Üdvözítő kegyelem

„… megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek,

amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget

és a világi kívánságokat, mértékletesen,

igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon.”

Tit 2,11-12

Nemrég levelet kaptam, melyben egy külföldi gyülekezet lelkipásztora, szolgatársam arra kért, hogy imádkozzam a városukban megszervezett evangelizációs hétért, melyet abból a célból tartanak, hogy az emberekkel megismertessék: mi a karácsony. Mert sokan vannak – írta –, akik nem tudják, hogy valójában mi is a karácsony! Ekkor jutott eszembe, hogy én is találkoztam ilyen emberekkel: gyermekekkel és felnőttekkel, akik valóban nem tudták mit is ünnepelünk karácsonykor, de nem tudják a többi ünnepeket sem. Arra gondoltam, hogy jó lenne nálunk is ilyen evangelizációs hetet tartani, megismertetni ünnepeink lényegét. Mi a karácsony? Te tudod, testvérem? Nos, ebben az igében benne van ennek az ünnepnek a lényege. Karácsonykor a szeretet Istene Jézus Krisztusban lehajolt hozzánk, bűnös emberekhez, hogy szívére öleljen bennünket. Karácsonykor „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek”, ez pedig arra kell indítson bennünket, hogy „megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világban.” Ha ezt megértjük, megértjük azt is, hogy mi nem a karácsony! Biztos nem az, aminek mi gondoljuk, tartjuk, vagy ahogyan ünnepeljük.

Mi az, amit először is tudnunk kell? Azt, hogy megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek. Kegyelem! A jó Isten kegyelme, jósága. Görögül kharisz, latinul gratia. Ez utóbbiban benne van a gratis szó, ami ingyen való kegyelmet jelent. A kegyelem tehát Istennek ingyen való jósága. A szeretetet lehet ugyan viszonozni, sőt kell is, de a kegyelmet soha sem. Ingyen kegyelem, mert Isten ingyen adja, de figyelem: ez nem olcsó kegyelem. Azt is mondja róla az ige, hogy üdvözítő kegyelem, azaz üdvösséget, örök életet ajándékozó és biztosító kegyelem. Magában hordozza azt a boldogságot a halál előtt és után, amelyet „fül nem hallott, szem nem látott, sem emberi szív meg nem gondolt, melyben Istent mindörökké magasztaljuk.” Ezt a kegyelmet, mely mindenre elégséges, Jézus hozta el nekünk. Ő maga a kegyelem – a szabadító, felmentő, és üdvözítő kegyelem –, és aki minden embernek megjelent. Mindenki megkapja, aki kéri és elfogadja. 

Másodszor azt is tudnunk kell, hogy ez a kegyelem arra tanít, sőt kötelez, hogy tagadjuk meg a hitetlenséget, és a világi kívánságokat, éljünk szentül és igazán e jelenvaló világban, azaz mindenki a maga helyén, ott, ahol él: a családban, a gyülekezetben, a munkahelyen és a társadalomban. Akik ezt a kegyelmet, Jézust magát befogadják, új szívet kapnak, új lelket, új és gyümölcsöző életet, mely Isten dicsőségére és embertársaik javára zajlik. A kegyelem tehát egy belső változást visz végbe az ember életében jó irányban. Utána nem lesz életünknek Isten nélküli területe, nem lesznek Krisztus nélküli napjaink, óráink. Vele, Benne, és Érte élünk, ahogy Pál mondja: „élek többé nem én, hanem én bennem a Krisztus.” Élek Ige szerint, a Szentlélek vezetése alatt, az Ő akarata szerint, az Ő dicsőségére. Ez történik velem az ünnepen.

Testvérem! Érted hát, hogy mi a karácsony lényege? Jézus érted megszületett, hogy érted haljon meg, hogy megváltson, és Isten gyermekévé tegyen. Borulj le jászla és keresztje előtt, és mond örömtől repeső szívvel: „megjelent az Isten üdvözítő kegyelme nekem is, elfogadtam, a szívemben van, boldog és nagyon hálás vagyok.”

Ámen!

Áldott karácsonyt, és boldog, békességes új esztendőt!

Szívemből és szeretettel:

Józsa Ferencz, református lelkipásztor