van a függöny mögött? Meghalt a koldus, és meghalt a gazdag is. Amire mi azt mondjuk, hogy elaludt, arra a Biblia azt mondja, hogy felébredt. A gazdag felnyitotta szemeit valahol, amiről itt, a földön azt hitte, hogy nincs. Látva helyzetét azt gondolta, ha a halottak közül megy vissza testvéreihez valaki, megtérnek. A bűnesetnél az első emberről azt mondja a Biblia: „És megnyilatkoztak mindkettőjüknek szemei”. (1Móz 3,7.) Tulajdonképpen bezáródtak szemeik, nem látták már a kerten átmenő Istent, csak szavát hallották. De magukat mezítelennek látták, és megszületett az átkos „én”. Amikor odaérsz, hogy felnyitod szemeid, látod, hogy minden valóság, mégpedig örökkévalóság. A gazdag a pokolban kínokban lévén, látja az üdvözülteket. A hívő szomszédait, rokonait, barátait. A kínban lát, érez, emlékezik. Mondja, hogy van öt testvére. Azt szeretné, ha a halottak közül elmenne valaki a testvéreihez. De nincs lehetőség. A távolság áthidalhatatlan. Ma még van egy híd, egy szál kereszt. Ma még átmehetsz rajta. Ha véget ér az életed, ez a híd nincs többé számodra. „Amit vetettél, azt aratod.”

Drága magyar testvéreim! Ahogy címünk fogalmaz, Isten feladatokat bíz reánk, kinek-kinek a neki juttatott képességek szerint. Mit tett Jézus? Tanítványokat gyűjtött, tanította őket, majd „munkaterületre küldte” továbbítani a tanultakat. Ami viszont általános érvényű, fontos tett, részt venni az istentiszteleteken, és azután gyakorlatba ültetni a tanultakat. A szívbe fogadott Ige csodákra képes. Ilyen volt Spurgeonnak, a híres angol igehirdetőnek megtérése. Egy hideg téli napon mennie kellett valahová, de az erős hóvihar bekényszerítette egy út menti imaházba. A nagy havazás miatt az igehirdető sem érkezett meg. Erre valaki felállt a gyülekezetben, és felolvasott a zsidókhoz írt levél 12. részéből: „Félretéve minden akadályt, nézzünk Jézusra, a hit elkezdőjére és bevégezőjére!” Nos, az Igét olvasó, látott egy szomorú fiatalembert a hallgatók között és odaszólt: „Fiatal ember, nézzen fel a Megváltó Jézus Krisztusra!” Megváltozik szíve, élete! Spurgeonnak, kételyekkel viaskodó lelke ezt követően nyílt ki Jézus előtt oly mértékben, hogy elfogadta a Megváltó részéről reá bízott munkát, és több ezer embert vezetett a Krisztusban való hitre. 

Kedves magyar testvéreim, látjuk napjaink történéseiben, hogy a Sátán nem hagy ki senkit támadásaiból, közöttük a mi népünket sem. De ha összefogunk, és imában elkérjük Istentől a szabadítást, Jézus vére érdemében megment bennünket is a végzetesen rossz bajból, ami e világra következik rövidesen, mert a földi történelem utolsó napjait éljük. Hatásosan lehet imádkozni az ének szavaival is. Tegye ezt minden magyar szív: „Végig megálld a nagy tusát, erőt Urad a Krisztus ad. Nyerd el mit félretett neked, a koronát, az életet!”

Bátkai Sándor