Nobel és Ignobel

Vasárnap, december 10-én délután végignéztem az idei Nobel-díj kiosztásának ceremóniáját. Nem kis szerepet játszott benne, hogy a tudományos világ legrangosabbnak számító díját két magyar származású, hovatartozását, anyanyelvét meg nem tagadó, sőt arra büszkén hivatkozó, immár világhírű tudós (ezren sincsenek a világon a díjazottak között) is átvehette a svéd királytól.

Elegancia, frakkok-estélyik, virágköltemények, válogatott zenekar (a kitüntetett nemzetiségéhez igazodó muzsikával)...

Elképzelem: mekkora megtiszteltetés a svéd államnak, hogy nagy fia, Alfred Nobel tiszteletére és emlékére több mint száz esztendeje (az első 1901-ben volt, de a nagy háborúk miatt többször kimaradt), világszerte érdeklődést kiváltott eseményt megrendezheti. (Vajon milyen pénzből? Nem tudom.)

Szóval szép, mondhatom (csak a magam nevében mondom), megható esemény volt a világ idei tudományosságának ünnepe. De közben nem tudok arra nem gondolni, hogy íme, itt van a világ jelenlegi tudományos krémje (persze sokan nincsenek itt, nehéz a kiválasztás). Akik – a második gondolat – a világ mai menőihez (nem feltétlenül az egyre gazdagodó üzletembereire gondolok, az egy más kategória!) képest tíz-, de inkább százszor kevesebb anyagi elismerésért a jövőbe mutató elképesztő, gyakran alapvető értékű találmányokkal gazdagítják az emberiséget.

***

E gondolatmenet kapcsán merül fel az Ig Nobel fogalma.

Mint minden évben, most is kiosztották a díjait.

A Wikipédia tudós portál szerint az Ignobel-díj (Ig Nobel award) alantas, fölösleges, semmire sem való, a Nobel-díj paródiája. (Lehet-e parodizálni a Nobelt? Az alábbiak szerint lehet.) A cikk szerint a nemzetközi tudományos élet azon szereplői részesülhetnek benne, akiknek tevékenysége értelmetlen felfedezésekhez, használhatatlan találmányokhoz vagy mulatságos javaslatokhoz vezetett. Az alapszabály szerint olyan kutatással lehet elnyerni, amelyet nem lehet vagy nem érdemes megismételni. A legnevesebb tudományos kitüntetés komolytalanabb változatát azok a kutatók érdemelhetik ki, akiknek eredményei egyszerre késztetnek nevetésre és gondolkodásra is.

A díjat rendszeresen komoly kutatók kapják mulatságos, ám érdekes kutatásokért. 2010-ben Sir Andre Geim Nobel-díjat kapott a grafén körében végzett kutatásaiért, így ő lett az első kutató, aki IgNobel és Nobel-díjat is kapott. A díjat 1991-ben a Harward Egyetem (USA), a világ egyik legnevesebb főiskolája alapította.

Számomra ez azt mondja: a világ nagy tudósainak (szerencsére) van humoruk.

A 2023-as Ignobel-díjak bizonyítják, hogy a tudomány nem száraz és unalmas, van hely a furcsa és mulatságos kutatások számára is. Idén azt vizsgálták, hogy az unatkozó tanárok hogyan befolyásolják a diákok viselkedését, vagy hogy az apró halak párzási szokásai hogyan változtatják meg a víz keveredését a világ legnagyobb óceánjában.

A fizikai Ignobel-díjat Jan Zalasiewicz professzor kapta, aki azt vizsgálta, hogy a nagy halrajok hogyan járulnak hozzá a vizek keveredéséhez egy olyan helyen, ahol a part menti feláramlás tápanyagokat hoz a felszín közelébe. Kiderült, hogy a szardellák és más halak 10-100-szorosára növelik a turbulenciát ezeken a helyeken. Ez jelentős, és eddig figyelmen kívül hagyott hatással van az óceánok hőháztartására. 

Azt már kevésbé értjük, hogy az orvostudományi Ignobel-díj hogyan segíti a társadalmat. A szerzők azt vizsgálták, hogy a holttestek mindkét orrlyukában azonos-e az orrszőrök száma. Az a tény, hogy a munka társszerzői többek között az Egyesült Államok, Irán és Vietnám kutatói voltak, arra utal, hogy inkább valamiféle békedíjat érdemelnének. Ám ők azt figyelték, hogy az alopecia okozta orrszőrhullás hogyan fokozhatja az allergiát és a felső légúti fertőzéseket. Ha tudjuk, hogy ez mennyire szimmetrikus, az hozzájárulhat a betegség jobb megértéséhez.

Idén Ignobel-díj egy vécének is járt

A díjat nem csupán kutatók kaphatják meg. Idén például egy okostoalett kapta a közegészségügyi díjat (Nobel-díjként ez nem létezik), amely képes elemezni a beleérkező vizeletet és székletet. A legfurcsább az, hogy még csak élni sem kell ahhoz, hogy valaki díjat nyerjen. Stanley Milgram 1984-ben hunyt el, de idén elnyerte az Ignobel-díjat pszichológiáért. Nem azért a hírhedt munkájáért, amely megállapítja, hogy 1 a 710609175188282000-hez az esélye annak, hogy Gorbacsov az Antikrisztus. 

Stanley Milgram 1984-ben hunyt el, de idén elnyerte az Ignobel-díjat pszichológiáért. Nem azért a hírhedt munkájáért, amelyben kínzási parancsokat követő embereket vizsgált, hanem egy ötven évvel ezelőtti tanulmányáért, amely azt vizsgálta, hogy hány embernek kell egy város utcáján állnia és az eget bámulnia, mielőtt mások is csatlakoznak hozzájuk. Szerencsére a tanulmány társszerzője, Len Bickman még életben volt, hogy átvegye a tízbillió (zimbabwei) dolláros jutalmat. 

A japán kutatóknak, mivel sikeresen tanították meg galamboknak Picasso és Claude Monet műveinek megkülönböztetését, szintén kijárt az elismerés. 

A fentiekhez hasonló bölcsességeket tucat számra idézhetnénk. De hát ez nem egy szöveggyűjtemény.