Isten csodálatos személyisége

„Én vagyok az Örökkévaló, tartsd meg rendelkezéseimet”! 

(3. Mózes 19: 18–19.)

Az Örökkévaló Isten csodálatos személyisége emberi értelmünkkel felfoghatatlan. Örök Szentháromságban létezik. Alapvető közös érték, amely összetartja őket, a szeretet. Az emberi világ megteremtésében csodálatos öszhang volt közöttük. Céljuk az volt, hogy örök boldogságban éljenek a teremtés koronájával, az emberrel. Rövidesen elhangzott az isteni döntés is: „Nem jó az embernek egyedül, teremtek hozzáillő társat”.  Így családi, közösségi élettel ajándékozta meg az embert.  A családi lét keretében gyermekek születhetnek, így gazdagítják a családi közösséget, és a szeretet még jobban kibontakozhat. Sajnos a gonoszság fejedelme, a Sátán bűnre csábította az embert, amelynek következtében kimondatott a bűnre szóló halálos ítélet. A bűn viszont olyan súlyos bántás a tökéletes Isten személye ellen, hogy az állatok vére, amelyeket áldozatként hoztak bűneik eltörléséért, távolról sem volt elég a megsokszorozódott bűnök eltörlésére. Ezért maga Isten kellett megtegye a döntő lépést az ember megmentése érdekében. Olyan hatalmas véráldozatra volt szükség, amely messze meghaladja gondolkodási képességünket, hiszen a halhatatlan Isten Fiú vállalta, hogy saját vérének kiontásával szerez megmentést számunkra. Ehhez viszont halandó emberi testet öltött magára, hogy meg tudjon halni a golgotai kereszten, és ezzel lehetővé tegye számunkra, hogy bűneinket megvallva elkérjük Istentől a kegyelmet. Jézus Krisztus, keresztáldozata tehát a mi megmentésünkért történt. Nos, Jézus előtt nem volt ismeretlen az emberi agy képessége, hogy nem tudja elképzelni, meghatározni, mit jelent a végtelenség.  Csodálatos szeretetéből fakadó áldozatával bennünket a vég nélküli, pokoli szenvedéstől mentett meg. Keresztáldozata után visszatért az Atyához, de a „mentő” munkát folytatja, még azzal is, hogy reánk bízta a bűntől való szabadulás lehetőségének, örömhírének továbbadását. 

Kedves nemzettársaim! Már a ótestamentumi törvények között szerepel: „Ha észreveszed, hogy embertársad valamely háziállata elbarangolt, ne hagyd elveszni, hanem vidd vissza, és ezzel  segítsél rajta”.  Ha az anyagi vonatkozású segítségnyújtás ilyen fontos a másik ember számára, akkor a bűn veszedelmébe süllyedt embertársam visszavezetése az örök élet útjára ennél sokszorosan fontosabb. A földről való  távozása előtt meghagyta számunkra, mint nagy feladatot: „És lesztek az én tanúim! Menjetek el, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit és parancsoltam”. „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem, elkárhozik”! (Márk ev. 16: 16.) Jézus mindent az Atya akaratával megegyezően tett. Minden tettével az Atya dicsőítését szolgálta. Tudva, hogy az emberi agy véges, ezért kis hasonlattal próbálta világossá tenni, Isten csodálatos lényét, amikor azt mondta, hogy „az Atya még hajatok szálát is ismeri”! Mivel agyunkkal nem tudjuk felmérni e csodát, a hit csodálatos ajándékát is megkaptuk, hogy amit szemeinkkel nem is látunk, hit által fogadjuk el, és így kedvesek lehetünk Isten előtt. Nos, a nagy gond ott van, hogy a Sátán is tudja ezt, és éppen a hitet próbálja „ellopni” az embertől. Az átlagember a látásra hivatkozva mondja: „Csak azt hiszem, amit látok”! Ebbe a hibába még Jézus tanítványa is beleesett: Jézus feltámadása után azok a tanítványok, akik találkoztak vele, örömmel újságolták Tamásnak, hogy: „Találkoztunk a feltámadott Urunkkal”! Tamás ekkor hitetlenkedve mondta: „Ha nem látom a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem”! Jézus azonban kegyelmezett neki is, amikor együtt volt a tanítványokkal, megjelent és felajánlotta az érintés lehetőségét.  Tamás, akkor lelkileg megindultan így felelt: „Én Uram és én Istenem”! Jézus ekkor a világ végezetéig érvényes igazságot mondott el: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek”!

Drága magyar testvéreim! A Megváltó Jézus Krisztus földi, emberi testben jött e világra és prédikálta a megmenekülés örömüzenetét. Többen a zsidók közül úgy gondolták, hogy Jézus nagy hadvezérként érkezik e földre, hogy legyőzi majd a rómaiakat és Izráel országát újra naggyá teszi. Kik ismerték fel benne hamar Isten Fiát? A gonosz szellemektől megszállott emberek. Így történt ez akkor is, amikor Jézus a zsinagógában prédikált. Egy ott lévő ember elkezdett kiáltozni: Mi közöm hozzád Jézus, tudom ki vagy, az Isten Fia. Jöttél, hogy már előre gyötörj bennünket? Jézus nyomban rászólt a benne lévő sátáni szellemre, és kiutasította az emberből. A gonosz szellem ekkor már csak annyit tudott tenni, hogy jól meggyötörte az embert, és kiment belőle! Nos, a hívő ember elkérheti, és élvezheti reménységgel azt a védelmet, amelyet az Örökkévaló nyújt Jézus vére érdemében. Így tehát jövőjét illetően bátran kimondhatja: tudom kiben hittem!  A jelen a hívő ember számára a jövendő boldog világ váróterme. Amíg viszont itt vagyunk e földön, cselekednünk kell a Jézustól kapott feladatot, megbízatást! Különösen napjainkban, amikor már a végidőket éljük, és látjuk a világ egyre nagyobb mélyre süllyedését.  A lelki munka közepette boldogan zenghetjük: „Ó, mily jó az Úrban bízni, erre bátorít szava. Megnyugodni ígéretén, velünk van Ő mindennap”.

Bárkai Sándor