Isten mindenkit a mennybe vár

2025. március 18. 14:50 (kedd) /

„És ha én felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok.“ 

(János 12, 32.)

 

Az Öröktől fogva létező Isten a teremtés minden mozzanatát előre percnyi pontossággal megtervezte. és minden a tervek szerint alakult. A megváltás kérdését nem úgy oldotta meg, hogy a láthatatlan szellemi világból „távirányítón” keresztül küldje el az ember számára a megváltást. Ahogy János apostol fogalmaz: „Az Ige hús-vér emberré lett, és közöttünk élt, mi pedig közelről szemléltük az Ő dicsőségét.” (János ev. 1, 14.) Jézus egyedüli lakóhelye a földön az emberi szív. Katedrálisok, építészeti remekművek ürültek ki, mert üresekké váltak a szívek. Az utolsó időket éjük, így napjainkban egyre fokozódik a teljes elhidegülés, elfordulás a Bibliától. Biztosan sokan emlékeznek még arra a fizikaórára, amikor a tanár egy fehér lapra sok kis vasreszeléket tett, és egy mágnessel közeledett hozzá. A vasreszelék mind a mágneshez szaladt. Ugyanígy van ez a világ Isten előtt. A sok kicsi ember olyan, mint egy-egy kis vasreszelék. Viszont, sokféle mágnes van ebben a világban. Talán a legnagyobb vonzóerő a pénz. A legtöbb ember nem is a munkát szereti, hanem a hasznot, amit hoz, amit a pénzen venni lehet. Pénzen élvezetet is lehet venni. Az élvezet mindig mámor. Akik a kábítószer vonzásába kerülnek, elmondják, hogy pár óráig a mennyben érzik magukat. És ettől kezdve rabok. Vonz egy rossz barát. Hány szülő aggódik gyermeke miatt? Komoly mágnes a dicsőségvágy is, hogy legyek valaki. Olyan ez, mint amikor az egeret vonzza az a kis szalonnadarab, és belemegy a fogóba. Képtelen szabadulni. Hadd mondjam az evangéliumot: a földön csak egy „nagyobb mágnes” segíthet. A legnagyobb erő, Jézus. Aki Őt elutasítja, az örök fogdában marad. Kedves nemzettársaim! Alapvető fontosságú igazságot mond el Pál apostol is: „Amit vet az ember, azt aratja is”. (Galata 6,7b) Akinek kertje van, tudja, a háztartásban mire van szüksége, és tavasszal azt veti. Azért vetünk, mert aratni szeretnénk. Testi értelemben világos, hogy azt vetünk, amit aratni szeretnénk, és azt aratunk, amit vetettünk. A lelki életben is azt fogjuk aratni, amit vetettünk. Az aratás attól is függ, jó-e a vetőmag, és milyen a fold? Vetőmagjainkat egy nagy zacskóban találjuk. Az elsőt cselekedetnek hívják. Ne hidd, hogy tehettél olyat, aminek nem volt következménye. Ha nem tudta, nem látta senki, hogy mit tettél, akkor is lesz aratás. Második vetőmag: a szavaim. Ne higgyük, hogy a szó elröpül. Következménye van, és aratni fogjuk. Harmadik zacskóban a gondolataim vetőmagja van. A titkos, rejtett, soha ki nem mondott gondolataimnak is megvannak a következményei. Megvan a saját lelki földünk, ahová vetünk. Az első a lelked, ahová beveted cselekedeteidet, szavaidat, gondolataidat. A lelkiismereted azonnal válaszol. Ne felejtsd el, vetsz a testedbe. Már az orvosok is tudják, milyen szoros a kapcsolat test és lélek között. Bizonyos betegségek idegi, lelki alapon vannak. Magas vérnyomás, elégtelen savtermelés, rossz szívműködés. A harmadik nagy terület a környezeted, a családod. Emberek a munkahelyeden, mind-mind a te földed. Hosszú parcella ez a föld és széles. Jézus azért jött, hogy learassa vetésedet, hogy te arathass bocsánatot, szeretetet, áldást. 
Drága magyar testvéreim. Nagyon fontos kérdést intéztek egyszer a farizeusok Jézushoz: „Mikor jön el az Isten Királysága?” Nos, a történelmi időknek vége, el fog jönni, de addig az Örökkévalónak Szent Fia, az életét értetek áldozó Jézus Krisztus bennetek kell éljen, hogy akik látják életeteket, fedezzék fel bennetek a Jézusi jellemvonásokat. Egy kivételes napon megjelenik majd Jézus, de az úgy fog történni, mint a villámlás, amely megvilágítja az egész égboltot. Meglátja Őt minden ember, még azok is, akik általszegezték Őt a golgotai kereszten. Jézus nem akarta az embert tudatlanságban hagyni, ezért fontos jeleket sorolt fel, amelyek a vég erős közeledtét jelzik. Szólt többek között Nóé napjairól is, amikor az emberek számára csak az anyagiak megszerzése jelentette az értéket: az emberek ettek, ittak, vásároltak és eladtak, a kereskedelem csúcsra járt, amíg el nem jött a vízözön. De szólt a napjainkhoz hasonlító Szodomáról és a pusztító kénes esőről is. Ha napjaink eseményeit világos szemmel, az Ige fényében tekintjük, egyértelműen meg kell állapítsuk, hogy közel a vég. A napokban beszélve egy jeles emberrel, megemlítettem neki a genderőrület kérdését. Ő kijavította fogalmazásomat: ma már nem csak genderőrületet tapasztalunk, hanem világőrületet is. Nos, kedves testvéreim fogadjuk el az Ige örök értékű kijelentését: „Akié a Fiú, azé az élet”. Csak így zenghetjük boldogan: „Minden, minden nékem Jézus, oktató és segítő, nagy kegyes szeretetével, minden jóval ellát Ő.”

Bátkai Sándor

Hozzászólások