Budapesten, a Julianus Testvériskolai Program révén

2014. április 8. 19:29 (kedd) /

Mi, a Bartók Líceum diákjai idén március 28–30-a között látogattuk meg egyik testvériskolánkat, a budapesti Szent László Gimnáziumot a Julianus Program segítségével, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. 

A háromnapos kiránduláson alkalmunk volt a székesfőváros történelmi és természetföldrajzi értékeinek megismerésére, illetve a helyi testvériskola diákjaival kötött barátságok alakítására, elmélyítésére.

Március 28-án reggel indultunk, első utunk a Szent László Gimnáziumhoz vezetett, ahol ebédeltünk testvériskolánk diákjaival együtt, majd idegenvezető kíséretével meglátogattuk a város főbb látványosságait – a Citadellát, a Széchenyi fürdőt, a Hősök terét a magyar történelem hőseinek szobraival. Este a Szent László Gimnáziumban zenés, sportos, ismerkedős programokon vehettünk részt, közösen vacsoráztunk az ottani diákokkal.

 A második napon a Budai várban sétáltunk, itt is megcsodálhattuk a kilátást, a vár gyönyörű látnivalóit, majd a Széchenyi Könyvtárban jártunk, amely látogatásunkat az Összefogás a Szent László Gimnáziumért Alapítvány szervezte. Utunk innen a Parlament felé vezetett, amelyet ismét idegenvezetővel sétáltunk körbe, rengeteg érdekes és új információt hallva.

Vasárnap mindenki eldöntötte, hogy mit szeretne még meglátogatni. A választható programok között volt a Terror Háza Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, a Városliget, illetve az Állatkert. Kisebb csoportokban indultunk el, ki-ki a maga választása felé, tanáraink társaságában. Délben indultunk haza Temesvárra, fáradtan, de új élményekkel, tudással gazdagodva.

Iskolánk nevében köszönjük a támogatását, és bízunk benne, hogy a továbbiakban is lehetőség nyílik hasonló kirandulásokon való részvételre.

A program felelőse Păcurar Mária.

Ebergényi Anita

XII.TT.

Hozzászólások