Európai biztonságpolitika

Európa fel kell készüljön az önvédelemre az orosz fenyegetéssel szembe, nem számíthat kizárólag az amerikai segítségre – a felhívás a napokban zajló müncheni biztonságpolitikai fórum alaptétele.

Európát – főleg Nyugat-Európát – hidegzuhanyként érte Trump minapi kijelentése, miszerint csak azok a NATO-tagországok számíthatnak az USA védelmére, amelyek GDP-jük legalább 2%-t fordítják védelmi célokra, az élősködők viszont nem. Közben magas rangú NATO katonai vezetők, brit, svéd, norvég, belga, holland, német vezérkari főnökök, honvédelmi miniszterek egymás után figyelmeztetnek, hogy nagy birodalom-visszaszerzési hevében Oroszország nem elégszik meg Ukrajna meghódításával, további országokat is megtámadhat. Nem sajtóbéli találgatásokról van szó, magas szintű vezetők nyilvános figyelmeztetéseiről, akik hozzáférnek titkos információkhoz is. Már maga a tény is sokat mond, hogy nemcsak zárt ajtók mögött, bizalmas körökben, hanem a nyilvánosság előtt beszélnek erről. Csupán a várható agresszió időpontja különbözik, Boris Pistorius német védelmi miniszter szerint Oroszország 5-8 éven belül megtámad egy NATO-tagországot, dán kollégája 3-5 évet említ, de vannak olyan hangok, amelyek már jövőre saccolják. 

Románia a fiatalok önkéntes katonai kiképzését tervezi bevezetni, Németország pedig továbblépne a sorkötelesség visszaállításával.

Ugyanakkor az EU képtelen betartani tavalyi ígéretét, hogy 2024. március végéig egymillió tüzérségi lőszerrel segíti Ukrajnát, ismerte be Josep Borrell uniós külügyminiszter. Az egész európai hadiipar képtelen legyártani ekkora mennyiséget! A hidegháború vége után Európa csipkerózsika álomba süllyedt, az országok leépítették hadseregüket és hadiiparukat, abban a reményben, hogy az ideológiai szembenállás végével eljött az örök béke ideje. Az utóbbi évek intő jelei és a kelet-európai sorozatos figyelmeztetések ellenére Nyugaton egyszerűen elképzelhetetlennek tartották, hogy a huszonegyedik században fegyveres összecsapásra kerülhet sor Európában.

A legbrutálisabb visszaesés távolról Németországban zajlott, Berlin tudatosan tette tönkre saját védelmi képességét, rengeteg tankot, lőszert, és egyéb hadanyagot semmisített meg, beleértve a tároló infrastruktúrát, s az azonnali mozgósításra kiépített, korszerű védelmi rendszerűk nagy részét is felszámoltak. A hadseregben az úgynevezett „transznemű” mosdók ügye és egyéb ideológiai őrültségek fontosabbak voltak, mint a harci felkészültség. Berlin ugyan 100 milliárd eurós hosszú távú hadsereg-fejlesztési programot jelentett be az Ukrajna elleni orosz agresszió nyomán, de lassan haladnak.

A keleti országokban az átállás volt a fő jellemző, mondhatni, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió nyomán váltak teljes-körű NATO-taggá. Két év alatt szinte valamennyi megszabadult egykori szovjet arzenálja nagy részétől, legtöbben Ukrajnának adományozták a régi tankokat, ágyúkat, és tüzérségi eszközeiket, Szlovákia és Lengyelország ráadásul a régi szovjet MiG repülőgépeket is. 

Ukrajnának jól jöttek ezek, hiszen hadserege hasonlókat használ – 2022-ben például a bolgároktól kapott hatalmas szovjet lőszeradomány mentette meg. A régi készletek azonban kimerülnek, a NATO-tagországoktól kapott nyugati fegyverekhez pedig másféle szükséges. Csakhogy az egész európai hadiipar sem képes legyártani egymillió tüzérségi lőszert, arról nem is beszélve, hogy saját hadseregegeiket is el kell látni. Oroszország egymagában majdnem négymilliót gyárt évente, s továbbiakat vásárol Észak-Koreától. Az orosz fenyegetés nyilván nem közvetlen, inkább elméleti, hangsúlyozza jóformán az összes szakértő.

Elővigyázatosságból azonban minden lehetőségre fel kell készülni, még a legrosszabbra is.