Ukrán atomfegyver

Zelenszkij elnök nemrég bemutatott győzelmi tervének egyik sarkalatos pontja, hogy országa gyors meghívást kapjon a NATO-ba, s a honvédő háború befejezése után annak tagjává váljon. Az USA és Németország azonban csak hosszú távon támogatja Ukrajna NATO-csatlakozását, azonnali meghívásról hallani sem akarnak.

Zelenszkij több külföldi vezető politikussal is egyeztetett győzelmi terve bemutatása előtt, köztük Donald Trumpal. Azt is felvázolta, hogy az óhajtott NATO-tagság alternatívája a saját atomarzenál kifejlesztése, amivel megvédené magát újabb orosz agressziótól. Trump jogosnak nevezte Zelenszkij felvetését, végül is minden országnak joga van megvédeni magát a külső támadástól. Az agresszív ellenségekkel körülvett Izrael is hasonló megfontolásból fejlesztette ki saját atomfegyvereit. A hosszú távú hatékony védelem kérdése a szovjet rabigából frissen felszabadult keleti országokban is felvetődött a kilencvenes években, ezért csatlakoztak a NATO-hoz, saját atomarzenál kiépítése helyett a nyugati atomernyő alá bújtak. Ezt szeretné Ukrajna is, de ha nem fogadják be egyhamar, kénytelen lesz alternatívát keresni.

Magas beosztású ukrán tisztviselők zárt körű találkozón jelezték is, hogy nem tűrnek el egy második (a háború elején látott támadáshoz hasonló) orosz offenzívát Kijev ellen, ha kell Ukrajna gyorsan újraépíti atomarzenálját, amelyről az 1990-es években mondott le erőteljes amerikai nyomásra. Megvan hozzá az anyag és a tudás is, csupán néhány hétre lesz szükség az első bomba elkészítéséhez. A szovjet időkben ugyanis az atomarzenál jelentős részét éppen ukrajnai fegyvergyárakban készítették, ukrajnai szakemberekkel. A Szovjetunió összeomlásakor Ukrajna örökölte a területén állomásozó szovjet atomarzenált. Nem is akármennyit, tízszer nagyobb volt, mint Nagy-Britannia, Franciaország és Kína atomarzenáljai együttvéve! Ami komoly fejfájást okozott Washingtonban, tekintettel a kilencvenes évek elejének zűrös viszonyaira. Ezért Clinton elnök nagy nyomást gyakorolt Kijevre, hogy adja át atomarzenálját Moszkvának. Hogy miért nem a fegyverek nemzetközi ellenőrzés melletti megsemmisítését, hanem Oroszország további megerősítését választotta, azt csak Clinton tudná elmagyarázni, ha egyáltalán tudná. A sarokba szorított, koldusszegény Ukrajna kénytelen volt engedni az erőteljes amerikai nyomásnak, s 1994-ben Budapesten aláírta az atomarzenálról való lemondást, cserében az USA, Nagy-Britannia és Oroszország pedig kötelezettséget vállaltak, hogy tiszteletben tartják Ukrajna függetlenségét és területi integritását – ez a híres Budapesti memorandum. Hogy Moszkva mennyire „tartotta be” a Budapesten írásban vállalt kötelességét, az már 2014-ben, a Krím és a Donbász elfoglalásánál látszott, a két és fél éve indított háborúról nem is beszélve. Kijevben azóta is keserűen tekintenek vissza a budapesti eseményekre, ha Washington nem erőltette volna az atomarzenál oroszoknak való átadását, Oroszország aligha mert volna később katonai támadást indítani egy atomarzenállal rendelkező Ukrajna ellen. Immár Clinton elnök személyesen is megerősítette az ukránok álláspontját, nyíltan kimondta, hogy Oroszország nem támadta volna meg Ukrajnát, ha Kijev továbbra is rendelkezett volna nukleáris elrettentő erővel. „Személyes érintettséget érzek, mert én vettem rá az ukrán politikusokat arra, hogy beleegyezzenek az atomfegyverek eltávolításába” – nyilatkozta a volt elnök.

A Budapesti memorandum volt Ukrajna védelmének alapköve, Kijev sokáig abban az illúzióban ringatta magát, hogy a nemzetközi szerződés garantálja biztonságát, s az oroszok be is tartják azt. Kb. abban az időben, amikor a többi volt szocialista ország sokkal realistábban közelítette meg a biztonság kérdését, és hangosan dörömbölt a NATO kapuján beengedésért. Ukrajna most ezek nyomdokain haladna, különben csak a saját atomarzenál maradna alternatívának.