Hazafiság, áldozatkészség?

Valószínűleg nincs olyan józanul gondolkodó román állampolgár, aki ne észlelné az ország katasztrofális gazdasági helyzetét. A korábbi kormányok olyan kölcsönöket vettek fel felelőtlenül, amelyek a csőd szélére taszították az államot. Állítólag a jelenlegi államadósság visszafizetésének részletei az évi GDP 61 százalékát teszik ki.  

Az Ilie Bolojan vezette kormány amolyan japán öngyilkos pilótához hasonlóan vállalta el az ország vezetését. Az állam helyzetének ismeretében nyilvánvaló volt, hogy népszerűtlen megszorító intézkedéseket kell hoznia. Ezért fagyasztották be januártól a béreket és a nyugdíjakat, ezért történtek átszervezések az államigazgatásban, ezért csökkentek az anyagi keretek a közoktatásban, ezért szüntették be bizonyos elkezdett vagy még csak jóváhagyott projektek finanszírozását.(Mifelénk ez utóbbi miatt nem indulhat meg az Arad–Nagyvárad közötti négysávos autóút kivitelezése, de egyéb beruházás sem.)

Nem állítom, hogy a romániai társadalom kitörő örömmel fogadta a fokozatosan bejelentett megszorításokat. De a többség tudomásul vette, mert belátta: a korábbi kormányok politikájával elkerülhetetlen a totális államcsőd. Fogalmazzak úgy: a csendes elégedetlenség nem öltött agresszióba torkolló országos méreteket. 

Bevallom: mint minden hozzám hasonló polgár, magam is szerettem volna kényelmesen megélni a legalább az infláció mértékével arányában növekvő nyugdíjamból. De ha nem, hát húzunk egyet a nadrágszíjon, amint teszik azt milliók az országban. Csakhogy vannak, akik erre nem hajlandóak.

Nálam és bizonyosan másoknál is az verte ki a biztosítékot, amikor a volt igazságügyi dolgozók kiemelt nagyságú nyugdíjáról hallottam. Illetve arról, hogy az egykori törvényszéki bírák és az állami ügyészek nem mondanak le az úgymond „kivívott” jogaikról. Miről is? A fizetésüket jóval meghaladó, havi 25 000 lejt is elérő juttatásról! Kérdezzük: vajon mennyi társadalombiztosítást fizettek munkaidejük alatt, ha nekik egy hónapra annyi jár, mint egyes nyugdíjas kategóriába soroltaknak egy egész évre? A józan paraszti logika szerint, mint minden belföldi nyugdíjas halandónak, közembernek, nekik is a befizetett nyugdíjalapjuk szerint kellene megállapítani a havi járandóságukat. 

A kormány bejelentette költségcsökkentés kapcsán még egy elfelejtett népszavazás is eszembe jut. A sok tekintetben igencsak megkérdőjelezhetően regnált Traian Băsescu államelnöksége (2004–2014) alatt a román lakosság elsöprő többsége támogatta azt a javaslatot, hogy jelentősen csökkentsék a román parlament létszámát. Azóta az feledésbe merült, pedig az ország lakosságának a száma nem indokol egy ilyen nagy létszámú, túlfizetett kétkamarás társaságot a törvényhozásban. El sem tudom képzelni, milyen tiltakozást váltana ki a honatyák körében, ha Bolojan kormánya megpróbálná érvlényesíteni annak a népszavazásnak az eredményét. 

Bárhogyan értékeljük, a kormány csak a lakosság hazafias érzéseire, áldozatkészségére támaszkodva tudná helyrebillenteni néhány év alatt a román államgazdaság egyensúlyát. Ha a szükségben mindenkiben lenne hajlandóság áldozatot hozni. 

Apropó, Áldozatkészég. Az aradi Szabadság-szobor egyik mellékalakjának ez a neve. (Ezért írtam nagybetűvel!) A hölgy egyetlen ékszerét, a hajában hordott diadémot teszi le adományként a haza oltárát jelképező tripuszra. Az általam említett kategóriák tagjai vajon mit tennének le oda?