Aradi mozaik

A filharmónia reneszánszát éli. Jobbnál jobb koncertek, vendégszereplések követik egymást. A publikum is hálás. Egyre többen töltik meg a termet. Sok a fiatal. És ez jó, ez örvendetes. Még akkor is, ha olykor előkerül a telefon és a zenei „élmény” beleolvad az „okostelók” üzeneteibe. Manapság ez, bármilyen furcsának tűnik, de valóság. A „komolyzene” megértéséhez és élvezetéhez idő kell. De ha a fiatal eljön a hangversenyre, közel áll ahhoz, hogy megértse és átadja magát az ilyen jellegű és forrású élvezeteknek. Eljön kíváncsiságból, s szinte észre sem veszi, hogy a csütörtöki napok estéje számára foglalt, mert „programja” van: a Kultúrpalota koncerttermében.

A programról jut eszembe, egy másik ügyes kezdeményezés: „bornapok” a könyvtárban, múzeumban. Na nem az alkoholistáknak, hanem a bortermesztés történetére, hagyományaira, a kulturált fogyasztásra kíváncsiaknak. Ez ugyanakkor egy kis helytörténeti lecke is, hiszen Arad Hegyalja a szőlőtermesztésben, borászatban évszázados hagyományokkal rendelkezik. 

A „kadarkák” mellett a borkóstoló, az élő szóban elhangzó ismertető és az archív fotókban gazdag kiállítás tovább növeli a rendezvény vonzerejét. Erről nemrég meggyőződhetett bárki, ha betévedt a megyei múzeum és partnerei háromnapos rendezvényére. 

És akkor egy kevésbé szimpatikus téma: a várost, különösképpen annak centrumát behálózza a galambinvázió. A varjak és a galambok városa vagyunk. A főutca ilyen jellegű gondjairól, a liget felőli sarkán álló Dangl-ház és a liget felé vezető Coposu utcát elözönlő, galambpiszokkal teli járdáról már írtam. Pár napig meg is látszott az eredménye. Ám azóta hetek teltek el, és az utcasarkon a „helyzet változatlan”. Gyanítom, hogy ez a városrész jó eséllyel kelhetne versenyre az állomási peronokon, a központi csarnokban hagyott „névjegyekkel”. A galambok ugyanis berepülnek a nagyállomási csarnokba, s ottlétük nyomát bőségesen jelzik. Főleg a mozgólépcső korlátján. Meggyőződésem, hogy hasonló helyen ilyen riasztó névjegyet nemigen tud más  hazai város felmutatni. S ha arra gondolunk, hogy Arad határváros, akkor a szárnyasok „bemutatkozó névjegye” alapján a látvány több mint elriasztó. 

És ebbe mindenki belenyugszik? 

Még egy rövid eszmefuttatás napjaink városi divatjárművéről, az elektromos rollerekről. A fiatalok körében igencsak kedvelt, noha egyáltalán nem olcsó. A tervező és a gyártó azonban a csengőről, vagy valamilyen más figyelmeztetőről megfeledkezett. Talán éppen a csend védelmében. A használók pedig sokszor az elemi közlekedési ismeretek hiányában, hangtalanul száguldoznak a járdán, a Maros-parti sétányon. A járókelőknek nagyon kell figyelniük és jó hallással rendelkezniük, hogy elkerüljék a balesetet. 

A közledésrendészet egyenruhásainak kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy ilyen aprósággal törődjenek.

Az elektromos rollerek a levegőt szennyező, benzin és motorolaj hajtású klasszikus járművek szerepét hivatottak részben átvállalni.

De mint annyi minden másnál, itt is a feltételek biztosítása, végrehajtásuk ellenőrzése elmaradt vagy csak időszakos, kampány jellegű.

No, mára ennyit! Még mielőtt a kampány szó a politika útvesztőjébe sodorná a jámbor olvasót.