Lélekemelő prédikáció, remény a megmaradásra

Vasárnap a Boldog Gizella nevére felszentelt arad-gáji római katolikus templomban 12 órakor kezdődött az ünnepélyes, búcsús szentmise, ahova a felkoszorúzott feszület nyomában bevonult plébánosok és egyházi elöljárók közül a szentleckéből p. Blénesi Róbert belvárosi plébános, az evangéliumból Kiss Mihály szerpap olvasott fel. 

Gizella is nemzetalapító

Ünnepi prédikációjának a bevezetőjében ft. Miklós Csaba majláthfalvi plébános kifejtette: a bevonulás előtt ft. György Zoltán plébános a tudomására hozta, hogy a templom védőszentjét, Gizellát szentként tisztelik. Ha azonban megnézi a misekönyvet, illetve a naptárt, mindkettőben boldog szerepel, ezért feltette a kérdést: mi van akkor, ha a naptár, illetve a misekönyv is téved? Azért mert egyik sem fogalmazza meg azt, ami az emberi szívekben található, a szívünkben ugyanis Gizella, első királynénk szentként él. A németek úgy tartják, hogy Gizella is nemzetalapító, kereszténységre segítette a mi népünket. Rajta kívül vannak olyan szentjeink, akiket nem avattak szentté, gondoljunk csak a nagy tiszteletnek örvendő Márton Áron püspökre, akinek a szentté avatására régóta várnak székely testvéreink. Az ő nevét naptár, misekönyv nem tartalmazza, de a szívünkbe örökre bezártuk.

Visszatérve Gizellához, 2004 nyarán, a Schönstadti Mozgalomhoz tartozó Tilmann atya papi évfolyama látogatást tett Óbuda-váron, Veszprém közelében, ahol a magyarországi Schönstadt Mozgalomnak a központja és a kápolna van. Minden Schönstadt kápolna az eredetit követi külsejében, belsejében egyaránt, a mienkben mégis van valami, ami ránk jellemző. Tilmann atya kollégája azt mondta, hogy ebben a kápolnában legyen valami magyar sajátosság és legyen benne az első magyar szentcsaládnak egy emberméretű szobra. Legyen ott Szent István, Szent Gizella és Szent Imre herceg. Szent István és Imre életében Gizella olyan, mint az autópálya melletti parkoló, mert róla kevesebb szó esik. Ahhoz azonban, hogy jobban meg tudjuk közelíteni, az életében is szét kell néznünk. Elsősorban nem magyar, hanem idegen származású volt, de a magyar utókor a szívébe fogadta, ezért számunkra magyar. Valamikor 980-ban, amikor megszületett, egy szerzetesrendben nevelték, hogy egy kolostor csendjében fog majd imádkozni a bűnösökért. Ez az életterve, valahogyan mindig megmaradt, akkor is, amikor királyné lett, s megalapította az első szerzetes házakat Veszprémben. 

„Itt tevődik fel számunkra is az első kérdés: ha Isten nem azt akarja tenni velünk, amit elterveztünk, akkor hogyan fogadjuk? Azt mondjuk: nem Uram, nekem más tervem van, mást akarok tenni? Ha a gyermekünkből feltétlenül matematikust akarunk nevelni azzal együtt, hogy ő asztalos szeretne lenni? Tartsuk számon, hogy a mi terveink egyeznek-e Isten tervével?

Gizella tudta, vállalta Istennek a tervét. Ebben segítséget nyújtott neki Szent Adalbert püspök is, aki azt mondta: jobban tetszik Istennek, ha közreműködik egy nép megtérésében, mintha kolostori elvonultságban él és imádkozik. Azt is mondhatnánk, hogy politikai házasságra vállalkozott, ráadásul egy fejjel magasabb is volt, mint Szent István. Azért vállalta, hogy megteremtődjön a béke két nép között, illetve, hogy a mi népünk is tagja legyen a nyugati kereszténységnek. Szent István az első koronáját Szilveszter pápától kapta, miközben a királyné a magyar néptől kapta a koronáját. Olyanok is kerültek, akik óvni próbálták a házasságtól, mondván: azokhoz a pogányokhoz, akiktől retteg egész Európa, ne menj! 

István úgy találkozott Gizellával, hogy annak a nagynénje vitte be a kápolnába, ahol Gizella imádkozott. Az bement, fejet hajtott a szent előtt, akihez Gizella imádkozott, majd maga is hasonlóan tett. Istvánnak e tette eloszlatott minden félelmet, aggodalmat.

Gizella megérkezett hozzánk, Esztergomba, de nem az lett az ő lakhelye, hanem Veszprém lett a királynők városa. Ott alapította a szerzetes házat, ahol a veszprémi püspök volt a gyóntatója Gizellának, illetve a mindenkori magyar királynéknak. Esztergom volt a fejedelmi város, de Veszprém lett a királynék városa. Veszprémben megtalálható első királyunk és királynénknak a szobra, ahogyan betekintenek a várba, oltalmazzák azt, illetve a királynéi várost.”

Legfőbb gondunk: a hitbeli fogyásunk

„Felvetődik a kérdés: mikor imádkoztunk utoljára a népünkért? Mindig azt állapítjuk meg, hogy fogyunk. Miért fogyunk, miben fogyunk? Talán a számbeli fogyás a legnagyobb gond? Nem az, hanem a hitbeli fogyásunk a legégetőbb gondunk. Megkérdeztük már magunktól: hányszor térdelünk le este a gyermekeinkkel, illetve az unokáinkkal együtt imádkozni? Hányszor ülünk le úgy az asztalhoz, hogy Istennek hálát adunk? Hányszor adtunk este magyarul hálát mindazért, amit nap közben kaptunk Tőle? Elsősorban ezek a gesztusok jelentik, hogy segíteni akarunk a népünkön. Ez jelentené, hogy segíteni akarunk a népünk egységének a létrejöttét. Magunknak is igazodnunk kellene az idegenből hozzánk érkezett Szent Gizella példamutató magatartásához. Gizella sokszor elkísérte Istvánt, akivel mindent megbeszéltek, tanácsokkal látta el, tehát nem csak a maga feje után ment az a pogány herceg. Nem, mert az a pogány herceg szent volt, és szentté akarta tenni a népét is. Az csak úgy lehetséges, ha a családban meghonosodott egységet és békét a király kisugározza a népére is.

Hivatkozhatnánk a mi nagy ünnepünkre, a csíksomlyói búcsúra is, ahol a népünk összegyűl, együtt imádkozik, bízik és remél. Valahol mindig legyen ott minden magyar testvér bánata és öröme, magánya és szüksége, múltja és jövője. 

Akkor is, ha fizikailag ott vagyunk vagy nem. Ha viszont a tévében követjük, a szívünk akkor is együtt dobbanjon mindazoknak a magyaroknak a szívével, akik oda elmennek. Akik viszont ott vannak, azok bizonyítsák, hogy a ránk hagyott örökség István, Gizella, Imre, László és a többi magyar szent, számunkra mindig jelenvaló és érték.” 

Összegyűjteni hasznos kincseinket

„Vissza kell nyúlnunk a múltba, hogy összegyűjtsük azokat a kincseket, amelyek hasznosak lehetnek a jelenünk számára. E kincsek a mi gyökereink, amelyek az életünknek az alapját képezik. Első szent királyunk és családjának a példája jelentik számunkra az alapot, amire manapság is építhetünk. Az ő hagyatékuk számunkra a legnagyobb kincs, amelyre mindig támaszkodhatunk. Mert Gizella Istvánnak nemcsak hű társa volt a házasságban, hanem a gyermekeinek az édesanyja is. Több gyermekük is született, de az Úr mindnyájukat magához vette, végül Imrében összpontosult minden remény, akinek a kezeit imára Gizella kulcsolta. Hasonlóképpen kell tenniük a mai magyar szülőknek is, akiknek olyan termékeny hátteret kell biztosítaniuk, amire mindig építeni lehet. Gizellának az is feladata volt, hogy a templomokat ellássa miseruhákkal. E munka nagysága csak akkor értékelhető, ha megjegyezzük: akkoriban mintegy 1500 miseruhát kellett kézzel készteniük. Ugyancsak Gizella készítette a koronázási palástot is, ami manapság is látható.

Gizella megtapasztalta fia elvesztése után az özvegysorsot is. A fia, Imre, majd a férje, István halála után kolostorba kellett vonulnia, mert a magyar törzsek a kereszténységet nem fogadták el véglegesen, ahhoz szükség volt egy lovagra, Szent László királyra. Gizella kiszabadult a magyar kolostori fogságból, majd 48 évi itt-tartózkodás után visszakerült Passauba. Ott megvalósulhatott a gyermekkori álma, hogy a kolostor főnöknője lehessen, ami azt bizonyítja, hogy a szent álmokat soha ne adjuk fel. A közös magyar ima a reményünk, ameddig magyarul imádkozunk, addig a reményünk megmarad a túlélésre, illetve Isten országába való eljutásra” – zárta félórás, a magyar érzelemhez és értelemhez címzett szentbeszédét ft. Miklós Csaba majláthfalvi plébános.

A Gizella-napi ünnepélyes templombúcsú végén ft. György Zoltán plébános megköszönte ft. Miklós Csaba majláthfalvi plébánosnak a lélekemelő prédikációját, a paptestvéreknek, élen ft. és ns. Király Árpád főesperes-plébánossal a koncelebrálást. Köszöntötte a megjelent Faragó Péter RMDSZ megyei elnököt, parlamenti képviselőt, Péró Tamás ügyvezető elnököt, Bognár Levente aradi tanácsost, Papp Attila nagyiratosi polgármestert, Veres Attila aradi polgármesterjelöltet, az anyaországi vendégeket és a híveket. Az elöljárókat a parókián adott ebédre, a híveket a templom előtt adott szeretetvendégségre hívta. A Gizella-búcsúi szentmise nemzeti imánk közös megszólaltatásával, felemelő hangulatban zárult.